A Huawei számára néhány éve még az okozott fejfájást, hogy milyen módon kerüljön a konkurensei elé az új termékek képességeit tekintve, ma azonban már abba kell az energiát fektetnie, hogy megtalálja a talpon maradás módját. Most egy egészen izgalmas hír merült fel annak kapcsán, hogy miből teremthet bevételt a cég.
Tavaly még piacvezető mobilgyártóként számolhattunk be a Huawei-ről, mára azonban eladta a Honor márkát és azzal nagyon sok jó fejlesztést. Az értékesítési számai úgy bezuhantak, hogy már a tízfős toplistának is csak az alsóbb traktusában tudja magát képviseltetni. Mindettől függetlenül a Huawei neve a mai napig kiválóan cseng a mobilos szegmensben, és ezt mindenképpen szeretné a vállalat kamatoztatni.
Belső információk szerint a társaság arra készül, hogy a saját maguk által tervezett okostelefon dizájnokat kiadják harmadik felek számára, aki pedig azt már tetszés szerint gyártásba vihetné. A Huawei elképesztő mennyiségű tudást és tapasztalatot halmozott fel az elmúlt évek során, és tényleg képes volt olyan termékeket letenni az asztalra, amikkel a konkurencia előtt járt. Képalkotásban például jelenleg is az élmezőnyt képviseli.
Könnyen lehet tehát, hogy a Huawei a továbbiakban a háttérből vállalhat majd komolyabb szerepet a mobilpiac fejlődéséből. De jelenleg nehéz azt megtippelni is, hogy egy ilyen működéssel mit lehetne elérni. Valószínűleg csak kisebb partnerek működnének együtt a Huawei-jel, legalábbis kezdetben.
A forrás szerint a Kínai állam tulajdonában álló China Postal and Telecommunications Appliances Co. lehet majd az egyik potenciális partner, melynek jól jöhetnének a kiválóan megtervezett mobildizájnok. Valamint szóba került a TD Tech Ltd. is, ami jelenleg is foglalkozik telekommunikációs eszközökkel, de nem feltétlenül az okostelefonokra fókuszál. Azok a cégek, akik szívesen vágnának bele a mobilok forgalmazásába, de nincsen ilyen téren tapasztalatuk, nagyon jól járhatnak egy olyan felállással, amiben a tervezést a Huawei végzi el.
Ma már képtelen 5G-s okostelefont piacra dobni a Huawei, hiába tűnt úgy, hogy az 5G érának az egyik legjobb gyártója lehet majd. Viszont tervezni tervezhet olyan dizájnt, amibe az 5G-t is szerepelteti, és ezeket a dizájnokat értékesítheti olyanoknak, akik a komponensekhez hozzáférhetnek, csak éppenséggel a kellő tudással nem rendelkeznek. Ilyen módon a Huawei tudása továbböröklődhet, nem veszik teljesen kárba.
Egy ilyen felállásban persze a Huawei közel sem tud olyan bevételre szert tenni, mintha ő maga készítené és forgalmazná az okostelefonokat, de sajnos már rég elmúltak azok az idők, hogy a minél magasabb bevétel elérése legyen a cél. Mostanság az a lényeg, hogy megtalálják a módját a túlélésnek. Már a vállalat vezetése is kénytelen volt erről beszélni, pedig sokáig próbálták kerülni ezt a témát.
































