MI FUNKCIÓKKAL EGYÜTT ÉRKEZETT MEG MOBILOKRA A PHOTOSHOP, DE NEM LESZ MINDEN INGYENES

Az Adobe szeretne minél szélesebb közönséget elérni, és ezzel a húzással a fiatalok táborát is képes lehet mozgósítani, miközben előfizetőkre is szert tehet.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2025. febr. 27. 19:05
MI funkciókkal együtt érkezett meg mobilokra a Photoshop, de nem lesz minden ingyenes

Az Adobe Photoshop a legismertebb képszerkesztő szolgáltatás, és okostelefonokon is régen megjelent egy fapadosabb verziójában, a Photoshop Express kivitelben. 2023-ben a cég elindította a szoftver webes variánsát, most pedig már örömmel jelenthetjük be, hogy jön okostelefonokra is a „rendes” Photoshop.

Az új alkalmazás rengeteg jó lehetőséggel szolgál majd a felhasználók számára, de azért azt látni kell, hogy továbbra sem tartalmazza az összes olyan opciót, amit egy PC-n el lehet érni. A mobilos Photoshop magában foglalja a webes szolgáltatást, ezáltal lehetővé teszi a felhasználók számára a kreatív munkát a különböző projektekben eszközök széles skáláján. Egyelőre az okostelefonok frontján csak az iOS támogatás adott, de már készül az androidos verzió is. Az Adobe kijelentette, hogy 2025-ben mindkét nagy mobilplatformra biztosítani fogja a Photoshopot.

Galéria megnyitása

A Photoshop Express még egy olyan applikáció volt, ami tényleg csak a legfontosabb képszerkesztő funkciókat szállította, és a Picsart vagy a Facetune riválisaként lehetett rá tekinteni, ezzel szemben az új Photoshop már lényegesen közelebb lesz az asztali szoftver élményéhez és eszköztárához is. Haladó fotósok örömmel vehetik majd használatba az újdonságot, hogy a képeikből még többet tudjanak kihozni. Hozzá kell tenni, hogy bár ingyenesen lehet letölteni az iPhone-okra a Photoshopot, de nem minden funkcióját lehet ingyen igénybe venni.

Az Adobe egy olyan előfizetéses csomaggal kínálja az új applikációt, amiben a webes felület használatára is lehetőséget nyújt. Viszont ennek megfelelően nem túl olcsó, havi 8 dollárt kóstál a Photoshop elérése. Az elhivatott felhasználók rendezhetik a számlát egy évre egy összegben, így „csak” 70 dollárt kell a szolgáltatásért kicsengetni.

Galéria megnyitása

Akik havi díj mellett fogják munkára a Photoshopot az okostelefonjukon, azok használhatják majd az intelligens kijelölőt, a varázspálcát, a tartalomérzékeny kitöltést, és a klónozási eszközt a retusálás során. Ezeken felül a fejlett tartalomeltávolító is csak azoknak lesz hozzáférhető, akik fizetnek a szolgáltatásért. Az ingyenes Photoshopot magában foglalja a helyi javítóecset, a kijelölést koppintással (Tap select) funkciót, a maszkolást, és persze még nagyon sok egyszerűbb szerkesztési eszközt is.

Galéria megnyitása

Az Adobe olyan funkciókat is elérhetővé tesz az okostelefonokon a Photoshopban, amiket már a Firefly szolgáltatása hajt meg. Ilyen a generatív MI technológián alapuló kitöltés, ami a retusáló technológiák csúcsát képviseli, valamint igénybe vehető a generatív kiterjesztési funkció is, mellyel a túl szűk fotókat ki lehet bővíteni a jobb kompozíciók elérése érdekében. Azt lehetne gondolni, hogy ezekért biztosan pénzt kér a vállalat, de valójában ingyen kínálja a generatív MI extrák egy részét. Idővel a mobilos PS egyre több jó lehetőséget vonultathat majd fel.

Galéria megnyitása

Az okostelefonokról is használható Photoshopra nagy igény mutatkozott már régóta, így mindenképpen jó látni, hogy ezt végre elkészítette a vállalat. Főleg a fiatalabb generációk kaphatnak majd rá erre, akik már sok esetben elsősorban mobiltelefont használnak, a fényképeiket is az okostelefonjukkal készítik. Nekik kézenfekvő, hogy a kidolgozást is a tenyerükben szorongatott készülékeken akarják letudni, ahonnan azonnal meg is oszthatják a végeredményt a közösségi médiában.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Stormrage
Stormrage
2025. febr. 28. 17:47
#3

Már megint ez a fránya előfizetéses modell, a probléma nem az, hogy van, mert vannak helyzetek, amikor tényleg ez a praktikusabb, de hogy már nincs meg a lehetőség, hogy fixen megvenni és használni :(

wannabee
wannabee
2025. febr. 28. 6:21
#2

Én konkrétan már attól tikkelek, ha meglátom a "szerző" nevét!!!

Rhynmei
Rhynmei
2025. febr. 27. 22:21
#1

Szőrszálhasogatás, de ha a cím nem is írná, az utolsó gif-ből egyből lerí, hogy AI segítette :)

Vissza az oldal tetejére