Május első felében számoltunk be arról, hogy lekerült a Xiaomi arról a tiltólistáról, amire Donald Trump kormánya a végnapjain vette fel a kínai vállalatot. És ez hivatalosan most történt meg, erről pedig közleményben számolt be a vállalat, üdvözölve az amerikaiak döntését.
„A Xiaomi örömmel tudatja, hogy az egyesült államokbeli Washington D.C. Kerületi Bírósága a 2021. május 25-én, délután 4 óra 9 perckor kiadott végzésében semmissé nyilvánította az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának azon korábbi minősítését, amely szerint a vállalat a „Kommunista Kínai Hadsereg Vállalata” („Communist Chinese Military Company” – CCMC).” – áll a Xiaomi beszámolójában.
Ezzel a végzéssel semmis lett az a korábbi korlátozás is, amit a feketelistán szereplés vont magával. A Trump-kormány megalapozatlan döntése nyomán amerikai vállalatok nem vásárolhattak részvényeket, nem támogathatták ilyen formában a Xiaomit. És egy adott időpontig, ami novemberben lett volna esedékes, el kellett volna adniuk az összes értékpapírjukat.
A korábbi döntés átgondolatlanságát jól mutatta, hogy a szakemberek látszólag nem voltak tisztában például azzal sem, hogy a Xiaomi egyik legnagyobb befektetője a Qualcomm, aki az elsők között támogatta a vállalatot annak idején. Meglehetősen kellemetlen lett volna a helyzete a Qualcommnak, is, ha hatályban marad a döntés, de így ezzel már nem kell foglalkoznia.
Az ügy kapcsán a Xiaomi elmondta, hogy továbbra is nyitottan fog üzemelni és biztosította arról a felhasználókat globálisan, hogy arra fog törekedni, hogy az innovatív technológiai megoldásokat minél szélesebb közönséghez jutassa el. Amerikában a Xiaomi nem túl erős, de amennyiben a mostani helyzetet jól használja ki, akár változtathat is ezen. A cég arról beszélt a közleményében, hogy a célja az, hogy az emberek életminőségét emelje az egész világon, nemzetiségtől függetlenül.































