MEGINT BUTASÁGOT PLETYKÁLNAK A GPT ÉS AZ OPENAI KAPCSÁN

Sam Altman személyesen erősítette meg, hogy nem dolgoznak egy újabb modellen, és arról is beszélt, hogy a biztonságra nagyobb figyelmet fordítanak.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. ápr. 17. 18:05
Megint butaságot pletykálnak a GPT és az OpenAI kapcsán

A ChatGPT megjelenése óta sokan arról beszélnek, hogy rövidesen még az eddigieknél is brutálisan jobb MI megoldásokkal rukkolhat elő az OpenAI. A cég első embere azonban leszögezte, hogy semmi ilyesmiről nincs szó. Nem az első eset, hogy a vállalat vezetőjének személyesen kell eloszlatni az ilyen jellegű pletykákat.

Tavaly a ChatGPT a GPT-3.5 nagy nyelvi modellt használva született meg, és pillanatok alatt a világ legnagyobb felhasználói táborával rendelkező generatív MI szolgáltatásává vált. Reflektorfénybe került és megjelentek vele kapcsolatosan a pletykák is. Ez általában így szokott lenni, de ebben az esetben már annyira elszabadult az emberek fantáziája minden alapot nélkülözve, hogy a vezérigazgatónak kellett közbeszólnia.

Sam Altman, az OpenAI első embere a GPT-4-gyel kapcsolatos túlzottan nagy elvárásokról  szóló híreket volt kénytelen megcáfolni már hónapokkal az előtt, hogy ezt a modellt a cég bejelentette volna. Ma már tudjuk, hogy a GPT-3.5 után a GPT-4 valóban nem hozott jelentős újításokat; persze nincs szó arról, hogy ne fejlődött volna, csupán nem nyitott meg új dimenziókat ezen a fronton, mint ahogy azt egyesek várták.

Galéria megnyitása

Most pedig azért kell ismételten Altmannak a pletykákkal foglalkoznia, mert már az a hír járta, hogy a fejlesztők gőzerővel dolgoznak a GPT-5-ön, annak ellenére, hogy még csak márciusban futott be a GPT-4. A szakembert egy az MIT-n tartott eseményen is kérdezték arról, hogy mi a helyzet azzal, hogy egy nyílt levélben arra kérték az OpenAI-t, hogy szüneteltesse a fejlesztéseit, és ezen a ponton tért ki arra is, hogy még nem készül a GPT-5.

Altman úgy látja, hogy az a nyílt levél, amit a generatív MI fejlesztéseken dolgozó vállalatoknak, köztük kiemelten az OpenAI-nak címeztek, nem elég szakszerű ahhoz, hogy komolyabban tudjon rá reagálni. Úgy véli, hogy sokkal több konkrétumra lenne szükség ahhoz, hogy komolyan lehessen venni ilyen jellegű kéréseket, megkereséseket. Állítólag ennek a levélnek egy korábbi verziója alapozta meg a GPT-5-tel kapcsolatos pletykákat is, mert az szerepelt benne, hogy már a GPT-5-öt tréningezik, ezt azonban butaságnak nevezte.

Mindazonáltal nem arról van szó, hogy a fejlesztőcsapat hátradőlt volna a GPT-4 elkészülését követően, de bőven van még munka ezzel a modellel. Elárulta Altman, hogy jelenleg számos olyan munkálat folyik, ami a GPT-4-gyel kapcsolatos. Egyebek mellett például a biztonsághoz köthető fejlesztések is terítéken vannak, és hozzátette, hogy ezen a területen természetesen még sok munka áll az OpenAI előtt. A kockázatok felfedezése és felszámolása fontos a vállalatnak, attól függetlenül, hogy véleménye szerint ezt egyesek nem igazán látják.

Galéria megnyitása

Az, hogy a GPT-5 még nem áll fejlesztés alatt, nem különösebben releváns, hiszen nem kell ahhoz főverziót lépni, hogy érdemben fejlődést hozzon egy meglévő rendszer. A GPT-3.5 pont egy remek példa erre. A GPT-3 és a GPT-4 között évek teltek el, de közben sok fontos fejlesztés történt a nagy nyelvi modellen. Szóval abból nem következik szinte semmi sem, hogy a GPT-5 még nincs fejlesztés alatt, legfeljebb annyi, hogy nem érdemes azokkal a pletykákkal foglalkozni, amik már erről, és ennek a biztonsági kockázatairól szóltak.

A GPT-4 számos optimalizálásnak néz elébe az elkövetkezendő időszakban. Látva azt, hogy az OpenAI és a ChatGPT mennyire masszív kereszttűzbe keveredett, egészen biztosak vagyunk abban, hogy jönni fognak olyan hírek a következő hónapokban, amik már az adatvédelmet és a biztonságot érintő fejlesztésekről szólnak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére