A Samsung az idei évben a Galaxy S24 okostelefonokkal együtt elindította a Galaxy AI-t is, ami egyfajta szolgáltatáscsomag azoknak a fejlesztéseknek, amik valamilyen formában a mesterséges intelligenciát alkalmazzák. Az új csúcsmobilokkal debütált a Galaxy AI, de frissítéssel már korábbi eszközökre is elérhető lett, a támogatott termékek sora pedig még bővülhet.

A Galaxy S24, S24+ és S24 Ultra trió mellett mostanra a Galaxy S23 termékcsalád mindegyik tagja megkapta a Galaxy AI csomagot. Még a Galaxy S23 FE modellváltozatra is megjelent ez, ami szerényebb képességekkel rendelkezik a társainál. Fel is merült néhányakban a gondolat, hogy akkor a Galaxy S22 sorozat miért maradt ki ebből.

Galéria megnyitása

Nos, most már arról számolhatunk be, hogy jó eséllyel a Galaxy S22 okostelefonokat használók is örülhetnek majd. A 2022-es felsőkategóriás eszközök is belekóstolhatnak majd abba, hogy mit tud a generatív mesterséges intelligencia a mobiltelefonokon. Egyelőre még semmi nem biztos, de az mindenképpen bizakodásra ad okot, hogy a Samsung beszél arról, hogy a Galaxy AI tovább terjedhet frissítésekkel.

Galéria megnyitása

TM Roh, a Samsung mobilos divíziójának első embere a kiemelt részvényeseknek tartott beszámolón árulta el, hogy a vállalat szakemberei aktívan dolgoznak azon, hogy a Galaxy AI-t még több régebbi készülék számára tegyék elérhetővé. Részleteket nem osztott meg Roh annak kapcsán, hogy mi okozza a gondot a fejlesztésben, de minden bizonnyal a gyengébb hardverre foghatja a cég, ha végül nem lesz ebből semmi.

Azt kell tudni a Galaxy AI csomagról, hogy vegyesen tartalmaz mindenféle megoldást, és éppen ezért a funkciók egy része szokásos módon felhős infrastruktúrára támaszkodik és hálózati kapcsolatot igényel. Azonban vannak már olyan funkciók a Galaxy AI csomagban, amik helyben futnak a Samsung Galaxy eszközökön.

Ezeknek az “on-device” MI funkcióknak a támogatása a problémásabb, ilyen megoldások ugyanis már hardveres korlátokba ütközhetnek. Főleg az újabb csúcslapkák azok, amik már kellően erősek ahhoz, hogy külső támasz nélkül tudjanak LLM rendszereket mozgatni, de a mostani Galaxy AI ebből a szempontból még egyébként nem különösebben extrém.

Galéria megnyitása

A Samsung megtehetné azt is, hogy csak a Galaxy AI csomag egy részét teszi elérhetővé korábbi termékekre. Kiszelektálhatná azokat a funkciókat, amik nem olyan számítási kapacitás igényesek helyben, mert úgyis felhős háttérrel üzemelnek. Egyelőre nem tudni, hogy mit hoz a jövő ebből a szempontból, de ilyen forgatókönyvet például minden további nélkül el lehet képzelni. 

Ha a Galaxy S22 széria is részesülne a Galaxy AI csomagból, akkor onnantól erre egyébként még több modellnél merülhet fel az igény abszolút jogosan. Például a Galaxy Z Fold4 és a Galaxy Z Flip4 is sorban állhatna a mesterséges intelligencia eszközkészletért. 

Fentebb nem volt említve, de a Galaxy AI az előző SGS generáció mellett elérhető a Galaxy Z Fold5 és a Z Flip5 hajtogatható okostelefonokra is, sőt mi több, nem áll meg az MI a mobiloknál, a Galaxy Tab S9 felsőkategóriás táblagépeken is igénybe lehet venni a különböző funkciókat. A One UI 6.1 frissítéssel lett elérhető az eddigi készülékeken a Galaxy AI. Kíváncsian várjuk, hogy miként alakul a sorsa a csomagnak a régebbi eszközökön.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
gabushi
gabushi
2024. márc. 25. 17:09
#3

Mit hoz a jövő az AI-val kapcsolatban? Kemény előfizetési pénzeket... egy darabig (most) ingyenes a telefonokon, de később komoly havi/éves díja lesz ennek (konstrukciótól függően). Kérdés csak ezt adja bele vagy lesz majd mellé más is pl. felhő tárhely, "security" csomag (vírusíró, tűzfal) vagy valami, esetleg valami streaming előfizetési csomaggal egybe csomagolja...

De az biztos, fizetni kell majd az AI élményért.. kérdés, mit vesznek ki a telefoból miatta, mennyire "csonkul" a használat előfizetés nélkül.

xerxesaccess
xerxesaccess
2024. márc. 24. 6:36
#2

"A a Galaxy S23 termékcsalád mindegyik tagja megkapta a Galaxy AI csomagot." Honnan veszi az író hogy megkapta minden S23 a AI csomagot? Mert hogy ez nem igaz. Baromságokat leírni felesleges..

Solero77
Solero77
2024. márc. 23. 20:27
#1

Nem tudom az infó honnan van, de nem kapták még meg az S23-ak a One UI 6.1-et.

Solero77
Solero77
2024. márc. 24. 16:58

@piterpen , ez rendben is van, de a cikkíró magyar oldalon és magyar nyelven írta ezt, és nem tette hozzá, hogy ja bocsi, itt még senki nem kapta meg.

Vissza az oldal tetejére