Az Apple az utóbbi időben több perben is kapott büntetéseket, és ezt a sorozatot most a FaceTime kapcsán folytatott pernek „köszönhetően” viszi tovább. Ezúttal is több millió dollárt kénytelen fizetni a vállalat, de a számára ez igazából már nem is annyira megterhelő büntetést.
A mostani történet meglehetősen messzire vezet, lényegében a FaceTime szolgáltatás kezdetéhez. Ez a funkció 2010-ben jelent meg az iPhone 4 esetében, és az iPhone 4s modell is megkapta nagyjából egy évvel később. Ami pedig ezt követően történt, arra annak idején aligha számítottak a vásárlók, ugyanis 2014-ben a vállalat a felhasználók állítása szerint pusztán a költségek csökkentése érdekében úgy döntött, hogy megszünteti az iPhone 4 és az iPhone 4s esetében a FaceTime szupportot.
Szóval hiába lehet a FaceTime-ot ma is használni, az iPhone 4 sorozat két tagjánál ez a videohívási lehetőség 2014-ben megszűnt. És most mondta ki az illetékes bíróság, hogy az Apple hibát követett el, mikor a FaceTime-ot megvonta az eszköztulajdonosoktól. Szóval nagyjából 6 évet kellett erre várni. Valójában azonban csak 3 évről beszélhetünk, ugyanis a mostani csoportos kereset 2017-ben indult a vállalat ellen, közel 3 évvel az esetet követően, és 7 évvel az iPhone 4 bemutatását követően.
De mi is történt pontosan a rendszer szintjén akkortájt? Az Apple az iOS 7 bevezetésénél úgy döntött, hogy megváltoztatja a FaceTime hívásoknak a működését, hogy alacsonyabb költségekkel tudjon tovább üzemelni a szolgáltatás. Eredetileg az Apple harmadik fél által (VirnetX) szolgáltatott szervert használt a P2P kapcsolatok alapjául a hívásoknál, de az iOS 7-ben áttért egy olyan P2P kapcsolódási protokollra, amivel ezt ki tudta hagyni. Ennek köszönhetően a cégnek nem kellett extra kiadásokba vernie magát.
És bár az Apple biztosította papíron az iOS 7 támogatást még az iPhone 4 és iPhone 4s számára is, nagyon sok felhasználó inkább nem telepítette ezt az operációs rendszert a készülékére. Ezzel a beszámolók szerint komoly kompatibilitási problémák voltak. Így az érintettek java inkább maradt az iOS 6 használatánál, ezzel viszont le kellett mondania a FaceTime alkalmazásáról, hiába tartottak a kezükben az emberek FaceTime-képes eszközt.
A mostani döntés értelmében minden érintett iPhone 4 és iPhone 4s tulajdonos felhasználó 3 dolláros kártérítésre jogosult. Ez bizony nem egy komoly összeg, egy új iPhone-nak napjainkban egy csavarját lehetne ennyiből megkapni. Viszont az mindenképpen jó dolog, és üdvözölendő, hogy az Apple büntetést kapott, mert az ilyen kisebb perekkel elérhető az, hogy a cég legközelebb ne hozzon olyan döntést, amivel árthat a felhasználóinak. (Bár jó esély van arra, hogy a VirnetX számára ennél többet fizetett volna ki, ha annak idején nem tér át saját technológia használatára.)
































