MS: Megerősítve - Win7 október 23-án

Véget vetett minden spekulációnak az MS: bejelentették, hogy a Windows 7 valamennyi verziójának kiszállítását 22-én, egyszerre kezdik meg, megerősítve így az Acer ama korábbi kijelentéseit, miszerint már másnap előtelepíti a PC-ire az új operációs rendszert.

MS: Megerősítve - Win7 október 23-án

Véget vetett minden spekulációnak az MS: bejelentették, hogy a Windows 7 valamennyi verziójának kiszállítását 22-én, egyszerre kezdik meg, megerősítve így az Acer ama korábbi kijelentéseit, miszerint már másnap előtelepíti a PC-ire az új operációs rendszert.

Érdekes módon azonban árakat továbbra sem említettek semmilyen formában - amivel pedig feltehetően szintén megerősítettek bizonyos korábbi feltevéseket, miszerint minden eddiginél drágább lesz az új rendszer, lévén akkor szokás szemérmesen hallgatni az árakról, ha tökéletesen tisztában vagyunk vele, hogy azok bizony igen magasak lesznek.

Bár az MS még egy hónappal ezelőttig is többször tagadta a korábbi kiadási célidőpontot, a sietségükkel így is tisztában lehetett mindenki - elvégre nem egyszerűen csak az a tét, hogy még az ünnepi szezon előtt kihozhassák az új rendszert, hanem hogy az Apple szintén közelgő Mac OS X Snow Leopardjának érkezésére is felkészülhessenek, valamint hogy a Win7 végre - minél előbb - túllendíthesse őket a fájdalmas Vista-fiaskón és az emiatti XP-re utaltságon.

Persze amint arról már korábban is adtunk hírt, az XP így sem fog teljesen megszűnni, hiszen a Win7 Pro és Ultimate változata rendelkezni fog egy XP-üzemmóddal is, ami virtualizált környezetben tudja futtatni azokat a régi alkalmazásokat is, amelyekkel a Win7 alapállásban már nem tudna mit kezdeni. Érdeklődve várjuk hát a további fejleményeket, de főként az árral kapcsolatosakat.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward