MEGJELENT A PCMARK 7

Sok-sok késés után mától végre elérhető a Futuremark PCMark sorozatának legfrissebb tagja, a PCMark 7, amely ahogy az a nevéből is sejthető, csak Windows 7 operációs rendszerrel ellátott konfigurációkon működik.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2011. máj. 12. 16:01
Megjelent a PCMark 7

Sok-sok késés után mától végre elérhető a Futuremark PCMark sorozatának legfrissebb tagja, a PCMark 7, amely ahogy az a nevéből is sejthető, csak Windows 7 operációs rendszerrel ellátott konfigurációkon működik.

Galéria megnyitása

Az új szoftver huszonötféle teszt segítségével próbálja letesztelni az adott konfigurációt, amelyek között webböngészéssel, adattárolással, kép- és videó szerkesztéssel, valamint játékkal foglalkozó tesztrészek egyaránt jelen vannak. Az egyes tesztek önállóan, egy-egy képesség, vagy hardverelem tesztelésére is alkalmasak, de együttesen használva őket a teljes rendszer teljesítményéről is képet kaphatunk. Az ingyenesen elérhető Basic kiadás csak utóbbira, azaz a teljes rendszer teljesítményének vizsgálatára alkalmas.

A PCMark 7 az alábbi teszteket tartalmazza:

[list type="unordered"]

[*]PCMark test: a teljes konfiguráció teljesítményét vizsgálja az összes tesztrész segítségével, majd a teszt végén egy hivatalos PCMark pontszámmal jutalmazza a szoftver az adott rendszert. A Basic kiadásban csak ez a teszt érhető el.

 

[*]Lightweight test: könnyített teszt, ami kifejezetten olyan, főként belépő szintű konfigurációkhoz készült, amelyek a teljes PCMark teszt futtatására alkalmatlanok.

 

[*]Entertainment test: a konfiguráció multimédiás képességeit vizsgálja, némi játékkal megfűszerezve.

 

[*]Creativity test: kép- és videó kezeléssel, illetve szerkesztéssel kapcsolatos tesztek.

 

[*]Productivity test: az adott rendszer produktivitását vizsgálja webböngészéssel és irodai alkalmazásokkal kapcsolatos tesztek segítségével.

 

[*]Computation test: a konfiguráció számítási teljesítményéről ad képet.

 

[*]Storage test: az adattároló alrendszer képességeiről rántja le a leplet.

[/list]

A PCMark 7 futtatásához legalább 1 GHz-es processzorral, 1 GB-nyi rendszermemóriával és DirectX 9-es támogatással ellátott videó vezérlővel ellátott konfigurációra van szükség, amely rendelkezik 10 GB-nyi szabad tárterülettel és a kijelzője vagy monitora képes legalább 1024 x 600 pixeles felbontás kezelésére. A Windows 7-es operációs rendszer megléte természetesen alapkövetelmény, ahogy azt már fentebb is említettük.

A Futuremark új tesztprogramja háromféle változatban érhető el. A Basic kiadás ingyenes, viszont ezzel csak a teljes PCMark tesztet tudjuk lefuttatni. Az Advanced változat 39,95 dollárba kerül, míg a Professional kiadásért már 995 dollárt kell letenni az asztalra.

Galéria megnyitása

A szoftverrel kapcsolatban további információk itt találhatóak. Az alkalmazás letöltéséhez ide kell ellátogatni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

61 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
DirtyVegas
DirtyVegas
2011. máj. 16. 13:12
#52

Nekem ennyi lett.

Score:

4790 PCMarks

[LINK]

Gabesz144
Gabesz144
2011. máj. 15. 18:12
#51

Leteszteltem 3x egymás után. Mid a háromszor más értéket kaptam és teljesen hülyeségeket írt ki pl a memória nem 667MHZ-en megy hanem 800-on a videókártyát egyszer meg SLI-be írta. Teljesen felesleges program :S

ngabor77
ngabor77
2011. máj. 14. 10:59
#50

Teljesen felesleges,sőt értelmetlen egy program.

Nálam uninstall lett a vége:D

toma187
toma187
2011. máj. 14. 10:54
#49

gery84

Nézd meg a lapjukat is.... http://3dmark.com/pcm7/19121

Kicsit lejjebb: Driver name NVIDIA GeForce GTX 560 Ti

Ki is írta, hogy nem ismeri fel rendesen a VGA karit. Amúgy szerintem is érdekes eredmények jöttek ki, mivel AMD 965BE + 5770 rendszert gyengébbnek vette, mint az én AMD 955BE + 4770-em :'( De valamelyiket meg sokkal erősebbnek

gab78
gab78
2011. máj. 14. 10:18
#48

Mikrobi, ok, kapok más értéket, de miért kisebbet? 2 csatornás amúgy és ugyanúgy 9-9-9-24-en ment mindkettő, az időzítés nem játszhatott be a dologba. Betöltésnél pedig asszimetrikus 2 csatornát ír a 3GB-al. Szóval nem értem!

gab78
gab78
2011. máj. 13. 19:05
#47

Ez a program nagyon szutyok, tegnap lefuttattam és kaptam egy 2449-es értéket, ma lefuttattam, mert hoztak 22GB memóriát, hogy nézzük már meg, mert az ismerős gépe fagy, na nálam nem fagyott, de kaptam egy 2109-es értéket, ugyanolyan beállítások mellett. (1600-on szaladgáló DDR3) Amúgy meg 31GB van benne. Rendkívül "hiteles" ez a mérőprogram!

gery84
gery84
2011. máj. 14. 10:24

Na szééééééép!!!! Integrál vga-val 5800valahány pont na menyetek a pi****ba!!!! Én meg 3840pont! Nevetséges egy program!

danimisi
danimisi
2011. máj. 13. 18:08
#46

Én is legurítottam,meg egy sört is.[LINK]

Heroes27
Heroes27
2011. máj. 13. 13:59
#45

de ki az az ökör paraszt aki 265ezer forintot kifizet ezért a szarért? KI?

ngabor77
ngabor77
2011. máj. 13. 18:21

..hát épeszű józan ember biztos nem:P

dlaccc
dlaccc
2011. máj. 13. 13:10
#44

Nem érdemes rá több időt pazarolni.. ez egy hulladék..

Gabesz144
Gabesz144
2011. máj. 13. 12:25
#43

Sziasztok!

Én is megnéztem mit tud a gépem ennyi jött össze.

KaiotEch
KaiotEch
2011. máj. 13. 12:13
#42

Kicsit emeltem a szorzón, így kihajtja rendesen az OC-s kártyámat, de sokkal több így sem lett. [LINK]

juhi55
juhi55
2011. máj. 13. 11:23
#41

Heroes27: Erősen várom már a Bulldozert:D

Terror
Terror
2011. máj. 13. 11:09
#40

Höhö, még ez az irodai gép is kisajtol magából 1519 pontot, pedig se Core 2 Duo, se HD6850. [LINK] A detailed adatokból látszik, hogy az amúgy nem egy sebességbajnok WD Blue winyó enyhén jobb eredményt produkál, szerintem azért kaptál csak 1900 pontyot.

KaiotEch
KaiotEch
2011. máj. 13. 10:11
#39

Na nehogymár... [LINK]

baler
baler
2011. máj. 13. 10:03
#38

Nem azért mondom, de ez megint egy nagy rakás........!

Video playback and transcoding / Video transcoding - downscaling : 1.0 ????

A wincheszterem is vicces értékeket kapott, pedig 3db egytányéros samu van raid0-ba kötve....

Az hogy lehet hogy az 5770xt-m kevesebb pontot kap mint toma187 4770-e??

:/

gery84
gery84
2011. máj. 13. 10:03
#37

Hát az enyém ennyit kapott! [LINK]

Yencee
Yencee
2011. máj. 13. 8:24
#36

Én nem értem ezeket a pontokat. Nekem is 2600K-m van, de csak 4000 pontot kapok. Mondjuk wincsim van csak, lehet nekik SSD miatt ennyi?

[LINK]

Gyapot
Gyapot
2011. máj. 13. 11:08

Ja, valószínű az ssd lesz, mert nekem OCZ vertex 2-vel lett 5261.

Fada
Fada
2011. máj. 13. 8:21
#35

Hát elég érdekes program ez megint. Miért kap egy magasabb órajelű x6 kevesebb pontot egy x4-nél (nem saját eredmény, nekem a 3dMark sem fut le rendesen)? Nem hinném, hogy csak egy magot használ, de csórikám akkor is szépen skálázódna 4,2-ig. Ez már megint milyen hulladék valami ettől a cégtől? :D

netmumus
netmumus
2011. máj. 13. 8:16
#34

Nekem ennyi jött össze: PCMark7

Elég érdekes eredmény lett :)

Keksz03
Keksz03
2011. máj. 13. 4:18
#33

Nekem ennyi jött össze, konfig a profilomban!

3875

Nurba
Nurba
2011. máj. 13. 3:47
#32

Nálam Ennyi :)

dlaccc
dlaccc
2011. máj. 13. 1:07
#31

Nálam is normálisan lefutott az x6-oson: Ennyi jött össze

Gyapot
Gyapot
2011. máj. 13. 0:27
#30

Ez az eredménye a picinek :) (húzva a proci meg a vid kari) húzás nélkül meg 4641 pont. Ez egyébként a most kiadott 5850 xtreme a maga minimális kis tuningjával. mind e közben 44C a GPU, és 35C a CPU.

MRSA
MRSA
2011. máj. 12. 23:32
#29

Furcsa teszt, tuningolt gpu-val kevesebbet értem el, mint alapon. Phenom II 955, GTX 460 768MB.

http://3dmark.com/pcm7/5272 (ez alapon)

Heroes27
Heroes27
2011. máj. 12. 22:46
#28

juhi55: neked van olyan procilimited mint a ház:) A 6950 mellett télleg cserére érett:)

/ 3
Vissza az oldal tetejére