Shop menü

MEGLÉVŐ ÉS MEG SEM JELENT HARDVEREKET KASZÁL EL VAGY KORLÁTOZ ELÉRHETŐSÉGÉBEN A META

A Portal jövője erősen kérdéses, miközben a kétkamerás okosórából talán már semmi nem lesz.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Meglévő és meg sem jelent hardvereket kaszál el vagy korlátoz elérhetőségében a Meta

A Meta próbálkozott néhány hardverrel a Facebook szekcióhoz kapcsolódóan (is), de most meglehetősen rossz híreket lehet hallani ezekkel kapcsolatosan. A cég tervezett okosórája úgy hírlik, hogy zátonyra futott, miközben a Portal esetében szűkíti a vásárlói közönséget, minden bizonnyal az érdeklődés hiánya miatt.

A nagy szoftvergyártók idővel szinte mindig megpróbálnak saját hardvereket is letenni az asztalra. A Facebook is erre az útra lépett korábban, de a jelek szerint nála nem látszik azt a sikert, amit a Microsoft és a Google össze tudott hozni. Ezek a vállalatok mostanra egészen korrekt kínálattal rendelkeznek, folyamatosan bővítik a palettájukat, és az eladások is szépen alakulnak. A Meta esetében viszont már nem ez a helyzet.

Galéria megnyitása

Mostanában több terméke és tervezett megoldása is nehéz helyzetben van. A vállalat 2018-ban indította el a Portal nevű eszközöket, amik otthonokba, irodákba szánt kommunikációs megoldások. Kettő Portal készült eredetileg, és ezek eredetileg arra szolgálnak, hogy a Messenger videóhívásokat ezen keresztül bonyolíthassák a felhasználók. Eléggé limitált volt a Portal készülékek funkcionalitása, és nem is túl jó időpontban debütáltak ezek – akkor volt forró téma a Cambridge Analytica botrány.

Galéria megnyitása

2021-ben elvileg kb. 800 ezer darabot sikerült eladni a különböző Portal eszközökből, amivel kevesebb mint 1 százalékos piaci részesedést ért el a Meta az okoshangszórók és okoskijelzők piacán. Minden bizonnyal ezért döntött úgy a Meta, hogy a továbbiakban nem is igazán szeretne egyenként értékesíteni hétköznapi fogyasztók számára. A Portal videohívásra szolgáló megoldások a továbbiakban csak vállalati, üzleti célokra lesznek elérhetőek tárgyalókba, konferenciabeszélgetésekre.

A Meta dolgozik több AR szemüvegen is, de ennek kapcsán sem jó hírről számolhatunk most be. Az Orion kódnéven érkező első készülék az előzetes tervekkel ellentétben, nem lesz megvásárolható a hétköznapi felhasználóknak. Ezt a szerkezetet a cég a legfrissebb döntése értelmében kizárólag fejlesztőknek fogja árusítani.

Galéria megnyitása

Azok érhetik majd el az Orion szemüveget, akik szeretnének aktívan szerepet vállalni a szoftverek fejlesztésében, hogy minél jobb felhasználói élményt tudjon biztosítani a Meta platformja. Ezzel megágyazva a második készülék számára, ami azonban már tényleg hozzáférhető lesz majd a hétköznapi vásárlók számára is. Ez a szerkezet az Artemis kódnéven készül állítólag. Továbbá Hypernova néven állítólag egy olyan szemüvegen is dolgozik a Meta, ami már olcsóbb lesz, és ezáltal szélesebb közönségnek lesz megfizethetőbb.

Galéria megnyitása

A színfalak mögött a Meta dolgozott egy okosórán is, ami két kamerával rendelkezett volna. Nos, erről is van friss hír, és itt már arról szól a fáma, hogy egyáltalán nem érdemes a bemutatásában reménykedni. Valamikor lehet, hogy lesz majd egy okosórája a vállalatnak, de ezt a mostani projektet szinte biztos, hogy jegeli. Néhány kép viszont kikerült a prototípusról.

Galéria megnyitása

Korábbi infók szerint már tavaly meg kellett volna jelennie a terméknek, de nem lett belőle semmi. A viselhető kiegészítőnek elvileg lett volna egy kamerája a kijelzőbe nyúlva elől, 5 megapixeles szenzorral, és egy másik képalkotó került volna a hátára. Ez utóbbi kamerának az alapját már egy 12 MPixeles szenzor adta volna, és az eszköz levételével lehetett volna fotózni vele. Belső információk szerint a hardverrel több gond is volt, és például a második kamera is gondokat okozott.

Galéria megnyitása

Ezek a hírek valószínűleg összefüggésben vannak azzal a korábban kiszivárgott információval, miszerint a Meta csökkenti a hardveres fejlesztések támogatására irányuló anyagi forrást. Tehát kevesebb pénz jut most és a jövőben olyan megoldásokra, mint például az erősen kísérleti jellegű okosóra megvalósítása.

A híreket a Meta nem kívánta kommentálni, de Andrew Bosworth, a vállalat technológiai vezetője elmondta, hogy továbbra is azon lesznek, hogy vezető technológiai megoldásokkal dolgozzanak, és ilyen megoldásokat biztosítsanak a felhasználók számára. Viszont az úttörő termékekhez vezető út nem egyenes, teljesen normális az, ha vannak dolgok, amik nem jönnek be, akadnak olyan prototípusok, amik nem valósulnak meg. Ilyenkor a kapacitásokat fel kell szabadítani és másra kell fordítani a tapasztalatok levonását követően.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére