A Google éppen frissítette az Android P előzetes kiadását, és az Apple is előrukkolt az iOS 12 legújabb béta kiadásával, ami immáron a harmadik a sorban. A cupertinói alakulat több változtatást is bevezet ebben a kiadásban, így akik előszeretettel próbálgatják a korai operációs rendszer kiadásokat, azok örömmel vehetik majd használatba az újdonságot.
Az Apple folyamatosan dolgozik azon, hogy a Térképet használhatóbbá tegye. Az iOS 12-től kezdve már sokkal több információval lesz képes szolgálni a térkép applikációja. És most a dizájn tekintetében is megfigyelhető némi változás bizonyos területeken. A Voice Memos alkalmazás is frissült, és a korábbitól eltérő grafikus felhasználói felületet kapott az iPad táblagépek esetében. Jobb lett a helykihasználás, és ennek eredményeként élvezetesebb lesz használni a programot a nagy kijelzővel ellátott eszközökön. Szintén az iPadeket érintő újítás, hogy az összes értesítést lehet egyszerűen törölni. Ehhez annyit kell tenni, hogy hosszan meg kell nyomni (3D Touch) a lista tetején található X-et – itt lesz egy „Show Less” opció is.
A cupertinói szakemberek átrakták a lokációs adat megosztását a beállításokban. Ez már nem az Adatvédelem menüpont mögött lesz felfedezhető, hanem a felhasználó profiljában, az iCloud, az iTunes & App Store, valamint a Family Sharing opciók mellett. A Fotók applikációban van kategórianézet a médiatípusok számára, és itt már csak azok a kategóriák fognak megjelenni, amelyek valóban megtalálhatóak az albumokban. Tehát amennyiben nincs Time-lapse, nem lesz látható az a médiatípus sem. Az Akkumulátor szekciója sárgán lesz jelölve a beállításokban, amikor az alacsony fogyasztási mód be van kapcsolva, így ezt egyszerűbben észre lehet venni. És szintén a jobb figyelemfelkeltés céljával piros lett az a szöveg, ami a Face ID visszaállításáról tájékoztat.
A FaceTime hívások esetében egy kicsit változott a grafikus felhasználói felület. És még ide kapcsolódik, hogy elvileg már stabilabban teszi majd a dolgát a videocsevegések bonyolítására szolgáló program. A Watch app esetében a keresőből el lett távolítva a Time Travel. Érdekes módon az okosóra alkalmazásánál a galériában már csak a Siri felület képességei láthatóak, valószínűleg ennek a használatára akarja sarkalni az embereket az Apple. Az eszköztulajdonosok már azt is látni fogják a Watch applikációban, hogy melyek azok a harmadik féltől származó alkalmazások, amik használják a Siri órafelületet. A szolgáltatóval kapcsolatos részletes információk a Vezérlőközpontba kerültek. Továbbá az alapértelmezett háttérkép telítettségén kicsit visszatekert az Apple, és az üzenetküldőben is történt némi változás a GIF-ek terén.
Az újdonságok mellett azt is érdemes megjegyezni, hogy rengeteg hibát küszöbölt ki az Apple. Az iOS 12 béta 3 megbízhatóbban üzemel majd minden korábbi kiadásnál. Pontosan nem ismert az összes probléma, ami ezúttal ki lett küszöbölve, de a beszámolók szerint javulás tapasztalható például a GPS működésében és a CarPlay használata esetén is, ami hajlamos volt rendszeresen lecsatlakozni a járművek fedélzeti rendszeréről. Valamint már jól működik a haptikus visszajelzés is a Home gombon, ez ugyanis korábban olyan esetekben is rezgett, amikor nem kellett volna neki – ez az iPhone 6s és iPhone 7 modelleket érintette.
Az iOS 12 friss bétája azoknál OTA megjelenik majd, akik már telepítették a korábbi előzetes kiadások valamelyikét. Más esetben manuálisan lehet beszerezni a beta.apple.com honlapon keresztül. Bár egyre jobb állapotba kerül az iOS 12, továbbra sem végleges, így nem érdemes olyan készülékre feltenni, ami elsődleges használatban van. A megjelenés előre láthatólag szeptemberben lesz esedékes.
































