Shop menü

MASSZÍV LEÉPÍTÉSBE KEZD AZ AMAZON, HOGY CSÖKKENTSE A KIADÁSAIT

Jelen állás szerint nagyjából 14 ezer munkavállaló talpára köthet útilaput az IT óriás, de ennél meredekebb pletykákról is lehetett hallani.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Masszív leépítésbe kezd az Amazon, hogy csökkentse a kiadásait

A napokban az a hír járta, hogy az Amazon akár 30 ezer dolgozójának is búcsút inthet, ami az évtized legnagyobb egykörös leépítése lett volna. Ehhez képest most valamelyest szolidabb számok láttak napvilágot, „csak” 14 ezer ember munkahelyét számolhatja fel a cég.

Az elmúlt évek során az Amazon több tízezer munkavállalóját küldte el. Lényegében nem volt olyan terület, amit ne érintettek volna a leépítések. Most éppen arról számolhatunk be, hogy elsősorban irodai dolgozókat fognak elküldeni szédületes létszámban. Az Amazon a világ egyik legnagyobb munkáltatója, így hiába dobálózunk nagy számokkal, valójában a teljes létszámához képest nem extrém az elküldött emberek mennyisége.

Beth Galetti, az Amazon egyik kiemelt vezetője jelentette be a hírt a dolgozóknak. Azt nem tudtuk meg, hogy pontosan milyen munkakörökben történnek a leépítések, de elsősorban irodai pozíciók megszűnéséről beszélhetünk. A vállalat igyekszik támogatni azokat, akiktől megválik, 90 napos felmondási időt biztosít mindenkinek, és a cégen belüli üres pozíciókra is pályázhatnak a szakemberek, ha úgy vélik, hogy más területeken segíteni tudnák az Amazon fejlődését.

„A ma bejelentett létszámcsökkentés célja, hogy még erősebbé váljunk a bürokrácia további csökkentésével, a rétegek felszámolásával és az erőforrások átcsoportosításával.” – jelentette ki Galetti. Az Amazon arra törekedik, hogy biztosítsa a legfontosabb jövőbeli terveihez, fejlesztéseihez a tőkét és az erőforrásokat, és hogy a felhasználók jelenlegi és a jövőbeli igényeinek a lehető legjobban meg tudjon felelni.

Miközben az Amazon óriási létszámban küldi el az embereket, más területeken folyamatosan növeli a létszámot. Vannak olyan ágazatok, ahol óriási hiány van a megfelelő szakemberekből. Galetti maga is elmondta a levelében, hogy a vállalat „stratégiailag fontos állásokra” továbbra is keresi a munkavállalókat. 2026-ban folyamatos növekedésben lesznek bizonyos területek, és ezzel is „realizálni akarja a hatékonyság növelését”. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy leépítések is lesznek még.

Galéria megnyitása

Az Amazon elvileg az elmúlt egy évben már úgy kezdett működni, hogy felkészüljön a mostani elbocsátásokra. A szervezeti struktúra sok helyen másként fog felépülni a továbbiakban, változik a ranglétra, szűkebbek lesznek a vezetőségek, kevesebb lesz a menedzseri pozíció, és így tovább. Az elképzelés szerint a jövőben gördülékenyebb lesz a munka a csapatok között, erősödik a kollaboráció, a kapcsolattartásra nagyobb hangsúly helyeződik, és így a szolgáltatások minősége jobban tud fejlődni.

Az Amazon szóvivője, Kelly Nantel a sajtónak külön megerősítette az elbocsátások hírét, és igyekezett azt hangsúlyozni, hogy nem a mesterséges intelligencia áll a leépítések „túlnyomó többsége” mögött.

Sokan azt feltételezték, hogy az irodai munkahelyek tömeges felszámolása mögött már elsősorban a generatív MI terjedése áll. Ez nyilvánvalóan nem ok nélküli elképzelés, hiszen az Amazon élen jár abban, hogy az új technológiák alkalmazásával váltsa ki a hús-vér dolgozókat. A robotok fejlődésével is tömegeket tervez lapátra tenni a cég. És azért azt is tegyük hozzá, hogy Nantel szavai alapján az emberek egy része azért közvetve vagy közvetlenül, de az MI-vel lesz helyettesítve.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére