Shop menü

MUNKÁBA ÁLLT A TWITTER ÚJ VEZETŐJE, RÖGTÖN ÉLT IS A BLUE LEGÚJABB FUNKCIÓJÁVAL

A Twitter hétről hétre többet nyújt azoknak, akik fizetnek a platformért, a vállalat most alakított a szerkesztési lehetőségen, Linda Yaccarino pedig ki is próbálta a módosítást.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Munkába állt a Twitter új vezetője, rögtön élt is a Blue legújabb funkciójával

Továbbra is pörögnek az események a Twitter körül, és a vállalat vezetőségében a napokban megtörtént az eddigi legjelentősebb változás. Méghozzá egészen példátlan módon, erre a vártnál előbb került sor, miközben Elon Musk színre lépése óta a Twitternél szinte minden az eredeti tervekhez képest késve valósult meg. Ez talán már a változás egyik legelső jele.

Linda Yaccarino átvette a vezérigazgatói széket a Twitter élén, és az erről szóló bejegyzését később módosította.

A Twitter Blue előfizetőknek van lehetősége arra, hogy megváltoztassák a bejegyzéseiket. Korábban ezt 30 percen belül lehetett megtenni, de a továbbiakban már más lesz a helyzet. A platform módosította az eddigi szabályokat, és már több időt fog adni a felhasználóknak arra, hogy ezt megtegyék. Már 60 percig tudják az emberek szerkeszteni azt, amit a platformon közzétesznek.

A vállalat az előfizetési rendszerrel kapcsolatos információk publikálására létrehozott Twitter Blue fiókon számolt be erről, ahol úgy vezették be a változást, hogy először kiírták a szöveget az eddigi 30 perccel, és később módosították a bejegyzést úgy, hogy már 1 óra szerepeljen benne. A szolgáltatáson belül a szerkesztésekből nem lehet gond, ugyanis minden esetben vissza lehet nézni a módosításokat, szóval meg lehet azt is nézni, hogy mi szerepelt a posztban eredetileg.

Ez azért fontos, mert az utólagos tartalommódosítással egyéb esetben könnyen vissza lehetne érni. Sokan aggódtak is emiatt, és korábban azért sem akarta a Twitter bevezetni ezt a funkciót, hogy ne legyen belőle baj. Így, hogy igazából pillanatok alatt visszanézhető, hogy mit módosítottak a bejegyzéseben, nem kell attól tartani, hogy valaki ezzel csalna, visszaélést követne el.

Visszakanyarodva Yaccarinóhoz, csak a hónap végén kellett volna munkába állnia az eredeti tervek szerint, de a 60 éves szakember már most elfoglalta a székét a mikroblog élén. De hogyan jutott el idáig?

Galéria megnyitása

Korábban az NBCUniversalnál töltött el több mint 10 évet, 2011 októberétől 2023 májusáig volt a televíziótársaságnál, és amellett, hogy vezette a hirdetési részleget, kulcsszerepe volt a Peacock streaming szolgáltatás elindításában is. Még korábban pedig a Turner Entertainmentnél dolgozott 15 évet, ahol alelnöki pozícióba küzdötte fel magát, és ügyvezető igazgató lett a cég hirdetési divíziójánál.

Politikai szerepet is betöltött karrierje során Linda Yaccarino, hosszú ideje a Reklámtanács (Ad Council) tagja, és vezette is ezt a szervezetet. Együtt dolgozott korábban Donald Trumppal, valamint az őt leváltó Joe Bidennel is. A Biden kormány alatt az ő hozzájárulásával jött létre az Egyesült Államokban az a COVID-19 vakcinakampány, amihez még Ferenc pápa is hozzájárult. Tovább a Világgazdasági Fórum elnöke is volt, szóval meglehetősen sok tapasztalattal rendelkezik, és befolyásos kapcsolatoknak sincs híján.

Galéria megnyitása

Érdekes módon Elon Musk semmilyen bejegyzést nem osztott meg annak kapcsán a mikroblogon, hogy már nem ő a vezérigazgató. Ez valószínűleg annak a jeleként fogható fel, hogy az üzletember számára ez egy nehéz pillanat. Persze az egy nagy kérdés, hogy igazából miben nyilvánul majd meg ez a változás, mennyire fog ténylegesen a háttérbe húzódni Musk. Azt pedig hozzá kell tenni, hogy a technológiai vezető ő marad.

Végül még egy fejlesztésre kitérhetünk, amiről frissen posztolt Musk. Elárulta, hogy a feliratkozás funkció használatára érdemes lesz buzdítania az influnszereknek és a cégeknek a felhasználókat, mert nemcsak, hogy bevételhez juthatnak ezáltal, hanem a feliratkozók e-mail címéhez is hozzáférhetnek. Így, ha esetleg szeretnének a Twittertől később eltávolodni, akkor is tudják majd a kapcsolatot tartani a leghűségesebb követőikkel.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére