Shop menü

MEGÉRKEZETT AZ ANDROID P UTOLSÓ ELŐZETES KIADÁSA

A friss rendszernek már nincsenek ismert hibái, és elvileg nem is fog változni a működése a megjelenésig.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Megérkezett az Android P utolsó előzetes kiadása

A Google jó tempóban halad a fejlesztésekkel, és rövidesen teljesen elkészül az Android P operációs rendszerrel, már tényleg az utolsó simításokat végzik a fejlesztők a színfalak mögött. Mindazonáltal azt még most sem lehet tudni, hogy milyen névre hallgat majd végül az újdonság, melyik „P” betűs édességé lesz a megtiszteltetés, hogy róla keresztelik el a világ legnépszerűbb mobilos operációs rendszerének friss verzióját.

Galéria megnyitása

Elvileg ezt a rendszert már a hétköznapi használatban levő eszközökön is kipróbálhatják a lelkes felhasználók – és persze a fejlesztőpartnerek. A Google nem számolt be semmilyen ismert hibáról, és a negyedik béta már eléggé stabilnak ígérkezik ahhoz, hogy ne érhessék váratlan meglepetések az embereket. Ez az RC (release candidate), vagyis a kiadásra jelölt verzió, és egyebek mellett a hivatalos Android P API-k (API level 28) mindegyike a részét képezi. A build száma a PPP5.180610.010, és a 4.4.116-gcff1ae5 kernelkiadásról beszélhetünk.

Hivatalos változáslistát nem közölt a Google az Android P legújabb kiadása kapcsán, de ez nem jelenti azt, hogy minden téren változatlan lenne az új kiadás, a korábbi bétához viszonyítva. Az első beszámolók szerint történtek apró vizuális módosítások, például változott a grafikus elemek mérete és elhelyezkedése. A tervezők kicserélték a képernyőforgatás ikonját, ami így letisztultabb, de talán kevésbé egyértelmű lett. Jelentősebb különbségnek tekinthető, hogy eltűnt a Google főoldalon megjelenő keresősávjából a mikrofon piktogramja; hogy ez miért történt, azt nehéz megmondani, hiszen ez egy kiemelt funkció évek óta. (Talán a kereső már folyamatosan hallgatózni fog a megnyitását követően, vagy csak hiba csúszott a gépezetben ezen a ponton?)

Galéria megnyitása

„A Béta 4 az utolsó előzetes mérföldkő, mielőtt elindítanánk a hivatalos Android P platformot ezen a nyáron. Használja ki ezt a lehetőséget az alkalmazások tesztelésére és a frissítések közzétételére, hogy biztosítsa a nagyszerű élményt a felhasználóknak az Android P-re történő áttérés során!” – fogalmazott Dave Burke a fejlesztőknek szóló hivatalos közleményben. A szakember szavaiból az is egyértelműen kiderül, hogy az új rendszer nem várat már túl sokáig magára, és a tervek szerint még a nyár folyamán (augusztusban) meg fog jelenni.

Az Android P negyedik bétáját a Google a Pixel, a Pixel XL, a Pixel 2 és a Pixel 2 XL okostelefonokra tette elérhetővé, de hamarosan minden más készülék is megkaphatja majd, ami részt vesz a bétatesztben a Google I/O óta. Ilyen az Essential Phone PH-1, a Nokia 7 Plus, a OnePlus 6, az Oppo R15 Pro, a Sony Xperia XZ2, a Vivo X21 (és X21 UD), valamint a Xiaomi Mi Mix 2S is. (És említést érdemel még a Nokia 6.1, a Nokia 7, továbbá a Nokia 8 Sirocco is, mert elvileg már ezek is csatlakoztak menet közben az Android P Beta programhoz.) Az Android P-vel most új Pixel hardverek még nem fognak reflektorfénybe kerülni, vélhetően az Android 9.1-gyel jönnek majd ezek valamikor az ősz közepén.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére