Az Oppo folyamatosan azon van, hogy a lehető legmagasabb minőségben állítson elő okostelefonokat, és most a vállalat most kalap alá hozott egy megállapodást Hans Zimmerrel. Ennek az együttműködésnek a keretében a többszörös díjnyertes zeneszerző különböző szignálokat fog készíteni az Oppo számára, hogy a mobilozás élményét fokozza.

A Find X3 Pro csúcsmodellnek a bemutatásához is Hans Zimmer készített zenét, ami nem okozott csalódást, abszolút elérte a hatását. És most pedig már arról számolhatunk be, hogy a Find széria zászlóshajójának a csengőhangját is a legendás szerző alkotta meg. Hans Zimmer leginkább annak köszönhetően ismert, hogy ő alkotta meg az Oroszlánkirály, valamint az Eredet zenéjét is, de számtalan mestermű fűződik még a nevéhez.

Galéria megnyitása

Zimmer mindig a legmagasabb minőségre törekedik és alaposság jellemzi, ennek köszönhetően tudott ilyen magas szintre elérni, és ezen a szellemiségen az Oppóval osztozik, így a közös munka is gördülékenyen ment. A Find X3 Pro egyebek mellett is a német zeneszerzőnek köszönhetően lesz egy olyan készülék, ami kiemelkedik a tömegből.

Annak a híre egyébként nem teljesen új, hogy a Find X3 Prónál először olyan hangok lesznek a készüléken, amiket a többszörös díjnyertes művész alkotott. Meghallgatni viszont ezeket mostanáig nem lehetett, de ezúttal már erre is van lehetőség. Az alábbi videóban össze vannak foglalva a főbb szignálok. Hans Zimmer komponált csengőhang mellett ébresztőnek is hangot, és a részletekre ügyelve származik tőle üzenethang és értesítési hang is.

A Zimmer által készített hangok ténylegesen nagyon kellemesek lettek, az ébresztő talán már túlzottan is fülbemászó, még a végén valaki azért fog tovább az ágyban maradni, hogy újra meg újra hallja a hangot. A rövidebb szignálok is igazán hatásosak lettek.

A Find X3 Prónak a hangrendszerét is figyelembe vette a szerző a komponálás során, ennek köszönhetően a mobil hangszóróján keresztül is tökéletes élményt fognak nyújtani a különböző hangok, és megfelelő részletgazdagsággal szolgálnak majd, amit a fenti YouTube videó egyébként nem is képes visszaadni.

Galéria megnyitása

Az Oppo és Hans Zimmer is elmondta az együttműködés kapcsán, hogy a gyártók egyszerűen nem fordítanak elegendő figyelmet az okostelefonok hangjára. Az emberek az életük során némelyik hangjelzést milliónyi alkalommal hallhatják, és fontos lenne az, hogy ezek a hangok ne csak úgy jelezzenek az embereknek, hanem ténylegesen élményt okozzanak. Mert az ilyen apróságok napjainkban sokat számítanak, csak ebbe kevesen gondolnak bele.

Az utóbbi időben egyre több gyártó mozdult el abba az irányba, hogy természetesebb hangokat terveztek a mobilok számára, és a Samsung az, aki például a hangokra már évekkel ezelőtt is kiemelkedően ügyelt. A dél-koreaiak az Over the Horizon csengőhangot például minden évben felveszik különböző előadókkal.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
peti19870621
peti19870621
2021. ápr. 20. 6:55
#2

Most rátérdeltem az egeremre.. -Cincogni fog? - A vipera egye meg..

arn
arn
2021. ápr. 19. 19:54
#1

Es hogy ihletet kapjon, meg oppos hatteret is beallitott maganak :D

Vissza az oldal tetejére