Minden szolgáltatását igyekszik fejleszteni a Google, és a Térkép az egyike azoknak a megoldásoknak, ami kiemelkedően nagy figyelmet kap. Ma már ezt használva elképesztő hatékonysággal lehet tervezni a kirándulásokat, és most is olyan újítások kerültek be, amik révén elkerülhetőek a váratlan helyzetek, és ismeretlen helyen is tudja majd az ember, hogy mire számítson.
Manapság már mindenhol vannak fizetős utak. A Google tudja is azt, hogy melyek ezek, legalábbis általában jelezve van a Térképen, és be lehet azt is állítani, hogy a tervezés során figyelmen kívül legyenek hagyva azok a részek, ahol útdíjjal kell számolni. Viszont van az úgy, hogy néhol a kényelmesebb és gördülékenyebb utazás reményében az ember mégis inkább mérlegelné a fizetős forgalmi utaknak az igénybevételét. Ennek az eldönétésében tud majd a továbbiakban jobban segíteni a Google.
A Tértképen nemcsak azt lehet majd látni, hogy egy útvonal fizetős, hanem azt is, hogy mennyit kell az igénybevételért leszurkolni. Az útdíjnak az ismeretében a felhasználó már tényleg el tudja majd azt dönteni, hogy szeretné-e az adott összeget ráfordítani a kényelmesebb utazásra, vagy inkább spórol, ahogyan csak tud.
A fizetős utak figyelembevételét továbbra is a 3 pontos menü gomb használatát követően lehet állítani. Amennyiben számolhat az alkalmazás a fizetős utakkal is, ezt feltünteti minden esetben, és érmés ikonnal is igyekszik felhívni a fizetési kötelezettségre az emberek figyelmét. A frissítést követően a megjelenő útdíj tájékoztató felületről is el lehet majd érni az útvonaltervezési opciókat.
Az útdíjakat első körben három országban mutatja majd a Google Térkép. Az Egyesült Államokban, Indiában és Japánban kerül bevezetésre ez a funkció, de hozzátette a vállalat a hivatalos közleményében, hogy folyamatosan dolgozik majd az adatbázisának a bővítésén. Közel 2000 fizetős út lesz benne a nyilvántartásban az induláskor. Az Android és az iOS rendszerű okostelefonokon ez a lehetőség egyaránt kihasználható majd.
Amikor az ember ismeretlen környéken jár, akkor az is tud kellemetlenségeket okozni, hogy nem tudja, merre vannak lámpák és STOP táblák menet közben. Ezek a közlekedésben extra figyelmet igényelnek. Éppen ezért a Térképen a továbbiakban már arról is meg fog jelenni az információ, hogy ilyenek hol vannak a követett útvonalon. Így már jó előre tudja majd az ember, hogy hol kell megállnia, akkor is, ha esetleg a táblát nem veszi észre, esetleg nincs is kint, hiszen extrém esetekben az is előfordulat.
A tervezés során így azt is figyelembe lehet venni, hogy egy adott útvonalon mennyi közlekedési lámpa van. Vannak, akik szeretik az olyan helyeket elkerülni, ahol folyamatosan lámpák irányítják a forgalmat, és ilyenkor pillanatok alatt tudnak olyan alternatív menettervet készíteni ahol nem kell azzal számolni, hogy a lámpa okos torlódást.
Ez a fejlesztés is elérhető lesz az iOS és az Android rendszerű készülékeken is, a következő hetekben fogja a fejlesztést bevezetni a Google. Azt is tudni kell itt, hogy nem lesz a funkció minden országban elérhető, és itt a vállalat nem is adott egyelőre tájékoztatást a támogatott területekről.
Újítás még az is, hogy a Apple készülékein, az iOS-es termékeken már lesz egy új dedikált widget a Google Térkép számára. Ezen lehet majd látni olyan utazással kapcsolatos információkat, amik az adott helyzetben éppen a legfontosabbak. Például kiírja majd az applikáció, hogy mikor várható a felhasználó munkahelyre érkezése az adott utazási viszonyok mellett.
Az Apple Watch is hatékonyabban lesz majd használható a Térkép szolgáltatással, ami meghozhatja azoknak a kedvét a váltáshoz, akik korábban az Apple saját térképét próbálták használni az ökoszisztéma biztosította kiemelkedő funkcionalitás miatt. Ez olvad most valamelyest a Google egyedi fejlesztései révén, amik az Android esetében egyébként már korábban bevezetésre kerültek. Innentől a Siri is jobb támogatást kap majd, a hangutasításokkal hatékonyabban lehet majd kihasználni a digitális asszisztens szolgáltatást.