A Meta az utóbbi időben nagyon rossz irányba halad, a vállalat szinte minden döntését zuhanó részvényárfolyam követte. A helyzet pedig úgy fest, hogy a legtöbbször Mark Zuckerberg víziói sodorták a zátony felé a vállalat hajóját.

Lassan 20 éve kormányozza a Facebookot Mark Zuckerberg, a Facebook társalapítója, de sokak szerint éppen elég már ebből, és jobban tenné, ha távozna. Nem tudni, hogy megalapozott vagy alaptalan-e a pletyka, de a napokban felröppent a hír, hogy az alapító tényleg felállhat a vezetői székből. Egyelőre fenntartással kell kezelni a dolgot, de az valószínű, a befektetők pozitívan értékelnék Zuckerberg lépését, ha ezt megtenné.

„A Meta Platforms vezére jövőre lemond” - szólnak a híresztelések.

Ezt az információt a vállalat szóvivője egyértelműen cáfolta, és igyekezett eloszlatni minden olyan szóbeszédet, ami arra vonatkozik, hogy Mark Zuckerberg a háttérbe vonulhat. Márpedig az nem vitás, hogy mostanra bőven meglenne az oka arra, hogy ezt a lépést megtegye. Az elmúlt évek során számos olyan alkalom volt, amikor beszédtéma volt, hogy a társalapítónak át kellene adnia a helyét, az elmúlt hónapokban pedig tényleg sokszor bírálták élesen a lépéseit.

Galéria megnyitása

A Facebook nagyon szépen növekedett, de mióta a vállalat erőteljesen elkezdett a metaverzum felé haladni, azóta ebből még csak vesztesége volt. Nem is látni azt, hogy bármennyire érne a siker, leginkább csak arról lehet híreket olvasni, hogy dollármilliárdokat költ a metaverzumos technológiai megoldásokra a Meta, de alig használja valaki a platformját. Alig maroknyian lépnek be rendszeresen, és a fejlesztők a saját bevallásuk szerint sem igazán kedvelik a metaverzum fejlesztését.

Galéria megnyitása

Nemrégiben a vállalat bejelentett egy új virtuális valóság headsetet, ami rendkívül drága lett. A Meta Quest Prót kevesen engedhetik majd meg maguknak, szóval nem ez lesz, ami széles közönség számára megteremti a metaverzum elérésének a lehetőségét. És milyen fejlesztést jelentett be ezzel egyidejűleg a metaverzumhoz kapcsolódóan a vállalat? Nos, lábakat kaptak a virtuális valóságban megjelenő figurák.

Galéria megnyitása

Annak ellenére, hogy a metavezum szinte semmilyen fejlődést nem mutatott az elmúlt egy év alatt, jelentős összegeket emésztett fel. Egyre nagyobb rizikót jelent a metaverzum felé evezés, de a vállalat vezetője ezzel nem foglalkozik. A Reality Labs részleg, amit részben a metaverzum megalkotására hoztak létre, az idei év első felében 15 milliárd dollárt égetett el, és ez nem fedi le az összes olyan költséget, ami a metaverzumhoz köthető. Eközben pedig a cégnek megszorításokat kellett bevezetnie, és leépítésbe fogott.

Több mint 11 ezer ember elbocsájtását jelentette be a Meta, és ezt jelen állás szerint úgy fogja meglépni, hogy olyan szolgáltatások csapatai is csökkenni fognak, amik bevételt biztosítanak, miközben a metaverzumos fronton nem vesz vissza. A reklámokkal és a mesterséges intelligenciával karöltve kiemelt prioritást élvez a virtuális valóság is.

Galéria megnyitása

A Meta 2004 óta nem volt annyira rossz helyzetben, mint most. November elején a vállalat értéke, piaci kapitalizációja a negyedén volt a mindenkori csúcsához képest, és most sem sokkal jobb a helyzete. Nem meglepő, hogy a Bloombergen már hetekkel ezelőtt arról jelent meg hír, hogy ideje lenne Mark Zuckerbergnek belátnia, hogy azzal teszi a legjobbat a cégnek, ha távozik.

Kíváncsian várjuk, hogy mit hoz a 2023-as év a Meta számára. Vajon tényleg visszalép-e a vezetői posztról Zuckerberg, vagy nem kerül sor erre, és a cég még több pénzt tol a metaverzumba. Az épülő virtuális valóság fellendülését is hozhatja a következő év, ez lenne a Metának a legjobb forgatókönyv.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
lasagna
lasagna
2022. nov. 28. 15:24
#1

Ha jol tudom az utobbi 1 evben kb minden nagy tech ceg zuhano reszvenyarfolyamot tud felmutatni. Oket is a Zuckerberg iranyitja? Vagy esetleg valami mas okok is lehetnek mogotte?
Termeszetesen hozhatott rossz donteseket, de ezt a reszvenyesdit hagyjuk mar.

uwu
uwu
2022. dec. 1. 7:51

@chihuahua011  Nem lehet, hogy nagyobb lépés mint gondolnád, és ehhez ntöbb energia kell? Szerintem valahol el kell kezdeni, bár tény, hogy az úttörők nem mindíg járnak jól.

Vissza az oldal tetejére