Magyarországon Önkiszolgáló javítás néven érkezett meg a Self Service Repair szolgáltatás, amit tavaly indított el az Apple. Először az Egyesült Államokban kapták meg a javításhoz való jogot a készüléktulajdonosok, de fokozatosan egyre szélesebb körnek teszi ezt elérhetővé a vállalat. Tavaly decemberben jutott el Európába ez a lehetőség. és most egy újabb bővítéssel már hazánkat is elérte.

Meglehetősen komoly meglepetést okozott az Apple akkor, mikor elindította a Self Service Repair programot, mert ennek nem sok előjele volt, és korábban éppen az Apple volt leginkább az ellen, hogy ne hivatalos szervizek nyúlkáljanak a készülékeibe. Most nem kevesebb mint 24 új régió felé nyitotta meg az Apple az otthon javítási lehetőséget, főleg európai országokat érint a terjeszkedés.

Már 33 ország lakosainak biztosított az Önkiszolgáló javítás lehetősége, és összesen 35 különböző eszközt lehet szakszervizeken kívül bütykölni.

Számunkra az a legfontosabb, hogy már Magyarország is benne van abban az egyelőre viszonylag szűk körben, akiknek lehetőséget nyújt a vállalat az otthoni szerelésre. 24 nyelven biztosítja az Apple a javításokhoz a leírásokat, és magyarul is elérhetőek a szükséges dokumentumok, leírások. A rendszer úgy lett kitalálva, hogy a vásárlás során a felhasználókat megkéri a platform, hogy adják meg a kézikönyvazonosítót, így próbál arról meggyőződni a cég, hogy a dokumentumokat tényleg szemügyre vették a tulajdonosok, mielőtt belevágnak a műveletbe.

Galéria megnyitása

Mindenképpen jó dolog az, hogy az Apple lehetőséget biztosít arra, hogy a felhasználók otthon saját maguknak elvégezhessenek különböző komponenscseréket. Viszont egy dolog sajnos eléggé beárnyékolja ezt a történetet, méghozzá a hivatalos úton elvégzett javítások költsége. Lényegesen többet fog kifizetni az, aki saját magának szeretné megoldani a javításokat, mint az, aki a szervizhez fordul.

Galéria megnyitása

Nagyon nem akarunk ebbe belemenni, de azért érdemes pár példát gyorsan megnézni, ha már pont bevezetésre került itthon ez a lehetőség. Az iPhone 12 mininél egy otthoni akkucsere úgy indul, hogy ki kell bérelni a beavatkozáshoz szükséges speciális szerszámcsomagot, ami 25 ezer forintnál is többe kerül egy kicsivel, és ha ezt nem juttatja vissza az ember egy héten belül, akkor még késedelmi díjat is fizetnie kell. A szerszámbérlés mellett kosárba kell még pakolni a szükséges gyári alkatrészeket is, amik 43 ezer forintot kóstálnak. Szóval majdnem 70 ezer forintot fog kifietni az, aki magának akar telepet cserélni egy öreg iPhone 12 miniben.

Galéria megnyitása

Betört az iPhone 14 Pród kijelzője? Nagyon rossz hírünk van, ebben az esetben ugyanis az Önkiszolgáló javítás ára szó szerint egy hajszál híján 200 ezer forintba fog kerülni. Ha pedig egy iPhone 13 Pro Max sérült kameramodulját kell kicserélni, több mint 123 ezer forintja bánja a tulajdonosnak. Akkor sem lesz jobb a helyzet, ha valamilyen Apple Display vagy estleg egy MacBookot akar valaki otthon megjavítani szabálykövető módon.

Galéria megnyitása

Ez pedig még nem minden, ugyanis a rendszer a kifizetés során még egy közel 845 ezer forintos összeget is zárol a felhasználó számláján mint egy kauciót. Erre azért kerül sor, mert az Apple így biztosítja be, hogy a 25 ezer forintért kölcsönzött szerszámoknak nem lesz baja. Amennyiben ezt valaki nem juttatja vissza a partnernek, abban az esetben az említett összeget teljes egészében bukja. Ha sérül a szerszám, akkor a kárt mértékét felbecsülik, és levonhatják a zárolt összegből. Szóval könnyen horrorba fordulhat egy egyszerű otthoni akkucsere.

Azt is bejelentette a cég, hogy elérhetővé teszi az Apple Diagnostics eszköz, ami segít a rejtett belső hibák, hardveres problémák feltárásában. Ez azonban még csak Amerikában lesz biztosított az embereknek. A tervek szerint Európában valamikor 2024-ben fog ez megjelenni az Önkiszolgáló javítás részeként.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

32 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
humaniod
humaniod
2023. dec. 19. 16:03
#11

Aki igazän menő, az az étteremben már nem az iPhone-t csapja ki az asztalra, hanem a hivatalos Apple szerszámkészletet!

punchman
punchman
2023. dec. 19. 1:18
#9

Ha az EU megunja a színjátékot, könnyen az USB töltő, NFC, akkucsere sorsára juthat ez is.

Bihus
Bihus
2023. dec. 18. 22:43
#8

A Lidl-ben-Aldiban párezer forint egy olyan szerszámkészlet, amivel a feladat megoldható, egyedül az a kérdéses, hogy spec szerszámok kellenek-e pl. a ragasztás felszedéséhez, vagy a kijelző felmelegítéséhez, amit "parasztba" simán megoldanak házilag a youtube videokon.

