A Realme állítólag szeretné sokkal magasabbra tenni a lécet, mit tette azt a Realme GT-vel, de már az is egy nagyon korrekt készülék volt a maga nemében. A GT2 széria, és elsősorban annak a Pro jelzővel illetett tagja azonban állítólag már egy egészen más szintet képviselhet majd.

A márka már elkezdte elhinteni a napokban a különböző információkat a GT2 kapcsán, azt azonban nem lehetett tudni, hogy végül is mikor kerül ez bevezetésre. De most a Realme elárulta, hogy az okostelefon január 4-én lép majd színre, egészen pontosan 12:30-kor lesz majd a leleplezése. Azt is hozzátette a Realme, hogy globális debütálásról van szó, tehát elvileg nemcsak Kínának szól majd ez az esemény.

Galéria megnyitása

A Realme GT2 Pro kapcsán hivatalosan elmondta mostanra a vállalat, hogy a Snapdragon 8 Gen 1 rendszerchipet fogja használni. Tehát az elsők között viszi pályára a márka a Qualcomm legújabb zászlóshajóját, ami ideális körülmények között már 1 milliónál is több pontot tud elérni az AnTuTu alatt. A szerkezet érdekessége lesz mindenképpen, hogy egy 150 fokos látószögű kamerát is felvonultat majd, ami bőven többet fog „látni”, mint az átlagos ultra-széles látószögű megoldások, amik 120 fok körüliek szoktak lenni.

Galéria megnyitása

Fejlett hálózati képességekkel rendelkezik majd az okostelefon, amivel együtt jár majd az elképesztően összetett antennadizájn. A Realme elmondása alapján a szerkezet 12 antennának ad majd otthont körben, a kereten elrendezve. Ennek köszönhetően például az NFC chipjét bármilyen irányból tudja majd használni. Állítólag a cég meglépheti a rejtett frontkamerát is, de ez nem biztos még most.

Amit tudni lehet még, az az, hogy egy különleges összetételű hátlapot fog használni a Realme, ami természetes alapokból fog felépülni, ennek köszönhetően környezetbarát lesz. A vállalat ezáltal is igyekszik majd zöldebben működni. Ha a szemétbe kerül, mérgezőanyagok nélkül fog lebomlani, és újra is lehet majd hasznosítani. Ez kellően tartós lesz, plusz 75 fokban és -40 fokban sem lesz baja, és 95%-os párában is bírja majd 65 fokon – 21 napig tartotta ilyen környezetben az anyagot a Realme.

Galéria megnyitása

A Realme újdonságát Naoto Fukasawa tervezte meg, aki már dolgozott együtt a Realme-vel a GT Master Esition esetében, ami egy különleges burkolattal született meg. Az első renderképeken a Realme GT2 Pro is eléggé érdekesen mutatott, bár másképpen tért el a megszokottól, mint a GT Master Edition, Naoto Fukasawa első Realme-nek tervezett okostelefonja.

Galéria megnyitása

A kiszivárgott információk szerint a GT2 Pro egy 6,8 hüvelyes megjelenítővel rendelkezik majd, ami OLED technológiás, Quad HD+ felbontású, és 120 Hz-es üzemre is képes lesz a lehető legjobb benyomás elérése érdekében. A szerkezet állítólag kettő 50 megapixeles kamerának ad majd otthont a hátán, és lesz még egy 8 MPixeles egység is ebben a modulban. A Ricoh GR lencse nevet használhatja majd a cég itt. Az akkumulátor 5000 mAh-s kapacitással szolgál majd a hátlap alatt, és 65 wattos teljesítményű gyorstöltésre nyílhat majd itt lehetőség.

Sky Li, a Realme vezetője az árat még nem fedte fel, azonban arra már utalt, hogy milyen összeghatáron belül fog mozogni a készülék. Kevesebb mint 800 dollárért meg lehet majd vásárolni a masinát.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Enno
Enno
2021. dec. 24. 10:55
#1

Pedig azt hittem, ez a csúcsmodell majd gyengébb, kevésbé jó lesz mint az előző :).

Nyilván hogy egy csúcsteló jobb mint elődje, ha nem akkor balfasz a gyártó és nem kicsit hülye is mellé, de legalábbis a vásárlóit biztos annak nézi.

Vissza az oldal tetejére