A világ legnagyobb zenestreaming platformja továbbra sem tud olyan szinten egyenesbe jönni, hogy folyamatosan nyereséges legyen. De a jelek szerint igazából ezt a legtöbb befektető már elfogadta, és az elemzők sem igazán hányják a vállalat szemére a dolgot. A lényeg az, hogy a felhasználók mennyisége emelkedik.

A Spotify rendszeresen arról beszél, hogy nála az az első, hogy a növekedésben szép és stabil eredményeket érjen el. Ezt pedig hozta is. Összesen 433 millióan hallgatják havi rendszerességgel a Spotify-t, ami nagyszerű eredmény. Annak köszönhetően képes szép lassan elérni az 500 milliós tábort, hogy ingyenesen, reklámokkal támogatva is igénybe lehet venni. Ezen a fronton van is némi gondja, havidíjas előfizetőre kicsit nehezen tudja átállítani a hallgatókat, de azért ezen a téren is folyamatos a növekedés.

Már 188 millió felhasználó veszi igénybe havidíj ellenében a Spotify-t.

Éves összevetésben a szolgáltatás nem kevesebb mint 19%-os növekedést tud felmutatni a teljes tábort tekintve, és 14 százalékos emelkedés volt az előfizetői számban. Még az előző negyedéves jelentésben szereplő adatokhoz képest is eléggé jól tudott teljesíteni a Spotify, ugyanis 182 és 422 millió felhasználóról számolt be az idei első negyedév végén. Három hónap alatt 3-3%-kal tudta a forgalmát növelni.

Galéria megnyitása

Igazából a cég bevételei is nagyon szépen alakultak az elmúlt negyedév során. Új csúcsot tudott elérni megközelítve a 3 milliárd eurós forgalmat. Mind az előfizetésekből, mind pedig a reklámokból eléggé szépen jött most a pénz. A hirdetési bevételek még negyedéves összevetésben is 28%-os növekedést mutatnak. 360 millió eurót tudott a reklámokból szerezni. Persze az igazán nagy pénz továbbra is a Prémium előfizetőkből van, ezen a téren 2,5 milliárd eurós eredmény jött össze.

De hiába történt a teljes bevételben 23%-os erősödés egy év alatt, és 8 százalék negyedéves tekintetben, a cégnek annyira sok volt a kiadása, hogy végül a profit elmaradt. Ráadásul eléggé masszívan sikerült mínuszba szaladni, 194 millió eurós működési veszteséget hozott össze a zenestreaming platform.

Galéria megnyitása

A vállalat magyarázata szerint attól függetlenül, hogy a Spotify reklámbevételei növekedtek, a kiadások is magasak voltak. Az új hirdetési lehetőségek hatékonyabbak, de ezeknek a kifejlesztése és beépítése is költséges. Továbbá folyamatosan gondoskodik a cég a tartalmak oldalán az utánpótlásról, ami ugyancsak komoly kiadásokat von magával. Podcast fronton is rendszeresen bővül a kínálat, és vannak olyan szerződések, amik egészen komoly kiadást jelentenek.

Nagyon fontos most a cég számára az is, hogy az audiokönyvek frontján is felemelkedjen, ez jelenleg az a formátum, amiben a leginkább erősíteni szeretne. Hosszútávon a hangoskönyveket akarja a Spotify a harmadik erős tartópillérnek a podcastek és a zenék mellett. Mostanában zárult le ezen a téren a Findaway felvásárlása, melynek kapcsán a cég vezetője, Daniel Ek arról beszélt, hogy egy masszív lehetőség a Spotfiy számára. Abban bíznak, hogy a hangoskönyvek fogyasztásra a következő években robbanásszerűen növekedni fog.

Galéria megnyitása

Ha minden jól megy, akkor a harmadik negyedévben a vállalat elérheti a 194 millió előfizetőt, és 450 milliós hallgatói tábort hozhat össze. Viszont abban nem reménykedik így sem, hogy nyereséget jelenthet, egy újabb veszteséges negyedévre számít a vállalat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tomchee
tomchee
2022. júl. 31. 11:09
#2

Egyetlen óriasi bajom a spotify al, hogy a keresési találatok legalább fele valami mashup vacak.

Például rakeresek a linkin parkra, és a linkin park playlistek többsége kb 10% ban tartalmaz linkin parkot és 90% ban minden mást (pl limp bizkit, nickleback...o_O)

Feltetelezem ezek public usermade playlistek. Amik azért jelentősen elveszik a kedvemet az egésztől, es inkább maradok a classicus megoldásnàl...

WazheadBoci__
WazheadBoci__
2022. júl. 31. 17:48

@tomchee Pedig feldobja az eloadot is a legelso helyen.

bullodog
bullodog
2022. júl. 30. 18:21
#1

Aki előfizet, az miért nem apple music-ra fizet elő? Az olcsóbb és még a számok is jobb minőségben vannak fent.

Semin
Semin
2022. aug. 3. 20:18

@Mosdatlan_falusi  A Böngészőben hallgatható verzióval mi a gond? https://music.apple.com/hu/ 

Feltétlen muszály natív kliens? Lehet van valami hátránya amiről nem tudok?

Vissza az oldal tetejére