Egy héttel ezelőtt a Meta megmutatta számunkra, hogy az elkövetkezendő fél évben milyen játékokra számíthatunk a Quest 2-vel kapcsolatban. A Gaming Showcase egyik nagy csalódása viszont az volt, hogy nem kaptunk információt a készülő új Meta szemüvegről.
A Project Cambria mindig is egy professzionális készüléknek lett beharangozva, de azt már a Meta az elején leszögezte, hogy nem a Quest 2-t fogja leváltani, nem pályázik annak helyére, ennek ellenére azért örültünk volna valaminek, ami hozzá kapcsolható. Mark Zuckerberg végül megtörte a csendet, és a befektetőknek tett bejelentései között beszélt a Project Cambriáról is és elmagyarázta, miért volt jó ok arra, hogy kimaradjon a Quest Gaming Showcase-ről a készülék.
„A hardveroldalon a Meta Quest 2 folyatja az útját, mint vezető virtuális valóság szemüveg. Az év későbbi felében útjára indítunk egy felső kategóriás szemüveget, ami Project Cambria néven ismert. Ez sokkal jobban a munkahelyi felhasználásra fog összpontosítani, akár olyan szinten, hogy lecserélje a laptopokat és a munkaállomásokat. Ez a prémium eszköz fejlett ergonómiával, teljes színskálán mozgó kevert valóság funkcióval fog érkezni, ami teljesen egybe tudja mosni a valóságot a virtuálissal. Ezen kívül építünk hozzá szem - és arckövető rendszereket, hogy az avatárok szemkontaktust tudjanak teremteni, illetve arcmimikát tudjanak kifejezni, ezzel drámaian megnövelve a jelenlét érzését. Ez szintén egy nagyon jó példája annak, hogy miért építünk hardvereket egy közösségi platformként.” - írta Mark Zuckerberg, majd hozzátette, hogy még hónapok vannak a rajtig.
A bejelentés óta mindenesetre újra szivárognak az információk: annyira komolyan gondolják a multitaskingot, hogy 12 GB RAM-mal fog operálni a készülék, hogy egyszerre több 2D-s vagy VR alkalmazás is futhasson.
Korábban John Carmack nyilatkozott úgy, hogy egy fontos cél, hogy az ember már ne egy Chromebookot vagy tabletet akarjon venni bizonyos munkákra vagy netezésre, hanem lásson annyi értéket egy VR szemüvegben, hogy inkább azt választja. Ehhez szerinte nagyon fontos, hogy legyenek hasonló alkalmazások és a szemüvegjeik mindent tudjanak, amit a hagyományos eszközök tudnának, csak jobban.
"SadlyIsBradley" VR-ral és XR hardverekkel foglalkozó youtuber. Korábban különböző fájlokból ki tudta nyerni a Project Cambria formáját, majd ezt megerősítette neki egy ellátási láncban dolgozó ismerőse, így egészen biztos benne, hogy így fog kinézni a készülék:
A Meta befektetők az elmúlt hónapokban nem igazán voltak elégedettek a vállalat teljesítményével, a Reality Labs kiadásai pedig nem nyugtattak meg eddig sok embert. Noha a VR-ral kapcsolatos bevételek továbbra is nőnek, a kutatás és fejlesztés miatt a Reality Labs kiadásai még mindig jóval magasabbak annál, minthogy ezt fedezni tudják vele. Mark Zuckerberg viszont korábban is figyelmeztetett mindenkit, hogy egy jó darabig nem lesz nyereséges a Reality Labs, egyértelműen magas kiadásokkal jár az, hogy a jövőben ez megforduljon és ő ezt 2030 utánra várja.
A Reality Labs magas, évi 3 milliárd dolláros kiadásai mutatják meg igazán, hogy miért szinte csak a Meta, a Sony, a ByteDance illetve talán a Valve foglalkozik igazán innovatív módon a VR-ral. A többi vállalatnak maximum arra van tőkéje, hogy az ő fejlesztéseiket kihasználva saját eszközt építhessen, de arra már nem, hogy igazán innovatív, főleg megfizethető szemüvegekkel szolgálhassanak a nagyközönség számára.

































