MÁR RÓJA AZ UTAKAT A XIAOMI ELSŐ AUTÓJA, FRISS KÉPEK ÉS INFORMÁCIÓK JELENTEK MEG

Lencsevégre kapták a Xiaomi járművét, de egyelőre csak álcaruhában sikerült megörökíteni, az autó egyébként valamivel nagyobb és erősebb lehet majd a Tesla Model 3-nél.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. jan. 11. 11:36
Már rója az utakat a Xiaomi első autója, friss képek és információk jelentek meg

A Xiaomi több milliárd jüant tervez a járműgyártásra fordítani, és egyelőre minden nyilatkozatában nagyon pozitívnak mutatkozik a vállalat. De a valóság az, hogy a korábbi céldátumot biztosan nem tudja majd tartani, és alapvető tervezési gondjai is akadtak, de ez teljesen normális. A techcégeknek sokkal nehezebb a dolga ezen a terepen, mint azt gondolták a jelek szerint, ám a Xiaomi rendkívül elszánt.

Friss információk szerint a Xiaomi két személygépjármű tervezésén dolgozik, mindkettő tisztán elektromos hajtáslánccal lesz szerelve. A vállalat egyelőre csak BEV, tehát akkumulátorral szerelt villanyautós tervekben gondolkodik, de később egyéb alternatív megoldásokkal is foglalkozhat. Az innováció lesz az egyik legfontosabb alappillére a Xiaomi járműipari részlegének. A vállalat egy szedánnal indítja majd a karrierjét, amit már közúton tesztel.

Sikerült megörökíteni a Xiaomi első villanyautóját, ami jó hír, de nem derült ki, hogy néz majd ki a négykerekű, miután tetőtől talpig álcában volt. Ez teljesen megszokott a járműgyártók részéről, és nemcsak azért használnak olyan takaróelemeket, amik elrejtik a fejlesztés alatt álló autó idomait, hogy a közönség ne láthassa, hanem azért is, mert talán még nem is végleges a formaterv. Erre pedig a Xiaomi esetében különösen jó esély van.

Korábban ugyanis olyan pletykákat lehetett hallani, hogy a vállalat nem igazán tud egyről a kettőre lépni az önvezetés tekintetében. Nem állt még össze, hogy milyen szenzorokat fog használni. Márpedig a szenzorok elhelyezése a mai autók dizájnjára is kihatással van már. A különböző érzékelőket jól átgondoltan kell elhelyezni, és ma már nem 5-10 szenzor figyeli az autók környezetét, hanem sokkal több. A Sony CES-en bemutatott villanyautója például több mint 40 különböző érzékelőt vonultat fel kamerák, radarok, ultrahangos egységek, LiDAR-ok formájában.

A Xiaomi első autója a Tesla Model 3 konkurenciájaként léphet a piacra. Egy kicsivel nagyobb lesz annál, szóval több helyet fog kínálni, és a teljesítményét tekintve is jobban fog állni a pletykák szerint, ami egy nagyon merész vállalás. Ez alapján a Xiaomi is beszáll majd a gyorsulási versenybe.

Az újdonságból állítólag kettő verzió készül majd kezdetben. Ezek a hajtást és a felszereltséget, valamint a hatótávot tekintve különbözhetnek majd egymástól elsődlegesen. Az alapmodell ajánlott fogyasztói ára dollárra átszámolva 38 és 44 ezer dollár (260-300 ezer jüan) között alakulhat majd, a jobb felszereltségű modell pedig 52 ezer dollár (350 000 jüan) körüli összeget kóstál majd Kínában.

A források szerint az elérhetőbb áron kínált villanyautó a BYD által gyártott, 400 voltos rendszert fogja használni, lítium-vasfoszfát akkumulátorok kerülnek majd a padlólemezébe. A drágább járművekbe pedig már a CATL új Qilin akkumulátora kerülhet, és 800 voltos rendszerről beszélhetünk majd. Itt a maximális gyorstöltéssel 15 perc alatt elérhető lesz a 80%-os töltöttség lemerüléshez közeli állapotból. Az Nvidia és a Qualcomm technológiai megoldásai egyaránt felbukkanhatnak majd a modern infotainment rendszert használó villanyautóban.

A Xiaomi még most is bízik abban, hogy 2024-ben elindulhat az első személygépjárművének gyártása, és 2025-ben tervezi bemutatni a második modellt. Maga a platform ugyanaz lesz mindkét jármű alatt, amin nem kell meglepődni, vélhetően további autók is épülhetnek majd erre idővel.

A második járművet a Xiaomi már egy összetettebb, és jó eséllyel erősebb hajtással szerelheti majd fel, ami alapján arra asszociálhatunk, hogy magasabb árkategóriás lesz. Itt már három motort fog használni a Xiaomi teljesen házon belül fejlesztett vezérléssel, miközben az első autóhoz még egy kulcsrakész megoldást választhat. A fejlesztésekben a gyártó egyebek mellett a Continentallal is együttműködik már.

Ha minden jól megy, a vállalat első autógyártó üzeme 300 ezer járművet lesz képes előállítani éves szinten, és ezt a létesítményt Peking szélén építi a vállalat megbízott partnere. Itt lesz majd a cég értékesítési és fejlesztési központja is. Később globálisan több gyártat is építene.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bihus
Bihus
2023. jan. 11. 21:14
#3

Mennyivel többről szól egy autó, mint amit ezek a földből kinőtt cégek hisznek.

Amennyit eddig láttam a kínai márkákból itthon, már egy Dacia profibb szerkezet.

Bihus
Bihus
2023. jan. 13. 22:42

@thestock mármint a koreaiak, nem a kínaiak.

Az áron kívül miben is jók a kínaiak most?

martinair
martinair
2023. jan. 11. 16:58
#2

"Menetrögzítő kamera filmezte le az álcázott autót" - inkább egy 10 éves kaputelefon...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. jan. 11. 13:55
#1

Tesla ellen nincs esélye más gyártónak.

thestock
thestock
2023. jan. 11. 17:51

@nyerek01 adok egy mínuszt, és ez a jóindulatom jele!

Vissza az oldal tetejére