A napokban már elkezdtek szaporodni a vállalatok frissítési listái az Android Pie kapcsán, a Samsungtól is érkezett egy kiszivárgott frissítési ütemterv, ebben az esetben viszont egy kakukktojásról beszélhetünk. A dél-koreai gyártótól ugyanis egy olyan lajstrom látott napvilágot, amin még Android Oreo frissítésekről van szó.

A Google tavaly augusztusban indította el az Android 8.0 operációs rendszert, de a Samsung a jelek szerint még eléggé sokáig foglalkozik majd az Oreo frissítésekkel. Ha helytállóak a napokban felbukkant információk, akkor a még 2019 tavaszán is lesznek majd olyan okostelefonok, amelyekre az Android 8.0 frissítés érkezik, márpedig akkorra egészen biztos, hogy sokan az Android 9.0 alkalmazását is letudják majd több eszközüknél. Nem is kevés, éppen egy tucatnyi okostelefon van, amiknél még a későbbiekben számítani kell az Oreo érkezésére.

Ahogy az jól látható az alábbi listán már a termékek nevéből is, bizony még olyan okostelefonok is kaphatnak majd jövőre főverziós frissítést, amelyek 2016-ban kerültek bevetésre. Íme a teljes felhozatal a frissítésre váró gépekről a dátumokkal együtt, amik az új szoftverek várható érkezésére utalnak:

  • Samsung Galaxy J7 Neo – 2018. december
  • Samsung Galaxy Tab A 8.0 (2017) – 2019. január
  • Galaxy A9 Pro (2016) – 2019. január
  • Galaxy C7 Pro – 2019. január
  • Galaxy C9 Pro – 2019. január
  • Galaxy J2 (2018) – 2019. január
  • Galaxy On5 (2016) – 2019. január
  • Galaxy On7 (2016) – 2019. január
  • Galaxy On7 (2018) – 2019. január
  • Galaxy J7 (2017) – 2019. január
  • Samsung Galaxy J7 Max – 2019. február
  • Samsung Galaxy J7 (2016) – 2019. március

Arról nincs információnk, hogy vajon a Samsung miért csúszik ennyit a frissítésekkel, de az egyébként dicséretes, hogy a vállalat szakemberei még 2016-os középkategóriás mobilokra is elkészítik az Android Oreo frissítést, mert ilyenre nem sok példát láttunk – csak győzzék kivárni a tulajdonosok.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére