MEGJELENT AZ IOS 16.2 A FREEFORMMAL ÉS MÁS ÚJÍTÁSOKKAL

Az Apple újabb iOS frissítése sok újdonságot tartogat még most is, miközben stabilabbá és megbízhatóbbá is teszi a rendszert.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. dec. 15. 11:35
Megjelent az iOS 16.2 a Freeformmal és más újításokkal

A színfalak mögött az Apple már olyan dolgokon is munkálkodik, ami az iOS 17-tel lesz kapcsolatos, de egyelőre azért még az iOS 16 van előtérben, melynek most befutott egy újabb jelentős frissítési csomagja. Most érkezik a felhasználókhoz az Apple Music rég várt újítása is, és a biztonságra is pozitív hatással lesz a frissítés, szóval mindenkinek érdemes telepítenie.

Az iOS 16.2 első béta kiadása több mint egy hónapja jelent meg, és a most bevezetésre kerülő fejlesztések egy része már akkor elérhető volt, sőt mi több, olyan újítás is van még itt, amit még korábban harangozott be a vállalat. Leginkább a Freeformot emelte itt ki az Apple, ami egy olyan új alkalmazás, amely a kollaborációs munkát fogja elősegíteni egymástól távol levő barátok, munkatársak, partnerek esetében.

A Freeform felülete egy komplex whiteboard, melyen a közös munka nemcsak hatékony, de szórakoztatóbb is lesz az Apple szerint. Ez egy rugalmas szolgáltatás, ami lehetővé teszi azt, hogy az emberek együtt beszélgessenek, közben pedig jegyzeteljenek, képeket osszanak meg a társaikkal, vagy fájlokat küldjenek át másoknak. A rajzeszköz egészen összetett lett, így sok lehetőséget fog nyújtani az alkotók számára. Tollal és ujjal egyaránt nagyon pontosan lehet majd használni a Freeformot.

Galéria megnyitása

Az Apple Music esetében a frissítéssel mindenki számára elérhető lesz a Sing, vagy az Éneklés funkció. Magáért beszél, hogy mire szolgál az Apple Music Éneklés: lehetőséget nyújt majd arra, hogy a zenestreaming platformot használhassák az emberek karaoke partik alkalmával. Többféle beállításban lesz használható az Apple Music Éneklés, be lehet majd keverni az énekest halkan, mehet a duett és kizárólag magára is hagyatkozhat a felhasználó.

Galéria megnyitása

Eddig is jó partner volt a partik alkalmával az Apple Music, hiszen tudta szolgáltatni a zenét, azonban az Éneklés funkció bevezetésével szinte már kötelező kelléke lehet a házibuliknak. A vállalat ehhez a fejlesztéshez összeállított külön listát is azokból a dalokból, amik eleve optimálisak lesznek az új funkcióhoz. A dedikált lejátszási listát pedig mindenki egyszerűen el tudja majd érni, és direkt olyan dalok lettek itt kiválasztva, amik eleve népszerűek a karaoke fronton.

Galéria megnyitása

Az iOS 16.2 elhozza a fejlettebb adatvédelmet biztosító lehetőséget, de ez egyelőre még nem mindenhol vehető igénybe. Az Advanced Data Protection minden eddiginél több adatnál biztosít végponttól végpontig terjedő adatvédelmet. Az iPadeket érinti, hogy a Stage Manager ismét támogatni fogja a külső monitorok alkalmazását is. És már nemcsak az M1 és M2 lapkás készülékek lesznek támogatva, hanem azok az iPad Prók is, amikben az Apple A12X vagy az A12Z dolgozik.

Galéria megnyitása

Csiszolt az Apple a Mindig bekapcsolt kijelző funkción. Innentől már lehetősége lesz az iPhone tulajdonosoknak azt beállítani, hogy egyáltalán ne legyen látható háttérkép, ezzel pedig alacsonyabb lesz az okostelefon fogyasztása, növekedik az üzemidő, miközben a célját ugyanúgy képes lesz ellátni a funkció. Mutatja majd a legfontosabb adatokat a képernyőn, nem kell a mobilt feloldani állandóan. Az értesítéseket is lehet majd rejteni, ha éppen arra sem lenne szükség.

Galéria megnyitása

A lezárt képernyőn elérhető lesz egy új alvás widget, ami mutatni fogja a legfontosabb adatokat a felhasználó alvási ciklusával kapcsolatosan. Emellett pedig egy gyógyszerütemezésre figyelmeztető  Az új Otthon alkalmazás  megváltozott formában fog megjelenni a frissítést követően, és itt már biztosított lesz a Mattel szabvány is. Az alkalmazás a továbbiakban megbízhatóbb lesz, hatékonyabban áll majd az okosotthon eszközök mögött.

Galéria megnyitása

A biztonságot szolgálta az is, hogy az AirDrop funkciót korlátozni fogja az Apple. Az iOS 16.2-től kezdve már alapértelmezetten csak az ismerősökkel fog menni az AirDrop küldési lehetőség, hogy kevesebb legyen az esély a visszaélésre. Persze ez nem jelenti azt, hogy mások eszközére nem fog menni, csak a mindenkinek elérést nyújtó AirDrop lehetőséget innentől kizárólag átmentileg lehet majd élesíteni. 10 percig kapcsolható be, utána automatikusan vissza fog állni.

Galéria megnyitása

Ezeken felül pedig lesznek még egyéb olyan fejlesztések is, amik egy-egy alkalmazáshoz kapcsolódnak. Hibákat is javított az Apple, de egyelőre még nem ezek vannak előtérben, az iOS 16.3 már inkább lehet egy olyan frissítés, ahol a javítások és a biztonsági fejlesztések fognak előtérbe kerülni. Ez január végére vagy februárra készülhet majd el, és hamarosan indulhat a bétatesztelése.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
expander
expander
2022. dec. 16. 23:17
#1

baromság ez a telefon ennyi pénzért! Egy 100Ft-os értesítő LED is bőven elég lenne...

Grador
Grador
2022. dec. 18. 7:34

@expander  Pontosan, sőt felesleges a telefon is. Ha valakivel beszélni akarsz, odamész hozzá. Ostoba technológia...

Vissza az oldal tetejére