A NASA Perseverance marsjárója szeptember 2-án először vett sikeresen mintát a vörös bolygó Jezero-kráterének egyik sziklájából. A ceruzányi vastagságú magmintát egy légmentesen zárt titáncsőbe zárták, és ebben fogja megvárni, hogy egy későbbi küldetés során begyűjtsék, majd laborvizsgálatokra visszajuttassák a Földre. A rover mintagyűjtésének sikere így kiemelt jelentőségű, hiszen ezek lesznek az első olyan minták, amelyeket egy másik bolygón gyűjtenek be, de a Földön vizsgálnak majd. A régió ráadásul, ahonnan a minták származnak, kiemelkedően izgalmas, hiszen a Jezero-kráter egykor egy tónak és egy folyódeltának adott otthont, így a legjobb helyszínek egyike az esetleg marsi élet nyomainak keresésére. A minták ezen túl a Mars múltjával kapcsolatban általánosságban is újdonságokat árulhatnak el.

A mintagyűjtéssel először augusztusban próbálkozott a marsjáró, akkor azonban az akció nem sikerült, mivel a kiszemelt kőzet annyira mállékonynak bizonyult, hogy egyszerűen kipotyogott a mintagyűjtő csőből, mielőtt biztonságba tudták volna helyezni. A második kísérlet szeptember 1-jén vette kezdetét: a rover először egy előkészítő ablakot fúrt a Rochette nevű szikla felszínére, majd egy hosszúkás mintát vételezett a szikla mélyebb rétegeiből.

Galéria megnyitása

A korábbi kudarc megelőzése érdekében ezt követően a rover egyik kamerájával belefényképeztek a nyitott mintagyűjtő csőbe, hogy lássák, van-e benne valami. Ezen a ponton úgy tűnt, hogy minden rendben van, a képen tisztán látszott a kőzetminta. Aztán ismét jött egy kis izgalom, ahogy ugyanis a kart tovább mozgatták a tároló felé, a minta a következő képeken már nem látszódott, és nem volt világos, hogy ennek csak a rossz megvilágítás az oka, vagy menet közben esetleg ismét kihullott a cső tartalma. Az újabb képekre több mint egy napot kellett várni, de megérte: jobb fényviszonyok mellett ismét látszott, hogy a minta továbbra is benne van a csőben.

Galéria megnyitása

Amikor ez megerősítést nyert, a mintagyűjtőt a rover belsejébe irányították, ahol lemérték és ismét lefotózták. Ezt követően a csövet légmentesen lezárták, és az erre szolgáló, állandó tárolóba helyezték. Ahogy Larry D. James, a JPL kutatója mondja, a mintavevő és -raktározó rendszer több mint 3000 alkatrészből áll, így a legbonyolultabb rendszer, amely valaha is eljutott az űrbe. Ennek fényében különösen nagy öröm, hogy valóban működik, és hogy a Perseverance képes volt megtenni az első lépést afelé, hogy egy napon friss marsi kőzetmintákat lehessen elemezni a Földön.

A Perseverance jelenleg az Artuby nevű régió sziklás részeit vizsgálja, amely a Jezero-kráter legmélyebb és legősibb részeinek egyike, az egykori tófenék területe. Erről a területről és a környékéről a következő pár hónapban a rover további mintákat fog venni (a tervek szerint összesen nyolcat). Ezt követően visszatér a leszállóhelyre, majd észak és nyugat felé indul, a második tudományos kampány helyszínére, az egyoki folyódeltához, ahol újabb minták gyűjt össze.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
lucskossnyillass
lucskossnyillass
2021. szept. 8. 20:14
#1

Izgalmas űrkabaré.

Vissza az oldal tetejére