MEGKÖVETELNÉK AZ UBERTŐL ÉS A LYFTTŐL A VILLANYOSÍTÁST

New York vezetése szeretné az elérni, hogy még ebben az évtizedben mindenki villanyautóba üljön át, aki az Ubernek vagy a Lyftnek dolgozik, és ezt mások is megkövetelheti majd.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. jan. 27. 16:16
Megkövetelnék az Ubertől és a Lyfttől a villanyosítást

Napjainkban a villanyautók nagy tempóval terjednek, ami részben a politikának köszönhető, és New York városában most a politikusok azt is szeretnék elérni, hogy a modern utasszállító szolgáltatások sofőrjei is álljanak át kizárólag elektromos autók használatára. Hogy ezt mennyire lesz egyszerű kivitelezni, azt nem tudjuk, de jó esély van arra, hogy más városok, országok is hasonló iránymutatásokkal állhatnak majd elő.

Eric Adams, New York polgármestere jelentette be, hogy elvárják majd a zéró emissziót a Lyfttől és az Ubertől 2030-ra. Ez pedig azért egy nagyon jelentős döntés, mert New York városában a legpezsgőbb a modern utasszállító szolgáltatások piaca. Ez a döntés a legutóbbi becslések szerint több mint 100 ezer autóst érinthet. Ilyen nagy számban vannak, akik aktívan dolgoznak valamelyik alkalmazás alapú „taxicégnek”.

Galéria megnyitása

New York már egy ideje dolgozik azon, hogy a város járműparkja a lehető legnagyobb mértékben legyen villamosított, és Adams polgármester úgy látja, hogy ebben szerepet kell vállalnia a nagy technológiai vállalatok dolgozóinak is. Azt is jól tudják, hogy ehhez kell egy nagyon fejlett elektromos töltő infrastruktúra, és már ennek a kiépítése is folyamatban van.

Galéria megnyitása

Most még csak egy tervezetről van szó, legalábbis egyelőre nincs konkrét törvényi előírás arra, hogy 2030-ra minden Lyft és Uber sofőrnek villanyautóba kellene ülnie. A vélekedések szerint ezt a helyi taxi cégeket felügyelő bizottság révén írhatja majd elő Eric Adams. A politikusok és a szóban forgó techcégek az elmúlt években már többször is megvívtak egymással, és könnyen lehet, hogy ezt a döntés sem lesz egyszerű megvalósítani a mostani elképzelések szerint. De itt a cégek egyelőre együttműködőnek mutatkoznak.

„Izgatottan várjuk, hogy New York városával együttműködve folytassuk utunkat” – nyilatkozta Paul Augustine, a Lyft fenntarthatósági igazgatója az ügy kapcsán. „New York elkötelezettsége felgyorsítja az egész városra kiterjedő, nyílt átállást az elektromos közlekedésre, és alig várjuk, hogy a taxis bizottsággal együttműködjünk a tiszta fuvarmegosztás megvalósításában.”

„Üdvözöljük a polgármester törekvését a károsanyag-kibocsátás csökkentésére, ezt a fontos célt mi is osztjuk. Az Uber valódi előrelépéseket tesz annak érdekében, hogy Észak-Amerika az első nulla károsanyag-kibocsátású mobilitási platformjává váljon, de ehhez még sokat kell a tenni.” – mondta Josh Gold, az Uber szakembere.

Galéria megnyitása

Az Uber és a Lyft 2020-ban már tett olyan kijelentéseket, hogy a platformokat használók 2030-as villanyautókra fognak váltani, hogy a személyszállítás a lehető legtisztább módon történjen. Szóval nem új dolog az, hogy ilyen ügyben pozitívan nyilatkoznak. Ugyanakkor azért ez egy olyan hosszútávú terv, aminek a teljes megvalósulása még most is távoli. De tettek már olyan lépéseket, amik a jó irányba mutatnak.

A vállalatok igyekeznek olyan autóbérlő cégekkel kapcsolatot kialakítani, akik nagy elektromos autós flottája van, és jobb bevételhez juthatnak azok, akik valamilyen villanyautóval fuvarozzák az utasokat. Persze nagyon sokan a saját autójukat használják, és az ilyen esetekben például nem lehet előre látni, hogy milyen hatása lesz egy olyan döntésnek, ami a villamosításra kötelezi az Uber és Lyft sofőröket. De igazából még hét év van addig, hogy ez megvalósuljon, addig pedig még egy teljes autópark könnyedén cserélődhet.