De a 25 ezer forint szerszámbérlés még önmagában szerintem nem vágna földhöz senkit akkor se, ha semmid nincs hozzá.

Ami miatt nagyon cinikus az egész, hogy az Apple nyilván magasabb áron adja ehhez a cserealkatrészeket, mint amennyiért a saját szervizeinek. Lényegében a szerviz munkadíját simán bele tudja építeni az alkatrész árába, és akkor nesze semmi, fogd meg jól, valójában csak magadat szívatod, ha ezt az utat választod, az Apple mindenképpen jól jár.

Bihus
Bihus
2023. dec. 19. 16:32

@Grador nem is értem a kérdésedet, hogyhogy ki vállalja a felelősséget érte? Az, aki szerelte. Ha a user, akkor a user.

Te tudsz valami másról? :)

Resike
Resike
2023. dec. 18. 18:43
#7

A lényeg itt nem az otthoni szerelésben lenne ti isten barmai hanem hogy 3rd party is hozzáfér a megfelelő eszközökhöz és nem a cefre géniusz fogja rátukmálni a új birkanyitogató terméket, hanem tényleges javítást kapsz.

Szefmester
Szefmester
2023. dec. 19. 21:27

@Bihus Csak a saját szervizei meg visszadobják fals kifogással hogy nem garihibás, vagy nem javítható... Ha láttál régebbi Rossmann videókat akkor láthattál nem egy géniuszok által vízkárosnak titulált apple terméket amikben egy nyomorult ic és ellenállás csere után (víznek nyoma sem volt) már ment is az eszköz szépen... és töredékáron csinálták meg donorkészülékből szedett alkatrésszel.

Az epöl csak szopatni akarja a szervizeseket, mert miattuk kevesebb "alaplapot" tud eladni. Hiszen ha egy 200Fot-os alkatrésszel megjavítanak egy 50000-ért adott alkatrészt abban hol a biznisz?

spdrfx
spdrfx
2023. dec. 18. 18:06
#6

Aki ert hozza annyira, hogy meg tudja javitani, annak valoszinuleg vannak szerszamai is hozza, aki nem, az nem valoszinu, hogy a sajat telefonjaval szeretne kezdeni. Amit nem ir a cikk (vagy atsiklottam felette) kotelezo berelni a szerszamokat, ha veszel pl. egy akkut, vagy ennyire azert nem eroltetik?

peti19870621
peti19870621
2023. dec. 18. 21:35

@Szefmester Akkor hozzád fordulok, nem az almaléhez..

pepeno1
pepeno1
2023. dec. 18. 17:23
#5

Szánalmas az Apple csapata. Ahelyett, hogy ingyen elérhetővé tennék ezeket a szerszámokat, inkább jó drágán bérelhetőek. Igazi vadkapitalista megoldás.

Szefmester
Szefmester
2023. dec. 18. 19:11

@pepeno1 Gondolom megvehetőek jó pénzért, és akkor a kis szervízek is tudnak javítani. Nem lesz sokkal olcsóbb, de legalább a szerszámbérletet nem kell kifizetni meg nincs kaució meg a többi megkötés. És sanszosabb hogy jobban és gyorsabban csinálja meg a szaki a kisboltban aki egész nap ilyesmiket csinál mint én, aki még nem próbált ilyet bár javítottam már pc alaplapot (forrasztás), de annál aki örül ha látott forrasztót.. annál sokkal gyorsabb lesz.

Mitch23
Mitch23
2023. dec. 18. 14:31
#4

Akinek telik majomra, annak legyen banánra való is (:

axe
axe
2023. dec. 18. 13:54
#3

ezt akartátok nem? most mindenki örülhet, otthon javíthatja a telefonját. jaaaa, hogy egy autónál is javítható minden, de a speckó szerszámokat meg kell venni, vagy bérelni? pech

Bihus
Bihus
2023. dec. 19. 21:30

@Szefmester a képen látok egy prést, egy sütőt és egy nemtommit, valamilyen sodrófát :)

Nem gondolom, hogy nagy jelentősége van, ha nem 3,5N-nal nyomod rá a kijelzőt, hanem mondjuk 5-tel...

Stormrage
Stormrage
2023. dec. 18. 11:57
#2

:D az Apple ezt valószínűleg úgy találta ki, hogy a törvényi szabályozásoknak és egyéb trendeknek megfelejen, de ilyen rendszer mellett a felhasználók önmaguk mondanak le a lehetőségről és inkább kötnek biztosítást a telefonra vagy fordulnak szervizhez! Nem az volt a cél, hogy ezt tényleg bárki is használja.

peti19870621
peti19870621
2023. dec. 18. 21:48

@Stormrage Sok az elárvult banán-kánaánt szopott kis majmocska, aki ezt nem fogja fel. Hatalmas a különbség az MDK-ban látott, s tapasztalt botor hanyagság miatt eldurvult otthoni barkács megoldások, s a kapitalista büdzsé péniszt húzgáló javítások közt. Ott például büdös egy prűűdség van. S itt az eredménye: lóf@szt nem ér. Azzal szüreális különbséggel, hogy az MDK-áét, még el lehetett otthon végezni.

abysan
abysan
2023. dec. 16. 12:34
#1

Miért nincs nekünk hányós emojink? Nem baj, van kaomoji: (´ཀ`」 ∠)_

Vissza az oldal tetejére