Ahogy minden hónapban, úgy márciusban is kiadott a Google egy biztonsági frissítést, amivel a feltárt sérülékenységeket igyekszik orvosolni. A keresőóriás a biztonságot kiemelten kezeli, és mindent megtesz azért, hogy az ilyen jellegű frissítéseket a gyártók gördülékenyen tudják szállítani a készülékeikre.

A Google márciusi javításcsomagja az átlagosnál kevesebb biztonsági foltot tartalmaz, ami jó hír, viszont azt is látni kell, hogy ugyanakkor a Pixel okostelefonok számára a cég most különösen sok javítást adott ki. Ezek között egyaránt vannak biztonsági foltok rejtett sérülékenységekre, és funkcionális javítások is.

A vállalat ugyanúgy tagolta az aktuális frissítést is, mint a korábbiakat. Tehát az általános biztonsági javítások kettő részre lettek szelve, vannak az Android egészét érintő foltok, és vannak azok, amelyek már eszközspecifikusak, és adott hardveres környezetben kell őket alkalmazni, mert bizonyos komponensekkel kapcsolatos sérülékenységeket számolnak fel.

A 2021-03-01 jelölésű része a javításcsomagnak, ami az Android egészét érint, most mindössze tíz sebezhetőséget számol fel. Ezek közül egy kapcsolódik az ART-hoz (Android runtime), kettő a keretrendszerhez, és a maradék hét pedig a rendszerhez. Érdekes módon most a multimédiás keretrendszer érintettelen maradt, amire eléggé ritkán van példa. Az is jó hír még, hogy kritikus prioritásúból is csak egyetlen akadt, és a hibák egy része a Project Mainline-t is érintette.

Az a biztonsági szint, amely már az egyes komponensekkel kapcsolatos, az 2021-03-05 jelöléssel lett illetve. Itt is mindössze egyetlen olyan kernelhibát kellett a Google-nek kiküszöbölnie, ami szélesebb közönséget érinthet. Minden más a Qualcomm komponenseivel, vagy olyan megoldásokkal kapcsolatosak, amik a Qualcommhoz közeliek. Négy hibát kellett közvetlenül a Qualcomm egységéhez köthetően felszámolni, és 22 darab sebezhetőséget pedig valamilyen Qualcommal kapcsolatos komponens miatt. Ez utóbbiak között volt már öt kritikus is.

Galéria megnyitása

A Pixelek néhány esetben alig kapnak külön javításokat a havonta érkező csomagokkal, most viszont más a helyzet. Több mint negyven olyan sérülékenységet kellett a Google-nek felszámolnia, amelyek a különböző Pixel készülékeket érintették. Azt viszont azért hozzá kell tenni, hogy a vállalat most számolt fel nagyon sok olyan hibát a rendszerben, ami egyébként nem kiemelt fontosságú volt, hanem csak moderált prioritással tartotta ezeket nyilván a cég.

Végül arra is ki kell térni, hogy a Pixeleknek számos funkcionális hibáját is most küszöbölte ki a Google. Az összes referencia mobilt érinti az a javítás, ami kiküszöböli azt, hogy az Android Auto esetenként dobja a kapcsolatot a járművel, és szintén minden támogatott Pixelnél kellett javítani azt is, hogy a DND (ne zavarj) módban a csillagozott kapcsolatoktól érkező értesítések mindig gond nélkül megjelenjenek.

A Pixel 4a, 4a 5G és 5 modelleknél megjelenítési gondokat kellett kiküszöbölni, számos modellnél pedig különböző kernelfrissítéseket kellett végrehajtani. A Pixel 4a 5G és a Pixel 5 pedig még több egyedi javítással gazdagodott. Ezeknél megeshetett korábban, hogy az automatikus forgatásra nem reagáltak a gépek, vagy beragadta az akkumulátor töltöttségi szintjét jelző ikon. És esetenként még az elmulasztott hívásokat sem jelezték ezek a telefonok, de a Google minden ilyen jellegű hibát kijavított most.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére