Nem titok, hogy a Google érdeklődik a kiterjesztett és a virtuális valóság iránt. Az elmúlt években a vállalatnak számos sikeres, illetve sikertelen projektje volt a VR/AR témakörben, és folyamatosan azon van, hogy az innovációban jeleskedjen.
A Google Glass ugyan nem terjedte el a felhasználók körében, de vannak olyan területek, ahol hasznát vették. Ipari és egészségügyi területeken a mai napig felbukkan a különleges kiegészítő. A Google a mobilos virtuális valóságba is sok energiát fektetett, és bár ez nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, a keresőóriásnak nem szegte a kedvét. A színfalak mögött most is dolgozik olyan technológiai megoldásokon, amik az AR/VR területtel kapcsolatosak.
Nem rest a Google folyamatos felvásárlásokkal erősíteni a saját fejlesztései mellett. Legutóbb 2020 nyarán nyúlt ilyen eszközhöz, amikor az okosszemüvegek fejlesztésével foglalkozó North-ot vásárolta fel. Most pedig ismételten egy olyan akvizícióról számolhatunk be, ami a virtuális és a kiterjesztett valósággal kapcsolatos. Ezúttal a Raxium esett a Google „áldozatául”.
A Raxium mérnökei olyan megjelenítőknek a kidolgozására fókuszálnak, amik nagyon kicsi felületen tudnak kiemelkedő felbontást biztosítani. Szó szerint MicroLED technológián munkálkodnak. Az általános megjelenítőknél 300-szor kisebb pixeleket hoztak létre, miközben ezerszer magasabb fényerőt érnek el, feleakkora fogyasztás mellett.
A startup elmondása alapján egy minőségi Super AMOLED panel ma 50 mikronos pixelmérettel dolgozik, míg az általuk készített µLED 3,5 mikronos. A megszokottól eltérő anyaghasználat, előállítási eljárás és felépítés gondokosik arról, hogy a hatékonyság kiemelkedő legyen. A Raxium azt állítja, hogy teljesen új kategóriát teremt a kiterjesztett és a virtuális valóságban az általa létrehozott megjelenítő megoldás.
Arról egyik fél sem adott információt, hogy mekkora összegért vásárolta fel a Google a startupot, de vannak pletykák az ügyben. Előzetes értékelések és más információk szerint nagyjából 1 milliárd dollárt fizethetett ki a keresőóriás a vállalkozásért cserébe. Ez mindenképpen egy igazán jelentős összeg, szóval a Google-nek minden bizonnyal komoly tervei lehetnek azokkal a fejlesztésekkel, amihez az üzlet révén hozzájutott.
Abba még senki ne lovalja bele magát, hogy hamarosan olyan vegyes valóság szemüveget fog alkotni a Google, ami egészen egyedi lehetőségeket nyújt majd, de néhány éven belül megvalósulhat a termék. A Raxium fejlesztése még nem áll készen a tömeggyártásra, de abból ítélve, hogy ekkora összeget fizetett érte a Google, egészen biztos, hogy jó úton járhatnak a megvalósítást tekintve.
Korábban már egy egyszerűbb okosszemüveget készített a Raxium, a Focals 1.0 névre keresztelt eszközt 600 dollárért lehetett megvásárolni az utóbbi időben, de a Google kihúzta ez alól a talajt. A felvásárlást követően a keresőóriás leállította azt a szolgáltatást, ami a kiegészítőhöz szükséges szolgáltatást biztosította.
A Google mellett a Microsoft és az Apple is dolgozik VR/AR eszközön, azt pedig mondanunk sem kell, hogy a Meta is aktív ezen a fronton elsősorban az Oculus révén. Szóval az IT ágazatnak a legnagyobb szereplői vannak azon, hogy ezen a területen áttörést érjenek el.



