Az alkalmazásalapú utasszállító szolgáltatások az elmúlt években nagyon sok olyan szabály alól igyekeztek kibújni, amiket a taxi vállalatokkal szemben hoztak. A cégek nem szoktak visszarettenni attól sem, hogy perek sorával menjenek neki akár egy-egy város vezetésének is. De egyelőre ebben az ügyben úgy fest, hogy pozitívan állnak a változáshoz.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. jan. 31. 8:14
#4

Tesla a legjobb!

axe
axe
2023. jan. 28. 3:20
#3

amúgy ilyen sok akkut tudunk gyártani, vagy csak politikusoknál a papír mindent elbír? illetve ennyi erőművet fogunk építeni? és akkor még a kábelek cseréje kb a fél világon...

BiroAndras
BiroAndras
2023. jan. 30. 14:25

@axe

  1. Igen, ilyen sok aksit tudunk gyártani.
  2. Valójában az összes jármű lecserélése is csak kb. 20%-kal növelné a villany fogyasztást.
  3. Éjjel óriási felesleges kapacitás van, és jellemzően ekkor töltjük az autókat.
  4. Megújuló energia. Már most nagyon sokan otthon saját napelemről töltik a villanyautóikat. És ahogy a napenergia ára tovább csökken, ez csak még népszerűbb megoldás lesz. De vannak ipari méretű napelem farmok is, és a szükséges energia tárolás is megoldott. Az autók aksija is energia tároló, ráadásul jó nagy.
  5. Amúgy a rendelkezésre álló napenergia mennyisége kb. ezerszerese az emberiség által összesen felhasznált energiának.
  6. Igen, minden elektromos lesz, egyszerűen azért mert sokkal olcsóbb (merg tisztább, csendesebb, megbízhatóbb, stb.). A munkagépek is https://www.youtube.com/watch?v=NxXZPByCUxs Mellesleg a vonatok és buszok már évtizedek óta részben elektromosak, nem beszélve a villamosokról, mégse lett vége a világnak. Meg akkor se, amikor a légkondik terjedtek el rövid idő alatt. Vagy előtte a hűtőszekrények és mosógépek. Vagy ott van az alumínium ipar, ami ha jól látom a világ villany fogyasztásának harmadát adja.
    Vagy nézhetjük azt is, hogy a világ villany fogyasztása 1990 óta 2.5-szörösére nőtt, ami átlagosan évi 3% növekedésnek felel meg. Tekintve, hogy az elektromosítás hasonló időskálán fog megtörténni, ez láthatóan nem jelent komoly problémát.
__PARASZT__
__PARASZT__
2023. jan. 27. 20:48
#2

Majd egy évtized mulva olvashatunk cikket arrol, hogy a lakoságot áramszunetekre készitgetik föl :D

__PARASZT__
__PARASZT__
2023. jan. 28. 17:12

@Bihus Kétségtelenul már idén is voltak arrol hirek hogy egyes államokban problémák voltak.

Bihus
Bihus
2023. jan. 27. 20:38
#1

Egy taxistársaságnak már gazdasági alapon is megérné a villanyautókra átállás, hiszen gyakorlatilag taxiként üzemeltethető a lehető legolcsobban/leghatékonyabban ez a technológia. Szóval nem is igazán értem a dolgot.

Persze aztán van, ahol a taxistársaság a kormányzat haveri köreiből kerül ki, és ott pedig fix árat garantálnak a taxisoknak, 10%-os emeléssel és mindennel, hogy még véletlenül se kerüljön képbe a villanyosítás komolyabb mértékben, viszont az utasnak lehetőleg minél xarabb legyen.

Én, ha tehetem, már céges utakon is bojkottálom a köcsög taxisokat, főleg mikor tavaly éjjel egykor leszállt a gépünk Ferihegyen, és nagy örömünkre kiderült, hogy nem lehet már telefonon taxit rendelni, hanem még 20 percet kellett sorban állni a drosztnál, aztán pedig 10 percet várni a taxira. Tök jó hangulatban értem haza 2 után.

BiroAndras
BiroAndras
2023. jan. 30. 13:48

@Bihus

Láttál már taxit? Na arra gondolok. Jellemzően nem prémium autókat vesznek, mert nagyon nem érné meg. Jó, a "vacak" talán túlzás, vannak köztük egészen jó autók is, de egy Teslánál azok is több szinttel lejjebb vannak.

Vissza az oldal tetejére