Az iOS 15.5 megjelenését követően nem kellett sokáig várni arra, hogy kiderüljön, lesz még frissítés az iOS 15-re, mielőtt az iOS 16 megjelenne. Érkezik az iOS 15.6-os kiadása, amiről egyelőre túl sokat nem lehet tudni azon túl, hogy lesz, illetve a bétatesztelők az első előzetest már el is érhetik, és elkezdhetnek ezzel ismerkedni.

Az Apple nem mellékelt kiadási jegyzéket az iOS 15.6 béta 1 mellé, és feltűnő újdonságra sem bukkantak rá azok, akik használatba vették ezt a rendszert. Elképzelhető, hogy most még nincs is benne az a fejlesztés, amit végül a vállalat ezzel együtt kíván elindítani. Nagy valószínűség szerint a WWDC fejlesztői konferencia keretében fog az Apple több szoftveres fejlesztést is bejelenteni, amiknek egy része már az iOS 15.6, illetve iPadOS 15.6 operációs rendszerben megjelenhet majd.

Galéria megnyitása

Az iOS 16 is a Worldwide Developers Conference keretében kerülhet majd reflektorfénybe, és egészen biztos, hogy sok olyan fejlesztésről lesz szó a rendezvényen, ami már a következő generációs főverzióhoz lesz köthető, de néhány apróságot már az iOS 15.6 is megkaphat. Valószínűleg vissza is tart az Apple néhány fejlesztést egy ideje, miután az iOS 15.5 szinte csak hibákat javított biztonsági és funkcionális tekintetben egyaránt. Ugyanezt csinálta az iOS 15.3 és 15.4 esetében is, utóbbi jött meg sok fejlesztéssel a tavaszi eseményt követően, és az előbbi csak javításokat tartalmazott.

A WWDC június 6. és 11. között kerül megrendezésre, és valamikor ezt követően debütálhat majd az iOS 15.6 operációs rendszer. Ez elérhető lesz minden olyan okostelefonra, táblagépre és más eszközre, amire az iOS 15 tavaly megjelent. Persze az iPadekre értelemszerűen az iPadOS 15.6 variáns fog befutni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére