MEGZUHANT A MOBILPIAC (IS) AZ ELSŐ NEGYEDÉVBEN

Az Apple nagyon közel került ahhoz, hogy mérföldkőhöz érjen, miközben ahogy arra számítani lehetett, az eladások jelentősen csökkentek.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. ápr. 20. 18:07
Megzuhant a mobilpiac (is) az első negyedévben

A Canalys gyorsjelentése szerint az okostelefonok piaca is nehéz helyzetbe került az év elején, illetve inkább úgy helyes a mefogalmazás, hogy folytatódott a szegmens mélyrepülése. Még a második negyedévben is hasonló lehet a helyzet, és ideális körülmények között az év végére jöhet némi emelkedés.

A piaci analízisek alapján 12 százalékkal csökkent az okostelefonok forgalma 2023 elején.

2020 elején a mobilpiac nagyon megzuhant a COVID-19 miatt, de 2021 első negyedévében már egy hatalmas fellendülés jött. Akkor mindenki úgy gondolta, hogy ez huzamosabb ideig kitarthat majd, de jött a háború, melynek hatására a gazdaságok megrogytak, és villámgyors trendfordulás történt. 2022 elején már újabb mélyrepülés indult el, mostanra pedig még alacsonyabb szintre süllyedtek az eladások. Alig fogyott több készülék a Canalys adati szerint, mint a járvány legrosszabb időszakában.

Galéria megnyitása

Bőven 300 millió alá zuhant az eladott okostelefonok darabszáma. Több mint 10 negyedév telt el azóta, hogy hasonlóan gyenge volt a piac teljesítménye. Sanyam Chaurasia, a Canalys szakembere arról beszélt, hogy ez senkit nem lepett meg, és igazából az elemzői várakozásokon belül maradt a forgalomcsökkenés. Voltak olyan piacok, amik ennél is sokkal nagyobb visszaesést produkáltak, ilyen volt a PC piac is, amiről néhány napja számoltunk be.

A Samsung és az Apple párharca kiélesedett az idei első három hónapban. Az Apple majdnem meg tudta előzni a Samsungot az első negyedévben, és hajszálra volt attól, hogy piacvezető legyen. Ilyenre nem volt példa az elmúlt időszakban, csak az utolsó negyedév az, amiben az iPhone-ok csúcsra szoktak érni. Ezúttal az billenthette meg a mérleget, hogy az Apple komoly ellátási gondokkal küzdött, ezért sok rendelést nem tudott teljesíteni az ünnepi időszakban, és az eladások egy jelentős része átcsúszott 2023-ra.

Galéria megnyitása

A Canalys összeállítása alapján a Samsung piaci részesedése az egy évvel ezelőtt 24 százalékról 22%-ra olvadt, miközben az Apple 18 százalékról képes volt 21%-ra erősíteni. A Xiaomi nagy vesztese volt az első negyedévnek, már csak 11%-os rész jutott neki a hatalmas piacból, miközben egy évvel korábban még 13%-kal büszkélkedhetett, de már akkor is messze volt a csúcstól. A harmadik helyet így is tartja, de igazából már nem sok választja el attól, hogy hátrébb csússzon.

A statisztikai adatok alapján az Oppo képes volt egy minimálisan erősíteni, legalábbis a piaci részarány tekintetében. Feljött 10 százalékra, és ezzel bizony erőteljesen megközelítette a Xiaomit. Egy éve még négy százalékkal volt lemaradva, most viszont már csak egyetlen százalék választja el a dobogótól. Eközben a Vivo a részesedést tekintve maradt azon a szinten, ahol egyébként is állt, 8 százalékkal kell beérnie a testvére mögött. Hiszen az Oppo és a Vivo is a BBK Electronics égisze alatt üzemel.

Galéria megnyitása

Chaurasia elmondta, hogy a gazdasági környezet már javulást mutat, és a gyártók részéről azt látják, hogy elkezdtek többet költeni a hirdetésekre, promóciókra. A megnövekedett markating aktivitás már valószínűleg annak tudható be, hogy arra számítanak, hogy újra fellendülhet a kereslet. A Canalys elemzője azonban arra figyelmeztet, hogy az elemzéseik alapján nem fog hamar eljönni a Kánaán. Különösen az olcsóbb készülékek fogynak kisebb mennyiségben, mert azokat olyanok vették, akik nehezebb anyagi körülmények között élnek, és nekik most a mobilvásárlásra nem igazán marad.

Galéria megnyitása

Azt is megtudhattuk, hogy a gyártók kénytelenek voltak a rendeléseiket csökkenteni, és emiatt egy-egy termék hosszabb ideig maradhat forgalomban. Az eladások tartós visszaesése negatív hatással lesz a beszállítókra is, de a COVID-19 óta legalább már azt tudják, hogy hirtelen nem húzhatják be a féket. Most nem kell attól tartani, hogy ellátási nehézségek lennének, mikor a kereslet megindul felfelé. És nem is számítanak arra, hogy most hirtelen nőne meg az emberek vásárlókedve.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Gpety
Gpety
2023. ápr. 22. 10:19
#3

Sokan az arányok változásánál el is felejtik, hogy az össz értékesítés is csökkent, tehát ez az átrendeződés a gyártók közt nem azt a képet mutatja, amit valójában elképzelnek. A reális kép akkor lenne látható, ha az értékesítési arányok vagy öt ársávban lennének szétosztva. Persze, hogy arányaiban nőtt az Apple részesedése, hisz ők az olcsóbb ársávban egyáltalán nem mozognak, így az olyan gyártók, mint a Samsung, Xiaomi stb. akik minden szegmensben képviseltetik magukat, a jelenlegi csökkenést eredményező alsóbb és közép szegmensekben is, azok csak veszíthettek így a részesedésükből.

pdx006
pdx006
2023. ápr. 20. 21:51
#2

Fog az lejjebb is menni. Nem tudnak újat mutatni, csak sallangokat. Már csak az izék tartják szinten őket, akiknek nehogymá ne a legújabb legyen meg a megjelenés pillanatában, mer akkor hátha rohannak habzó szájjal a menyasszonyok feléjük, mert mint medvehúgy a fatörzsön akár odavonzhatja a nőstényt. Mindenki más meg vagy rájött hogy mintha nem is lenne nagy különbség az előzőhöz képest, vagy tönkrement aztán le kellett cserélni.

Bihus
Bihus
2023. ápr. 22. 19:10

@predike07 kinek mi a szintje. Akinek nincs esélye egy rendes autót vagy házat venni, az csak a telefonnal tud menőzni, a fizetése felét fizeti részletekben egy új iphone-ra és nem jut előrébb. Akinek mindene megvan, azt a legritkább esetben érdekli, hogy mit gondolnak a telefonjáról.

humaniod
humaniod
2023. ápr. 20. 18:51
#1

Az Apple nagyon erős növekedést mutat, csak pár év és nem lesz ellenfele.
Remélem soha nem uralják le teljesen a mobilpiacot, de már az 50% is fájó lenne!

Bihus
Bihus
2023. ápr. 22. 19:14

@piterez így is van, hacsak nem jön valami alapvetően más hardver, amit ráadásul az ios is kihasznál, az 5-6 éves telefonok is megkapják a frissítést. Az ios16 50 új emojija nem indokolja, miért szüntetnék meg a régebbiek frissítését.

Vissza az oldal tetejére