A szakértők az űrügynökség pénteki sajtótájékoztatóján számoltak be a marsjáró első sikeres mintagyűjtéseinek előzetes eredményeiről. Ahogy azzal már többször foglalkoztunk, a minták begyűjtése és eltárolása különösen nagy jelentőségű, hiszen ezeket egy későbbi küldetés során vissza akarják juttatni a Földre, hogy a lehető legjobb laborokban vizsgálhassák a Jezero-kráter történetét és élhetőségét.
A Perseverance az augusztusi kudarcos első próbálkozás után másodszorra már sikerrel lékelte meg a Rochette nevű, érdekesnek tűnő sziklát. A második kísérletet nagy elővigyázatossággal végezték, és többször is belefényképeztek a nyitott mintagyűjtő csőbe annak megerősítésére, hogy az valóban tartalmaz anyagot, és nem potyogott ki belőle a kőzet, ahogy az első alkalommal. A sikeres akciót követően aztán másodszorra is mintát vettek ugyanebből a sziklából, immár szünetek és ellenőrzések nélkül, csak a rover gyomrában nyugtázva, hogy sikerült-e bármit is begyűjteni.
Ahogy Lori Glaze, a NASA bolygókutató részlegének igazgatója pénteken elmondta, ez a második akció is problémák nélkül zajlott, és két minta immár légmentesen elzárva várja, hogy értük menjen egy későbbi űreszköz, és eljussanak a Földre. A Mars különösen izgalmas vizsgálati helyszínt jelent, hiszen 3,5–4 milliárd éve érintetlen sziklák találhatók a felszínén, amelyek lemezmozgások hiányában könnyen hozzáférhetők, így betekintést engednek a bolygó, és vele Naprendszer múltjába is, tette hozzá Glaze.
A Jezero-kráter pedig kiemelten érdekes, hiszen egykor víz fedte, így az egyik legjobb hely a Marson, ahol az élet nyomait lehet kutatni. Az első mintavételi kísérlet során közvetlenül az egykori tófenékből próbáltak mintát gyűjteni, az anyag azonban valószínűleg porrá omlott a fúrás során, így kipotyogott a csőből. A mostani két mintavételt egy keményebb, önálló sziklán végezték el. A jövőben lehetséges, hogy újra kísérletet tesznek majd az első helyszínen is, vagy egy hasonló helyen.
A mintákat helyben is megvizsgálták a rendelkezésre álló eszközökkel, és az így nyert információk, valamint a környéken készült felvételek alapján a szakértők úgy vélik, hogy mind a Rochette, mind az első mintavételi helyszín ősi lávafolyásokból származik, vagyis vulkanikus eredetű, nem pedig üledékes, ami a másik lehetőség lenne. A kőzeteken ugyanakkor látszik, hogy hosszú ideig vízzel érintkeztek, és az is elképzelhető, hogy a belsejükben egykor ősi mikrobák éltek.
A vizsgálatok során kalciumot, ként és sót azonosítottak a mintákban – utóbbi erős jele annak, hogy egykor víz járta át a kőzetet, állítják a szakértők. A földi vizsgálatok során majd a pontos ásványi összetételt, a kőzetek korát és kémiai eredetét is meg lehet állapítani, ehhez azonban ki kell várni, hogy eljussanak a Földre.































