Metánkibocsátás az évezredek tükrében

A grönlandi jégtakaró az évről évre ráhulló és ráfagyó hónak köszönhetően aprócska légbuborékokban őrzi a légkör aktuális összetételének, és azon belül a metán mennyiségének nyomait.

Metánkibocsátás az évezredek tükrében

Grönlandi jégrétegekből vett furatok révén a Niels Bohr Intézet kutatói több ezer évre visszamenőleg vizsgálták a légköri metánkibocsátás mértékét. Képesek voltak megállapítani azt is, hogy az atmoszférába kerülő üvegházhatású gáz az egyes időszakokban milyen mennyiségben származott természetes forrásból, és mennyiben volt emberi tevékenység eredménye.

A metán többféleképpen kerülhet a légkörbe. Természetes forrásai közé tartoznak például a mocsarakban élő metántermelő baktériumok, így szárazabb időszakokban a nedves területek zsugorodása miatt a metánkibocsátásban is visszaesés figyelhető meg. Az emberi források közül jelentős a hagyományos elárasztásos rizstermelés, a fa és a szén égetése, valamint a szarvasmarhatartás.

A különféle forrásokból származó metánban eltérő izotóparányok figyelhetők meg. A fa elégetésekor keletkező gáz például sokkal nagyobb arányban tartalmazza a szén nehezebb, 13-as tömegszámú izotópját, mint a baktériumok által termelt változat, amely inkább szén‒12-ben gazdag, magyarázza Thomas Blunier, az intézet kutatója.

A szakértők jégfuratok formájában mintákat vettek a grönlandi jégtakaró anyagából, amely az évről évre ráhulló és ráfagyó hónak köszönhetően aprócska légbuborékokban őrzi a légkör aktuális összetételének nyomait. A jégtakaróban így évgyűrűszerűen rakódnak egymásra a különböző korok atmoszférikus jellemzőit tartalmazó minták.

A kutatók elsődlegesen arra voltak kíváncsiak, hogy az emberi tevékenység nyomán kibocsátott metán a történelem melyik pontján érte el azt a mennyiséget, hogy már észlelhető volt a légkörben, és hogyan változott az emberi metánbocsátás szintje az idők folyamán. Ennek érdekében több mint kétezer évre visszamenőleg vizsgálták a grönlandi jégbe fagyott mintákat, és úgy tűnik, hogy már 2100 évvel ezelőtt, a rómaiak is olyan mennyiségű fát égettek az egyre szélesebb körben elterjedő fémfeldolgozás során, hogy az egyértelműen azonosítható a légbuborékokban. Ekkor azonban még meglehetősen alacsonynak tekinthető az emberi tevékenységből eredő metánkibocsátás.

A következő jelentős állomás a nagyjából ezer évvel ezelőtt jött el, amikor egy szárazabb periódusban feltehetően erdőtüzek révén került jelentősebb mennyiségű metán a légkörbe, ezt az elméletet erősíti az is, hogy időközben a mocsarakban termelődő metán mennyisége jelentősen visszaesett. A kis jégkorszaknak (1350‒1850) nevezett hideg és száraz időszakban szintén számos természetes erdőtűz nyoma figyelhető meg a mintákban.

Az emberi forrásból eredő metánmennyiség drasztikus növekedésbe kezdett a 18. század végén, az ipari forradalom kezdetével. Ennek hátterében részben a gyárakban elégetett egyre nagyobb mennyiségű szén állt, részben pedig a népességrobbanás miatt jelentősen megnövekedett élelmiszertermelés. A növekedési folyamat ma is tart, és napjainkban már a légkörbe kerülő metán fele valamilyen emberi tevékenységből származik.

 

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward