A Spotify a világ első számú zenestreaming szolgáltatása, de folyamatosan azon van, hogy egyre szélesebb kínálattal tudjon szolgálni a felhasználók felé, illetve több előadót, partnert vonjon be. A cég ma már nemcsak zenékkel, hanem podcastokkal is szolgál, és látva, hogy a beszélgetős műsoroknak a népszerűsége folyamatosan felfelé ível, úgy döntött, hogy bevezeti a videós formátumot is ezen a fronton.
Mostantól a felhasználók már nemcsak hallgathatják majd a Spotify-t, hanem érdemben videózhatnak is. A videóval egybekötött podcastok a tartalomgyártók számára jobb lehetőségeket nyújtanak, nagyobb rugalmasságról gondoskodnak adott esetben. A beszélgetéseket így az emberek feldobhatják mozgóképekkel, például bejátszhatnak olyan jeleneteket, amiket utána kielemeznek.
A tartalomgyártók igény szerint indíthatnak majd hagyományos és videós podcastokat a jövőben. A felhasználóknak pedig lehetősége lesz majd letölteni ezeket, ha éppen offline kell a felvételnek rendelkezésre állnia utazások alkalmára. Adott esetben pedig csak a hang is hallgatható, ha úgy tudják megoldani a fogyasztást.
Vannak olyanok, akik a Spotify-on elérhetővé teszik a podcastjaikat, viszont csinálnak néha videós tartalmakat is, és ilyenkor például a YouTube-hoz kell nyúlniuk. Ezentúl viszont már direktben lehet majd a mozgóképpel társított felvételeket is publikálni a Spotify-on. Fontos, hogy a webes és a mobilos felületen is egyformán lehet majd a videókat nézni, szóval minden platformon menni fog a dolog.
Egyelőre még arról nincs szó, hogy bárki megoszthatnak olyan beszélgetés műsorokat, amik videóval is szolgálnak. Most a Spotify még csak néhány kiválasztott csatorna esetében létre ezt meg. Így fest pillanatnyilag a videós formátumot támogató podcastok listája:
- Book Of Basketball 2.0
- Fantasy Footballers
- The Misfits Podcast
- H3 Podcast
- The Morning Toast
- Higher Learning with Van Lathan & Rachel Lindsay
- The Rooster Teeth Podcast
A listában szerepelnek a Spotify által létrehozott „előadók” és külsős partnerek is. Természetesen ezt a funkciót a Spotify a tervek szerint ki fogja majd terjeszteni, nem kívánja exkluzívként fenntartani. Idővel egyre több beszélgetés műsornak lesz majd meg a lehetősége arra, hogy akár videóval együtt rögzített tartalmakat is megosszon a követőkkel.
A YouTube estében csak azoknak van lehetősége a videókat kizárólag hallgatni, akik fizetnek a szolgáltatásért. Nos, a Spotfy esetében ez nincs így. Bárki bármilyen platformon használja a szolgáltatást, megteheti, hogy nem nézi mellé a videót. Amennyiben azt éppen semmi nem indokolja, mert például egyszerű stúdiós beszélgetés megy, akkor nem kell mondjuk feleslegesen meríteni az adott készüléket ezzel. A háttérben is mehet a hanganyag, teljesen simán lehet váltani a tartalomfogyasztás különböző formái között.
A Spotify-on videózás elindítása nemzetközi szinten történt meg, de ez nem jelenti azt, hogy máris tényleg mindenhol elérhető globálisan. Az újítás fokozatosan fog megjelenni a különböző régióknál a következő napokban, hetekben, de a kiemeltebb területeken már kipróbálható a fenti csatornák esetében.
A vállalat arról egyelőre nem beszélt, hogy más videós tervei is lennének. Viszont látni kell azt, hogy a videózási lehetőséget rengeteg módon lehet kamatoztatni, akár a zenékkel kombináltan is, és a bevételszerzés új formáit is be lehet ezen keresztül hozni. A monetizációról viszont a Spotify egyáltalán nem szeretett volna még most említést tenni. Egyáltalán nem lennénk meglepve, ha igazából a cég sokkal komolyabb terveket is dédelgetne, amiket most még nem tár a nagyérdemű elé.






























