Az LG egészen elképesztő éven van túl, amiben átélt sok szélsőséges eseményt, de a végleges eredmények tükrében nem sok oka van a szomorkodásra. Minden bizonnyal a mobilos kudarc azért sokáig ott lebeg majd felette, de az eredményeket elnézve, jó döntést hozott, és az ünnepi időszakban is remek szereplést mutatott.
Soha akkora bevételt még nem tudott elérni az LG Electronics, mint amit 2021-ben összehozott. A vállalat 74,72 billió wonos forgalmat tudott elérni az elmúlt évben, ami a jelenlegi árfolyamok mellett 63,13 milliárd dolláros összegnek felelt meg. A cég ráadásul nem is kis növekedést produkálva hozta össze a sikeres évet, 28,7 százalékkal volt képes fentebb pumpálni a bevételét a 2020-as eredményhez képest.
A vállalat az utolsó negyedében is igazán szépen szerepelt, és bár akkora növekedést nem hozott össze, mint amekkora az éves eredménye lett, azért így sem panaszkodhatnak a befektetők. Éves összevetésben 20,7 százalékos felívelésről számolhatott be az LG. 21,01 billió won (17,76 milliárd dollár) volt a dél-koreai társaság bevétele az ünnepi időszakban. Sajnos azonban nem minden szempontból örömteli a cég pénzügyi beszámolója.
A bevételek árnyékában a profit már nem éppen ragyogó. Az utolsó negyedév különösen rosszul sikerült, az üzemi nyereség mindössze 677,7 milliárd wondra olvadt, ami már csak 572,87 millió dollárt jelent. Itt 21,4 százalékos volt a visszaesés. Szerencsére éves szinten valamivel azért jobb volt a helyzet, sikerült egész 2021-ben 3,86 billió wonnyi (3,27 milliárd dollár) működési profitot elérni, ami csak egyetlen százalékkal marad el a 2020-as eredményétől. A profit lenne az igazán fontos, de az LG éppen ebben nem remekel.
Lebontva, a vállalat a 2021-es évben a háztartási eszközökből és az ide sorolható légtechnikai megoldásaival, klímákkal és egyebekkel érte el. Erről a területről 27,11 billió wonos bevételt tudott felhajtani. Éves szinten a cégnek sikerült 21,7 százalékos növekedést felmutatnia. Messze ez a terület bizonyult a legjobb nyereségforrásnak is az LG berkeiben. 2,22 billió won volt a részleg működési profitja tavaly. Azonban ez 2,2%-kal elmarad a korábbi számtól, szóbal hiába tudta a bevételét növelni, a nyereség elúszott.
A szórakoztató elektronikai megoldások esetében az LG már jelentősen jobb eredményről számolhatott be. A cégnek sikerült 30,6 százalékkal növelnie a bevételét, így 17,22 billió wonra rúgott már ez a terület, de nem is ez az igazán fontos. Itt a lényeg, hogy a profit is szépen kúszott már felfelé, ha nem is a bevétellel arányosan. A részleg működési nyeresége 18,1 százalékkal lett jobb éves szinten, és 1,1 billió won lett az összesített eredménye. Az LG számára a prémium OLED tévék hoztak szép bevételt, ezek iránt negyedéves szinten is jelentős volt az érdeklődés növekedése.
Az LG folyamatosan dolgozik azon, hogy a járműgyártás terén előrébb tudjon lépni, és a bevétele emelkedett is. Sikerült elérni a 7,19 billió wonos összeget, először átlépve a 7 billiós határt, miután 24 százalékos előrelépést tett a divízió. Viszont negyedéves összevetésben már nem túl örömteli a helyzet, 12,3%-os csökkenés elszenvedése után, csak 1,68 billió wont szállított az LG konyhájára ez a részleg. Állítólag az új COVID-19 variáns megjelenése és a chiphiány is nehezítette a cég dolgát.
A vállalati megoldások üzletága pedig 6,96 billió wonos bevétel elérést tette lehetővé, ami már 15,8 százalékos növekedést jelent éves szinten. Azonban a működési nyeresége a cégnek eléggé lecsökkent, csak 144,3 milliárd wont tudott profitként elkönyvelni ebben az ágazatban.
Az LG a pénzügyi beszámolójában arról beszélt, hogy a nyereségtermelő képessége elsősorban az alapanyagáraknak a növekedése miatt romlott. Tehát a cég nem tudta a termékek árait annyival fentebb emelni, mint amennyivel az előállítási költségek emelkedtek az elmúlt év során. Ebből arra következtethetünk, hogy idén már valószínűleg elkerülhetetlen lesz az érzékelhetőbb áremelés, hiszen a vállalat lassan vesztességessé válik, ha ez így folytatódik, azt pedig a befektetők valószínűleg nem vennék jó néven.


































