MÁR VIDEÓRÉSZLETEKET IS MEG LEHET MAJD OSZTANI A YOUTUBE-RÓL

Egyelőre még csak teszteli a funkciót a vállalat, de belátható időn belül szélesebb közönség számára is elérhetővé válhat a fejlesztés.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. febr. 3. 16:23
Már videórészleteket is meg lehet majd osztani a YouTube-ról

A Google folyamatosan azon van, hogy a különböző szolgáltatásait a lehető legtöbb funkcióval vértezze fel, és ez alól nem jelent kivételt a YouTube sem. A világ legnagyobb videós platformja ma már elképesztően sok lehetőséget kínál, és a napokban egy újabb opciót kezdett tesztelni, ami egészen érdekes lehet a jövőben.

Lehetőséget nyújthat majd arra a YouTube, hogy csak egy-egy részletét ossza meg az ember. Egyes YouTube videók elképesztően sok különböző témát érintenek, és jó esetben sok fontos információt tartalmaznak. Általában egy bizonyos részt nem egyszerű megtalálni a felvételekben, éppen ezért a fejlesztők erre a célra már több eszközt is bevezettek már.

Szolgál olyan funkcióval a YouTube, hogy egy adott pontról indítva lehessen megosztani a videókat, ebben az esetben onnan indulhat a felvétel, ahol éppen az adott helyzetben fontos részlet van. És a készítők pedig már feloszthatják különböző jelenetekre tagolva a videóikat, hogy még kellemesebb fogyasztói élményt biztosítsanak a felhasználók számára. A részletekre bontott videóknál az emberek könnyebben megtalálják, hogy tartottak – ha nem fejezték be a megtekintést – vagy merre volt az a rész, amit újra megnéznének.

Galéria megnyitása

Az új lehetőség pedig azt tudja, hogy az ember egy rövidebb szakaszt úgy emelhet ki egy-egy videóból, hogy csak a lényeges tartalom szerepeljen a megosztásban. Szóval nemcsak a kezdete, hanem a vége is megadható majd a részletnek ettől kezdve. És a részleteket hurkolt lejátszással nyitja majd meg a YouTube. Tehát a jelenet folyamatosan ismétlődni fog, amíg nem állítja azt le a felhasználó.

Használható majd ez az újítás a szimpla videók mellett a rögzített streamek esetében is. A rövid részletek megosztásával a tartalomkészítők és a rajongók is jól járhatnak majd. A youtubereknek ezáltal még több megtekintés jöhet majd össze, hiszen több esetben oszthatják meg a tartalmaikat, a rajongók pedig tudják majd egymásnak küldözni a kedvenc, emlékezetes jeleneteiket. A híroldalak is hasznot húzhatnak belőle, mert célirányosan emelhetnek ki által részleteket a beágyazás során.

Galéria megnyitása

Jelenleg még nagyon korlátozottan lehet kihasználni a funkciót, és amikor olyan videót néz az ember, ahol ez elérhető, akkor ott láthatóvá válik egy új gomb, a Clip felirattal (és egy ollót mintázó piktogrammal). Ennek a megnyomását követően lehet kijelölni a videóból az 5 és 60 másodperc közötti időtartamú jelenetet, rövidebb vagy hosszabb ez egyelőre nem lehet. A felhasználó egy szimpla vágóeszközt használva jelölheti majd ki az adott jelenetet, és nevet is adhat a klipnek. A megosztás történhet linkkel vagy beágyazással is – ahogy arra már fentebb utaltunk.

Galéria megnyitása

A nézők a jelent megtekintését követően továbboszthatják azt, valamint meg is nézhetik az egész felvételt elejétől a végig, ha valami olyannal találkoznak, amíg még nem láttak, de felkeltette a klip az érdeklődésüket. A tesztelés alatt a fejlesztők azon lesznek, hogy az esetleges problémákat felszámolják és finomhangolják a funkciót. És még azt is ki kell külön dolgozni, hogy az ilyen megosztások után a bevétel pontosan miként fog alakulni a videósók számára.

Galéria megnyitása

A rövid részletek megosztására szolgáló funkció a böngészőből és az androidos alkalmazásból használható jelenleg, de mire elkészül, biztosított lesz az iOS támogatás is, szóval nem kell attól tartani, hogy az iPhone és iPad felhasználók kimaradnak majd ebből. Lehet, hogy lesznek olyan videók, amiknél nem lehet majd a Clip funkciót használni, de mivel most még tesztelés alatt áll ez, a jelenlegi tapasztalatokból nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

16 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bihus
Bihus
2021. febr. 4. 16:14
#4

Na igen. Szerintem ez nagyon hasznos funkció lenne, addig ez marad, 10s-től:

https://www.youtube.com/watch?v=tCkPFj04QFc

Meteoreso
Meteoreso
2021. febr. 4. 6:27
#3

:) Nagyon vicces, mivel eddig lehetett időzíteni, most hogy 2 paramétert időzítesz az ekkora világszenzáció ? Szerintem ez eddig is alapnak kellett volna lenni, de mivel teljes filmek nincsenek fenn youtube-n ennek továbbra sincs sok értelme, max valami szakmai fórumban a fókuszhoz.

peti19870621
peti19870621
2021. febr. 4. 9:46

@Meteoreso Egy jelentős kenettel való mellébeszélések gyártására lesz jó ez a funkció, úgy mint példának anno a FOX NEWs járt el .https://ipon.hu/magazin/cikk/tevehirado-miatt-valtoztattak-a-mass-effect-2-erotikus-lehetosegein. a Mass Effect esetén.

arn
arn
2021. febr. 3. 19:02
#2

Fel perc reklam, fel perc video? Tok jo...

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2021. febr. 5. 8:53

@Gerg_19 Ha neked ez az egyenes kijelentés célzás volt, akkor ajajaj... Kevesebb egy szál marihónaljánál is, de nem élek egyikkel se. Igen, drága. Amúgy döntsd el már, hogy miért érdemes akkor most előfizetni rá, mikor a zsebedben nehezen tudsz videót nézni. Spotify előfizetésem sincs. Úgy en bloc semmire nem vagyok hajlandó pénzt kiadni, amit ingyen is megkaphatok legálisan.

axe
axe
2021. febr. 3. 18:32
#1

a youtube szerintem afelé halad, hogy az emberek átszokjanak máshova

gturke
gturke
2021. febr. 4. 14:47

@peti19870621 Ez kb. olyan mintha a futaba-t ajánlanád annak aki besokallt a twittertől.

Vissza az oldal tetejére