Az Apple nem pihen, alig készült el az iPadOS 16.1 és az iOS 16.1, már a következő nagyobb frissítésen dolgoznak a fejlesztők. Heteken belül elkészülhet az két rendszer 16.2-es kiadás, és már most egy jó nagy adag ízelítőt kapunk abból, hogy ez milyen fejlesztésekkel fog szolgálni.
Elérhetővé vált a fejlesztő partnerek és lelkes felhasználók számára az iOS 16.2 és ennek az iPadOS megfelelője. Az első éd legfontosabb dolog, hogy itt megint működik a külső képernyő csatlakoztatása az új Storage Manager funkcióval együtt, ezt ugyanis valamiért az Apple végül kihagyta az iPadOS 16.1-es kiadásából. Pedig úgy volt, hogy lehetőség lesz külső képernyőket dinamikusan kihasználni a multitasking során. A következő nagy frissítéssel viszont már tényleg megvalósíthatja ezt az Apple, a felhasználók nagy örömére, sokan ugyanis szomorúan tapasztalták, hogy erről végül le kellett mondani.
Bevezetésre kerül a Freeform alkalmazás. Ez egy olyan kollaborációs eszköz, amin keresztül az emberek gond nélkül dolgozhatnak együtt egy virtuális fehértáblán. Egy közös felületre rajzolhatnak, jegyzetelhetnek egymástól távol. A WWDC keretében ezt már megmutatta az Apple. A cég sokat dolgozik azon, hogy az eszközök közötti közös munkavégzés lehetőségét erősítse, a Freeform pedig ennek megfelelő alap. Lehet majd rajta képeket megnyitni, szerkeszteni, dokumentumok helyezhetők el a „vásznon” és így tovább. Ennek folyamatosan egyre több funkciója lesz a jövőben.
A Freefrom keresztplatformosan üzemel majd a macOS-en, az iPadOS-en és az iOS-en is. Ennek a keretében lehet majd például a FaceTime szolgáltatást is használni, amivel a kzöös munka még gördülékenyebbé tehető. És amennyiben rendelkezésre áll, a munkát le lehet egyszerűsíteni a kiegészítő billentyűzet vagy Apple Pencil bevetésével.
Az iOS 16 elhozta az új Otthon alkalmazást, ami egyebek mellett már a Matter támogatásról is gondoskodik. Az 16.2-es frissítést követően pedig már a továbbfejlesztett HomeKit architektúra is integrálásra kerül, amit eredetileg is szeretett volna az Apple az új Otthon appban létrehozni, de erre nem került sor. Ennek köszönhetően fog a friss szoftver kiteljesedni. Innentől gyorsabban és megbízhatóbban fogja kiszolgálni a különböző okosotthon eszközöket.
Jobb lesz a frissítést követően a 120 Hz támogatás is, a ProMotion technológiát ugyanis a SwiftUI animációk érdekes módon nem használták ki megfelelően. Szóval a jövőben még több helyen lehet majd a 120 Hz pozitívumait érzékelni.
Az Apple próbálja felvenni a harcot a véletlenszerűen indított segélyhívásokkal is. Bevezet egy új opciót arra, hogy jelentést lehessen küldeni a vállalat számára, ha egy segélykérés akaratlanul indult el. Ezekből az információkból a cég hasznos következtetéseket vonhat majd le. Minden bizonnyal szeretné, hogy ez a lehető legtökéletesebben üzemeljen. Ne indítson hullámvasutazás közben éles riasztásokat, de amikor ténylegesen baj van, akkor gondoskodjon arról, hogy a készülék tulajdonosa minél előbb segítségben részesülhessen.
Azt ilyenkor még nagyon nehéz megmondani, hogy a frissítés mikor készülhet el, és kaphatja meg minden felhasználó, de általában 5-7 hetet kell várni egy-egy nagyobb frissítés elkészülésére, ebben az esetben is hasonló lehet majd a helyzet.


































