Shop menü

MEGÉRKEZETT A HAZAI BOLTOKBA A NOKIA 5.4 OKOSTELEFON

Az újdonság már elérhető, és egészen jó felépítéssel rendelkezik, de vajon megéri az árát?
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Megérkezett a hazai boltokba a Nokia 5.4 okostelefon

A HMD Global tavaly decemberben rántotta le a leplet a Nokia 5.4 okostelefonról, ami a középkategóriában áll rajthoz, és azoknak mindenképpen érdekes lehet, akik a natúr Android élményre vágynak. De azért kell itt kötni néhány kompromisszumot annak a vásárlónak, aki ennek szavaz bizalmat.

Az eszköz az előzetes várakozásoknak megfelelően, 75 ezer forintos ajánlott fogyasztói áron jutott el Magyarországra. Nem sokkal drágább a készülék, mint más európai országokban, az általános fogyasztói ára ugyanis 190 euró a szerkezetnek. Nem kell már tovább várni a termékre, mostantól elérhető a HMD Global kiemelt partnereinél; a webáruházunkban is rendelhető.

A Nokia 5.4 ára az az összeg, amit manapság még viszonylag széles réteg engedhet meg magának. Ugyanakkor a hírünk alanya azért közel sem egy ár-érték bajnok. A kínai riválisok között azért lehet jobb opciót találni ennél, de csak itt kapnak a vásárlók egy szinte teljesen letisztult Android operációs rendszert, amit ráadásul garantáltan frissíteni fog a gyártó 2 éven keresztül, 3 éven át pedig biztonsági javításokat kap majd.

Galéria megnyitása

Igazából egy egészen jó megoldásról beszélhetnénk jóformán minden szempontból, ha a fejlesztők a képernyőnél nem spórolnak sokat. Ugyanis a Nokia 5.4 csak egy 720p+ felbontású panelt vonultat fel, de legalább IPS technológiás az alapja, az átlója pedig 6,39 hüvelykes. Bár Android One platformos a masina, még az Android 10 található rajta, ami azért már egy kicsit kellemetlen, öröm az ürömben, hogy hamarosan lesz rá Android 11 frissítés.

Galéria megnyitása

A mobil előlapi kamerája 16 megapixeles, ezáltal szelfik készítésénél jól fog teljesíteni, és videóhívások bonyolítása során sem lehet majd rá panasz, 1080p minőségre lesz képes. A hátlapon egy 48 MPixeles főkamera figyel majd egy mindössze 5 MPixeles széles látószögű egység, valamint kettő darab 2 megapixeles megoldás mellett – ezek makrózásra és mélységérzékelésre szolgálnak.

Galéria megnyitása

A Snapdragon 662 mobilplatformot tartalmazza a készülék, és 4 GB-nyi rendszermemóriát kapott 64 gigás adattárolóval együtt. Rendelkezik 4G LTE hálózati modemmel, amit kihasználva támogatja a VoLTE-t a szerkezet, a Bluetooth 5 modul pedig támogatja az aptX Adaptive eljárást, egyebek mellett pedig még NFC is van a szerkezet tarsolyában.

Galéria megnyitása

Műanyag burkolattal rendelkezik a szerkezet, és mutatós mintát kapott lila, valamint kék színekkel. A Google Assistant külön gombról érhető el, és van OZO Audio támogatás, valamint ujjlenyomat-olvasó is a fedélzeten. Egy 4000 milliamperórás kapacitású akkumulátor gondoskodik a Nokia 5.4 energiaellátásának a biztosításáról. Aki részletesebben is szeretne az újdonsággal megismerkedni, az korábbi hírünkben tudhat meg vele kapcsolatosan minden lényeges információt.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére