A Xiaomi legújabb okosórája, a Mi Watch november elején mutatkozott be, és első körben még kimaradt belőle az iOS támogatás. A viselhető kiegészítő kizárólag az Androidot futtató okostelefonokkal, táblagépekkel volt társítható első körben, most viszont ez megváltozott.

Galéria megnyitása

Elkészült az első nagyobb volumenű frissítési csomag az eszközre, és ebben egyebek mellett már az iOS támogatás is ott van, szóval azok a vásárlók is boldogan lecsaphatnak a termékre, akik iPhone vagy iPad mellett szeretnék alkalmazni. A Xiaomi eleve hangoztatta, hogy lesz iOS támogatás is, csak erre egy kicsit várnia kellett az érdeklődő közönségnek. Bár minden bizonnyal az androidos készülékek mellett fognak kikötni ezek a kiegészítők, de nem lehet arról beszélni, hogy kizárólag az Androidban kell gondolkodni, így abszolút érthető, hogy a Xiaomi a lehető legszélesebb támogatásról igyekszik gondoskodni. A mostani frissítéssel karöltve befutott a Wear App is az iOS-re.

Az OTA érkező szoftveres újdonság Kínában jelentkezik először a felhasználóknál. Ennek az iOS támogatás mellett más pozitív hozadéka is van. A kiadási jegyzék tanúsága szerint a Xiaomi Mi Watch használatakor a továbbiakban jobban optimalizált lesz a társítási procedúra. Ezzel elkerülhető lesz, amire több felhasználó is panaszkodott, hogy egyszerűen képes az okosóra belefagyni, megakadni a párosítási folyamatban. Jellemzően az első alkalmas társítás az, ami a problémát okozta korábban, de a továbbiakban már ezzel elvileg nem kell számolni.

Galéria megnyitása

Ezeken felül a friss rendszer már egy olyan hibát is javít, ami az értesítések kezelésével kapcsolatos a Xiaomi Wear App használata mellett. Olyankor is jöttek-mentek az értesítések, amikor már nem kellett volna. És az időjáráshoz kapcsolódó helymeghatározási információkra is hatással van ez, ettől kezdve automatikusan fog frissülni minden más dinamikus információval együtt. Néhány appnál megjelent egy használati útmutató jellegű bevezető segítség az első lépések megtételéhez. És az alkalmazások letöltése is simábban fog menni egy módosításnak hála.

A Mi Watch sok kritikát kapott azért, mert szinte már megtévesztésig hasonlít az Apple Watch-ra, viszont ettől még egy jó termék, ami a jelek szerint megkapja a kellő törődést a vállalat részéről. Nem lennénk meglepve, ha szép siker elé nézne.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2019. dec. 3. 15:20
#1

el sem olvasva a cikket, sosem próbálva okosórát, nekem nagyon bejön ez az iphone 4 design :D ez meg, hogy most már az egyik amerikai ősellenség pont az apple-vel párosítható lett, külön komikus :D

Vissza az oldal tetejére