Hat hónappal a leszállás után a NASA Perseverance rovere augusztus 6-án megfúrta a Mars felszínét, hogy talajmintát gyűjtsön a bolygó anyagából. Látszólag minden rendben zajlott az akció során, ám amikor az irányítók a művelet végén ellenőrizték a lezárt mintagyűjtő csövet, az üresnek bizonyult.

Jennifer Trosper, a marsjáró projektmenedzsere elmondása szerint a rejtélyre az lehet a magyarázat, hogy a talaj anyaga nem úgy viselkedett, ahogy várták. Az adatok áttekintése alapján úgy látszik, hogy amikor a rover a talajba fúrt, hogy mintát vegyen, a kiszemelt anyag finom porrá esett szét, és kihullott a csőből.

„Együttműködőbb kőzetanyagra van szükségünk” – mondja Trosper. „Ez rendkívül mállékonynak bizonyult, és hiába volt a felszíne kemény, amikor ez alá jutottunk, a szemcsék egyszerűen szétestek.” Ez pedig sem a földi tesztek, sem a korábbi marsi mintavételek során nem merült fel problémaként, így nem készültek rá.

Bár a már felhasznált mintagyűjtő csövet nem lehetséges újra kinyitni, és újból megkísérelni megtölteni, az akció nem volt teljesen hiábavaló. A kutatók ugyanis a marsi légkörből is akartak mintát beszerezni, és a cső tartalmazza ezt. A Perseverance ráadásul összesen 43 mintavételi csövet vitt magával, így még bőven lesz lehetősége anyagot gyűjteni a talajból.

Galéria megnyitása

Trosper szerint az első kísérlet kudarcán nem kell különösebben aggódni, mindenesetre a következő kísérletnél már egy kicsit másként fognak eljárni. A szeptember elejére tervezett újabb fúráskor a rover műszereivel még azelőtt ellenőrzik, hogy van-e valami a csőben, hogy lezárnák azt és a marsjáró belsejében elraktároznák.

A Perseverance küldetésének mintagyűjtő szakaszát követően ezek a minták a Mars felszínén várakoznak majd egy következő küldetésre, amelynek célja a csövek Földre való visszahozása lesz. A mintákat aztán földi laborokban vizsgálják majd, ami különösen érdekes lehet, hiszen a rover egy olyan területen vizsgálódik, amely egykor akár életnek is otthont adhatott.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
ianbrenner
ianbrenner
2021. aug. 17. 18:31
#2

Levegőt? Van 20% oxigén a marsi légkorben? És 80% nitrogén? Új tudományos szenzáció!

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. aug. 16. 17:14
#1

Már meginn felkuldtek egy sok milliárdos roncshalmazt az adofizezök pénzén, azt egy lapát homokot nem tud felszedni lol

szottyos77
szottyos77
2021. szept. 2. 0:51

@lucskossnyillass Tényleg van légnyomàs. A földi kb százada.  A porszívóban nem a vákum szív hanem a külső nyomás nyom. A Marson kb 1/100 akkora méretűt/távolságból, mint a Földön. Maximum.

Vissza az oldal tetejére