Az Apple az iOS 13 esetében meglehetősen gyorsan pörgeti a frissítéseket, és ezúttal egy olyan kiadás érkezéséről számolhatunk be, ami vizuális és teljesítménybeli előrelépést is jelent egyszerre. A szakemberek kisebb-nagyobb módosításokkal indították el az iOS 13 harmadik jelentősebb frissítését.
Az első látható különbség a telepítést követően az, hogy az Apple Watch alkalmazás ikonja egy kicsit át lett alakítva. Ezt a grafikát úgy módosították az illetékesek, hogy az órán a koronát jobban lehessen látni. Persze ennek túl nagy jelentősége nincs, annak viszont már valószínűleg örülni fog néhány felhasználó, hogy a frissítést követően ki lehet majd kapcsolni a beállításokban a billentyűzet Memoji, illetve az Animoji opcióját. Ilyenkor ezek a matricák nem fognak megjelenni a hangulatjelek felületén.
Jelentősebb újítás itt az, hogy a Képernyőidő funkcionalitás tovább bővült. Ezt azért vezette be az Apple, hogy a felhasználók hatékonyabban legyenek képesek kezelni az eszközfüggőségüket, és tisztán átlássák, hogy mennyi időt töltenek el a mobilok és más eszközök nyomkodásával, milyen appokat használnak, és így tovább.
A Képernyőidővel lehet korlátozásokat beállítani különböző módokon, és az iOS 13.3-tól már Communication Limits címszó alatt egy friss lehetőség is akad. Ennek a kiaknázásával azt lehet meghatározni, hogy kivel lehessen telefonálni, üzeneteket váltani és FaceTime beszélgetéseket bonyolítani. Külön szabályozható, hogy a pihenőidőben mely kapcsolatokkal lehessen társalogni, és a csoportokra is egyedi engedélyezés biztosítható. Természetesen a segélyhívás kivételt képez a korlátozások alól, ezt fontos leszögezni.
Több javítást is belecsempészett az Apple az iOS 13.3-ba, melyek közül egy lényegesebbet külön is érdemes kiemelni. A visszajelzések szerint már nem lehet tapasztalni az új bétában az iOS 13.2-nél észlelt multitasking hibát, aminek bizony komoly negatív hatása volt a teljesítményre és a felhasználói élményre. Egyszerűen túl agresszívan szabadított fel RAM-ot az operációs rendszer, és ennek köszönhetően sűrűbben kellett újratölteni az applikációknak a visszalépések alkalmával. Ennek a változtatásnak valószínűleg sokan fognak majd örülni.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az iOS 13.3 mikor fog elkészülni, de nem lenne meglepő, ha még ebben az évben ez is eljutna a felhasználók tömegéhez. A béta kiadásokat mindenki csak saját felelősségére alkalmazza, és ezeket semmi esetre sem érdemes olyan eszközre telepíteni, ami elsődleges használatban van. Bizony előfordulhatnak kellemetlenségek, és akár adatvesztés is történhet a váratlan hibák miatt. Az iOS 13.3 minden készülékre elérhető lesz, amire az iOS 13 megjelent.
































