Ha ARM IGP-ről van szó, akkor minden bizonnyal sok olvasónk azonnal rávágná, hogy valamilyen Mali egység lesz a téma, ami részben most is igaz, azonban sok éves fejlesztés eredményeként a vállalat most létrehozott egy teljesen új szériát is, ami már az Immortalis névre hallgat, a számozás viszont maradt a régi. Hírünkben az Immortalis-G715-ről, a Mali-G715-ről, valamint a Mali-G615-ről lesz szó.
Az Immortalis az a termék, ami egy teljesen új vonalat fog képviselni, de egyébként a valóság az, hogy igazából az architektúra szintjén ez még továbbra is nagyon szoros rokonságban áll a Mali egységekkel, egésze pontosan a Mali-G715-tel említhető egy lapon az Immortalis-G715, szóval nem véletlen az, hogy a szérián belüli azonosító megegyezik. Az Immortalis-G715 nagy újítása az, hogy már hardveresen képes gyorsítani a ray tracing eljárásokat. Viszont azt is hozzá kell tenni, hogy itt nem a sugárkövetésnek a folyamata van dedikált egységgel megoldva, hanem csak egy részfolyamat, de tudta az ARM a leghatékonyabban összehozni.
Mindössze 4 százalékkal lett nagyobb az Immortalis-G715 alapterülete a ray tracing támogatással, miközben a sebesség 300 százalékos javulást is mutathat adott esetben.
A mobilos játékok szebb látványt biztosíthatnak majd a jövőben a sugárkövetés révén. Ezáltal jobbak lehetnek az árnyékok mellett a tükröződések is, hiszen azok ugyanúgy a fénnyel kapcsolatosak. Az Android Authority leírása alapján az újdonság hasonlóan lett megvalósítva, mint a játékkonzolok esetében, és vélhetően az ARM szeme előtt az a cél lebegett, hogy a lehető legkisebb költség mellett tudja ezt megoldani. Hiszen ameddig a technológia nem indul terjedésnek, addig az IGP-ben az RTU csak terhet jelent, ezen a szinten pedig nem engedhet meg magának jelentősebb felesleges terhet a vállalat.
Az Immortalis-G715 úgy alakult át a Mali-G710-hez képest, hogy a feldolgozóegységek szintjén több kulcsfontosságú komponenst egész egyszerűen megduplázott az ARM, ezzel pedig nagyjából a készeresére emelte a teljesítményt. Tehát már egy MP8 kiszerelésű, tehát nyolcmagos IGP klaszter képes lesz akkora tempóra, mint korábban egy Mali-G710 MP16. Ez a változás pedig már a Mali-G715-ös is érinti, szóval a Mali szinten lezavart generációváltás is nagy gyorsulást hoz majd a gyakorlatban ugyanolyan konfigurációk használatakor.
Át is alakította az ARM azt a rendszert, ami az összedrótozható magok számára vonatkozik. A Mali-G715-ből a korábbi 16 helyett már csak 9 lesz összeköthető egy csokorba, és a minimumot pedig ezen a szinten az MP7 kiszerelés fogja jelenteni. Itt tehát nagyon kicsi a mozgástér, ami azért van, mert fentebb már az Immortalis-G715 lép a színre, 10 és 16 mag között lehet majd ezt a grafikus egység IP-t konfigurálni. De mi lesz lentebb, a szerényebb rendszerchipek számára?
Az alacsonyabb árkategóriákat megcélzó lapkákban a Mali-G615 fog megjelenni, ami ugyanúgy a Mali-G715 felépítését alkalmazza, csak éppenséggel itt maximum 6 magot lehet majd egy grafikus klaszterbe összefogni.
Az ARM egyéb fejlesztései révén az új generációs GPU IP-k 15 százalékkal jobb hatékonysággal tudnak majd üzemelni a korábbi társaiknál azonos körülmények között, és ugyanennyivel gyorsabbak is lehetnek. Biztosított a VRS (Variable Rate Shading) eljárás támogatása is. Az új felépítés mellett úgy tud nagyjából kétszer nagyobb FMA teljesítményt elérni az IGP, hogy csak 27%-kal lett nagyobb a fizikai mérete. És azt is meg lehet még itt említeni, hogy az ARM sikeresen tudta erősíteni a gépi tanulás gyorsítását.
Ezeket a grafikus feldolgozókat az ARM a következő generációs rendszerchipek számára teszi elérhetővé. Tehát azok a chiptervezők, akik ARM GPU IP-ket alkalmaznak, már elkezdhetnek ezekre összpontosítani. A MediaTek például jó eséllyel az elsők között állhat majd sorba az Immortalis-G715-ért, ha jövőre is szeretne csúcslapkát kínálni a zászlóshajók számára.



































