Az Instagram folyamatosan dolgozik azon, hogy minél változatosabb tartalmat szolgáltasson az emberek számára, és olyan dolgokat mutasson, amik biztosan érdekelhetik is az embereket. Eddig elsősorban azoknak a felvételeit láthatták a felhasználók, akiket követnek, de ez hamarosan megváltozik majd.
Eredetileg az Insragram csak olyanoknak a feltöltéseit mutatta, akiket az ember követ. Ez tavaly megváltozott a „javasolt bejegyzések” funkciónak a megjelenésével. A javaslatokat az Instagram már önhatalmúlag, a felhasználó által keresett, követett fiókok, képek és videók alapján határozta meg. Ezek a bejegyzések a sor végén jelentek meg, amikor elfogyott az összes olyan poszt, amit a követett fiókok tettek közzé, esetleg figyelt címkékhez kapcsolódnak.
Ezzel a módszerrel már eleve jobban le tudta kötni az Instagram azokat is, akik relatíve kevés dolgot követnek a fiókjukon keresztül. Így az emberek új dolgokat ismerhettek meg. És most pedig már azon dolgozik a vállalat, hogy a javasolt bejegyzések ne csak a sor végén bukkanjanak majd fel.
Már a követett készítők által létrehozott bejegyzések között is megjelenhetnek majd javaslatok, és az Instagram szerint ennek köszönhetően változatosabb lehet majd a megtekinthető tartalmaknak az összetétele. Továbbra sem lesz abban változás, hogy milyen módon fogja a javasolt dolgokat megkeresni az Instagram algoritmusa, a különbség csak az lesz, hogy össze lesznek keverve az ismerősök és az idegenek által megosztott tartalmak a közösségi oldalon.
Természetesen az Instagramnak nem célja az, hogy bárki számára kellemetlenséget okozzon, éppen ezért nagyon jó eszközöket biztosít a szolgáltatás arra, hogy menedzselni lehessen a javasolt bejegyzéseket, és az oda nem illő dolgokat pillanatok alatt el lehet majd tüntetni. Az ajánlott dolgokat megválogathatja majd az ember, ennek a szabályozására egy külön felület lesz majd az alkalmazásban. Jelenleg még ez a szekció is fejlesztés alatt áll.
Az érdeklődési köröknek a beállításánál az Instagram nemcsak az addig beállított érdeklődési köröknek a ki vagy bekapcsolására nyújt majd módot, hanem helyben fel fog kínálni újabb felvehető érdeklődési köröket. Ezekben is megjelenít majd javasolt posztokat, ha az ember kiválasztja őket.
Közvetlenül a képfolyamon is lehet majd jelezni azt, ha egy adott témában megjelenő kép nem volt érdekes, és akkor onnantól azt a javaslati kört ki is hagyhatja a rendszer, ha a felhasználó úgy kívánja, de lehet csak a posztolóra vonatkozó korlátozást is bevezetni. Sőt mi több, az is jelezhető, ha az Isntagramon nem jó témakörben szerepel egy kép vagy videó, ilyenkor a rendszer felül tudja vizsgálni a dolgot, és ezzel a szolgáltatás jobb működéséhez is hozzá tud járulni az ember.
Lehetőség lesz arra is, hogy átmenetileg pihenjenek a javasolt posztok, 30 napra ki lehet majd vonni ezeket a forgalomból. Olyankor jöhet majd jól ez az opció, ha az embernek egyébként is kevesebb ideje jut az Instagramra, és nem szeretne olyankor ismeretlenek bejegyzései között szörfölni, hanem az általa követett fiókok bejegyzéseire koncentrálna. Permanensen nem lehet majd megszabadulni a javasolt posztoktól, de 30 naponta be lehet állítani a pihentetést, ha valakit nagyon zavarnak ezek.
Az ajánlott bejegyzésekkel kapcsolatos fejlesztéseket az Instagram fokozatosan vezeti be, és már elkezdte a szűkkörű tesztelését.
































