A Samsung soron következő felsőkategóriás mobiljairól folyamatosan záporoznak a friss információk, és most még egy hivatalos értékesítési pont is hibázott, ugyanis idő előtt tették ki a Galaxy S24 Ultra érkezését hirdető plakátot, de egyéb új infóra is fény derült.

Egyre közelebb van a Samsung Galaxy S24 széria bemutatója, nagyjából két hét, és itt vannak a várt újdonságok. Eközben a pletykák szünet nélkül szállingóznak, és a jelek szerint ez a helyzet már egy hivatalos értékesítőt is megzavarhatott Brazíliában. Kitettek egy olyan posztert, amit valószínűleg még nem kellett volna.

A Galaxy S24 Ultra látható a képen teljes valójában, elölről és hátulról is. Jól kivehető ezen a képen is, hogy már sík lesz a képernyő a korábbi ívelt peremű panel helyett, és az egész ház sokkal szögletesebb formát fog ölteni. Az okostelefonok kerete titánból készül, és a beszámolók szerint nagyon jó fémes érzést fog biztosítani. A mobilhoz járni fog a toll is, ami az az alján lehet majd a burkolat alá tolni. A z új kereten is lesznek antennacsíkok, de a megjelent plakáton ezt nagyon halványan lehet látni.

Galéria megnyitása

„A Galaxy AI erejével.” – olvasható a plakáton.

Korábban már volt szó arról is, hogy a Samsung már az eszközön futó mesterséges intelligencia funkciókat is biztosítani fog a friss mobilokkal, és a mostani plakát ezt is megerősíti. Galaxy AI gyűjtőnéven futnak majd a generatív MI technológiát használó megoldások. Azt azonban még nem lehet tudni, hogy pontosan mik lesznek majd ez alatt összefogva az indulás pillanatában.

Új információ, hogy a Galaxy S24 Ultra már képes lesz 4K Ultra HD minőségben 120 FPS-sel videókat rögzíteni. Ez azért örömteli, mert így a videósok készíthetnek majd olyan videókat kiváló részletesség mellett, amik négyszeres lassítással lesznek lejátszva. Ennek köszönhetően mozifilmes benyomást kelthetnek majd a képsorok.

Videózásban az androidos mobilok lemaradtak az iPhone-ok mögött, és a Samsung valószínűleg ezért próbál majd újat mutatni ezen a fronton a vásárlóknak. Napjainkban nagyon sokan kezdenek vlogolni, és erre pedig a legtöbben az iPhone-okat szokták ajánlani azoknak, akik nem akarnak milliós összegeket költeni kamerákra különböző objektívekkel, stabilizátorokkal és egyéb kiegészítőkkel. De a Samsung elérné azt, hogy már a Galaxy S24 Ultra is méltó ellenfele legyen az iPhonr 15 Pro Maxnak mozgóképfelvételek készítésében.

Galéria megnyitása

Jobb HDR támogatásról is lehetett már információkat hallani, és a Galaxy S24 Ultra elvileg még zoomolás terén is ügyesebb lesz, nagyobb potenciál rejlik majd benne. Nem számítunk arra, hogy óriási előrelépést hoz a Galaxy S24 sorozat csúcsmodellje, de számos szempontból jelenthet tisztességes váltást, és videózásban sokat fejlődhet.  

Zárásul pedig azt is hozzátehetjük, hogy a hírek szerint a Samsung olyan előrendelési akcióval készül, melynek keretében a vásárlók kétszer nagyobb tárkapacitással fognak hozzájutni az újdonságokhoz, mint amire beneveznek. Már a 2023-ban is volt ilyen akciója a gyártónak, és ez valószínűleg elég jól sült el. Ezért dönthetett úgy a gyártó, hogy megint ilyen módon próbálja azt elérni, hogy minél többen kapjanak az újdonságok után már a rajt pillanatában.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
LouieD
LouieD
2024. jan. 4. 22:10
#2

Szerintem S23 bármelyik verzióját 256GB háttértárral megéri venni. Én úgy jártam en bloc a Samsunggal, hogy valaha csak azt voltam hajlandó használni. Aztán egy A5 2016-osnál elegem lett belőlük és egy Xiaomi Redmi Note 4 LTE-re váltottam, onnantól évekig Xiaomikat használtam, meg Pocophone-okat amikor megjelentek itthon is. Aztán egy-két próbálkozás után (Huawei, Apple) ismét a Samunál kötöttem ki, egy S21FE 256GB-s modellel tértem vissza, eléggé megszerettem azt is. Arról viszont egy S22 256GB-ra váltva úgy találtam, hogy nem lenne az rossz, csak hát szar (XClipse GPU problem, akksiidő kula), de a piciny mérete megfogott, ezért is akartam kipróbálni. Aztán jött a szerelem, és az S23 256GB képében maradt is a feeling. A Qualcomm megoldással szerelt széria nekem nagyon bejön a mérete, kialakítása, sebessége és akkuideje miatt, de amúgy tényleg minden tetszik benne (kép, hang, kamerák, minden tényleg). A hátránya nekem egyedül annyi, hogy lehúzós, kamura a vevőkön spórolós és azt green-bullshittel megmagyarázós szarházi kompániának tartom Samsungékat... De azt nem mondhatnám hogy hamar tönkremennének. Amelyik Samu széria vagy modell kula, az már az elejétől is az. Nem kell teleszemetelni fölösleges szar szoftverekkel, meg nem kell földhözvagdalni, és akkor el sem romlik, meg az árát is egész jól tartja (na már persze ha nem a bemutatkozásakor vetted meg, mint én állat). Nyúzást jól bírja, 90-95%-on elviszem reggel, ha könnyű nap van (főleg hívások, e-mailek, pdf-ek meg excel táblázatok nyitogatása, plusz ezzel is utazok, mert az applikációban van a bkv bérlet), akkor 80%-on lépek be vele az ajtón itthon. Néha ha hétvégén nem otthon vagyok a PC előtt, naphosszat terrorizálom a zsebgenyót (böngészés, videó, némi játék, zenehallgatás), konkrétan egész nap nyomkodom, de meg sem kottyan neki, pedig idén februárban lesz egy éve hogy vettem azt hiszem. Szerintem nyugodtan meg lehet venni, én ha tehetném akkor vennék egyet a fiók mélyére is, hogy legyen egy tartalékba :)

Capritain
Capritain
2024. jan. 3. 18:28
#1

2024-ben megéri (esetleg régebbi, 1-2 éves, de nem használt, csúcs-közeli) Samsung telót venni? Hamarosan váltanom kell, kitartanak ezek 3-4 évig napi 10-12 óra nyúzással? Azt hallottam (márkahasználóktól), hogy a Samuk hamar tönkremennek, de nekem személy szerint nincs velük tapasztalatom. Huawei-ket használtam eddig, imádtam mind, a P20 Pro-m kezd lassan elhasalni, de a márkánál nem maradhatok az ismert okok miatt.

djkakukk
djkakukk
2024. jan. 4. 16:05

@DemonDani Bár +cigarettatárca a zsebben, de 22-t emiatt kukázni, amikor +10 rugó egy 20.000-es powerbank? Ha ez a döntő, simán, 100 ezerrel olcsóbb, ugye... (szerintem)

Vissza az oldal tetejére