A vállalat jelenleg a legnagyobb figyelmet az MI fejlesztéseknek szentelni, amik ebben a régióban még tabunak számítanak. Ettől függetlenül azonban érdemes telepíteni az iOS 18.2 operációs rendszert a támogatott eszközökre, mert hibákat javít, és azért néhány újdonságot így is fel lehet benne fedezni, nem érdemes az Apple Intelligence hiánya miatt búslakodni.
Érdemes azért elmondani, hogy az iOS 18.2 gondoskodik a támogatott területeken a ChatGPT integrációról, ami egészen a rendszer mélyére hatol. Ahogy azt már előzetesen megtudtuk, az OpenAI szolgáltatásával kapcsolatosan még új beállítási lehetőségek is megjelennek a készüléken. Lehet a ChatGPT-vel képeket generálni, azokat pedig azonnal be lehet illeszteni dokumentumokba, és az előfizetés az iPhone beállításain belül kezelhető.
Képgenerálásra van külön eszköz is az iOS-ben, ez az Image Playground név alatt fut, és úgy fog megjelenni, hogy ezt több ponton el lehet érni. A Messages és a Freeform alkalmazásokban egyaránt megjelenik majd az Image Playground, és bárhol hoz létre egy-egy képet az ember, azt elérheti utána mindenhonnan, az iCloudban a tartalmak azonnal szinkronizálásra kerülnek. A frissítéssel a Genmoji is fejlődni fog egyebek mellett.
A kamera az iOS 18.2 megjelenésével az iPhone 16 felhasználóknál fejlődik elsődlegesen. Ugyanis a Kameravezérlő gomb esetében bevezetésre kerül a kétlépcsős működés. Képes lesz két külön állást megkülönböztetni, félig nyomva tartva egy ponton fogja a fókuszt tartani, a teljes megnyomáskor pedig elkészíti a megkomponált fotót a megfelelő pillanatban. Sajnos minket nem érintő újítás az is, hogy jön a Visual Intelligence. Ez a kamera képét használva fog az MI-vel több információt adni a felhasználók környezetéről.
A videólejátszó újítása, hogy a továbbiakban a készüléktulajdonosok képesek lesznek képkockáról képkockára tekerni a jelenetekben, valamint kikapcsolhatják az automatikusan ismétlődő lejátszást. A Gyűjteményekben új gesztus kerül bevezetésre a gördülékenyebb navigáció elősegítése érdekében. Nemrég megtekintett és a Nemrég megosztott albumoknál elérhető lesz egy előzmény törlésére szolgáló opció. A kedvenceket összeszedő album pedig elérhető lesz a Eszközök gyűjteményén belül.
A Safarit érintő újítás, hogy például a nyitóoldalon új háttérképeket lehet beállítani a jobb testreszabhatóság érdekében. A személyreszabás nagy hangsúlyt kapott az elmúlt időszakban az Apple-nél, és ez a Safarinál is megmutatkozik a jelek szerint. Jó hír, hogy megjelenik az import és export funkció, amivel a Safariból vagy éppen pont a Safariba lehet majd a böngészési adatokat mozgatni, mikor a felhasználó böngészőt szeretne váltani. A biztonságot szem elé helyezve hangsúlyosabb lesz a továbbiakban a HTTPS prioritás. A Dynamic Island pedig már fájlletöltési adatokat is képes lesz menet közben kirajzolni a böngészés során.
Újítás még, hogy a Hangjegyzetek alkalmazáson belül lehetőség lesz arra, hogy fej- vagy fülhallgató nélkül lehessen szerkeszteni rétegezett felvételt. A felhasználó hozzáadhat egy vokál réteget egy meglévő dal alapanyaghoz, az így kapott hangot pedig importálhatja a Logic Próba az iPhone 16 Pro és 16 Pro Max modelleken.
A Lokátor a továbbiakban lehetővé teszi majd az iPhone tulajdonosok számára, hogy az egyes nyomkövetők vagy Lokátor támogatású eszközök helyzetét meg lehessen osztani harmadik féllel. Ennek köszönhetően a légitársaságokkal gördülékenyebb lehet az elveszett csomagok felkutatása. A Részvények alkalmazásban pedig már piacnyitás előtt lehetőség lesz követni a NASDAQ és a NYSE rendszereiben jegyzett értékpapírok árváltozását.
Végül a Podcastok alkalmazásnál több újítás is jön az iOS 18.2-vel. Egyrészt a személyre szabott kereső használatánál már ki lesznek emelve a legrelevánsabb kategóriák, valamint a szerkesztők által válogatott anyagokból azok, amik a felhasználó személyes igényeihez igazodnak. Másrészt a kedvenc kategóriák opcióval a Podcastokban lehetőség lesz kiválasztani az érdekes témaköröket, és erre támaszkodva a rendszer releváns ajánlatokat tud majd adni, amiket könnyen el lehet érni a könyvtárban.