Az LG Mobile befejezi működését, ez jelenleg biztosnak tűnik. Viszont ez a döntés sok kérdést vetett fel. És éppen ezért most a cég valamelyest részletesebben próbálja arról biztosítani a meglévő mobiltulajdonsokat, hogy a szoftvertámogatást biztosítani fogja addig, ameddig azt egyébként is megtette volna.
Nem azért dobta be a törölközőt az LG, mert már kevés készüléket tudott eladni, hanem azért, mert egyszerűen képtelen volt úgy forgatni a mobilos részlegnek a működését, hogy az stabilan profitot tudjon termelni. A forgalom igazából nem volt szerény, még tavaly is közel 30 millió okostelefont értékesített a vállalat. Ebből pedig az következik, hogy nagyon sok tulajdonosnál van viszonylag fiatal készülék használatban.
Amikor az LG beszámolt arról, hogy az igazgatótanács döntése nyomán a Mobile divízió megszűnik, akkor rögtön hozzátette a cég, hogy nem kell aggódnia a korábban dél-koreai mobilt vásárlóknak, mert a támogatást nem számolja fel. És most ezt megerősítendő, részletesebben is nyilatkozott a vállalat a szupportról, illetve egészen pontosan a szoftverfrissítések biztosításáról.
Az elmúlt években az LG egyik legnagyobb gyengéje lett a szoftvertámogatás. Nagyon sokáig kellett arra várni, hogy elkezdje a korábbi készülékei számára biztosítani az aktuális Androidot, a 11-es kiadást. Szóval ez a terület egyébként is eléggé ingoványos, de most a cég arról számolt be, hogy nincs miért aggódnia a tulajdonosoknak.
Az LG közleménye szerint folytatódik az okostelefonok Android 11 frissítése a korábbi menetrend szerit. Ami egyébként nem volt túlságosan feszes a tempót tekintve, hiszen az alapján az LG Wing például már csak a negyedik negyedévben kaphatja majd meg az Android 11-et. A követkető hetekben, hónapokban kerül majd sor ilyen tekintetben a Velvet 5G-re és a G8X-re, de már a Velvet 4G is csak a harmadik negyedévre marad. A középkategóriás K-széria pedig ugyancsak az év végére marad majd.
Annak ellenére, hogy az LG már az Android 11 frissítés biztosításával is meglehetősen el van csúszva, most kiemelte, hogy a csúcsmodelleknél visszamenőleg 3 éves szoftvertámogatást fog biztosítani.
Ezzel próbálja a bizalmat megalapozni az LG, ami mindenképpen örömteli. Azt figyelembe véve, hogy a cég ezen a téren nem volt a toppon mostanában, merész vállalásról van szó. Elvileg minden 2019 óta megjelent okostelefonja a cégnek 3 évig lesz támogatott, ide értve a G és a V szériák mellett a Velvetet és a Winget is, a középkategóriás modellek pedig, így a K széria, két évig kap majd frissítéseket. Ez azt jelenti, hogy még olyan készülékek is lesznek, amiket az LG az Android 13-re fog frissíteni a jövőben.
Azt is elmondta a cég, hogy a biztonsági frissítések garantálása mellett is elkötelezett. Hiszen a felhasználók megvédésének akkor is számítania kell, ha a vállalat gazdasági okok miatt kilép a területről. Arról sajnos nem szólt a fáma, hogy a Google-től rendszeresen érkező biztonsági javításokat meddig fogják kapni a készülékek, de általában ezt 3 évig szokták az igényesebb vállalatok garantálni.
Azért is próbálja az LG nyugtatni a felhasználókat a támogatásról nyilatkozva, mert egyelőre még a boltok kínálatából nem kerülnek le a meglévő mobilok. Szóval továbbra is lehet majd LG okostelefonokat kapni, de ezeket már annak tudatában kell majd megvásárolni, hogy a vállalat igazából lehúzta a rolót ezen a területen. Mivel eddig sem volt túl jó helyzetben a cég, a megmaradt készletek értékesítése nehéz feladat lesz.
A vállalat végül azt is újra elmondta, hogy a hardvert érintő javításokat is tudja majd biztosítani. A szükséges komponenseket garantálja majd az elkövetkezendő időszakban. Viszont arra is fény derült, hogy a kiegészítők terén már nem érdemes erre számítani. A készülékekre szabott gyári eszközök, tokok és egyebek csak limitáltan lesznek hozzáférhetők.

































