Shop menü

MÁR HIRDETÉSEK SZŐHETIK BE A MOBILOK LEZÁRT KÉPERNYŐJÉT IS

Nézőponttól függően egyszerre álom és rémálom az a fejlesztés, hogy már a lezárt képernyőn is reklámok „szórakoztassák” az embereket.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Már hirdetések szőhetik be a mobilok lezárt képernyőjét is

A hirdetési piac egyre jobban pörög globálisan, miközben azt is hozzá kell tenni, hogy fokozatosan nehezebb és nehezebb helyzetben van. A szabályozók azon dolgoznak, hogy minél kevesebb felhasználói adat kerüljön ki, emiatt azonban a célzott reklámok ellehetetlenülnek, így a hirdetések hatékonysága jelentősen csökken. Hogyan lehet ezt ellensúlyozni? Például még több reklámot kell bevetni.

Az okostelefonokon a legtöbb alkalmazásban megjelennek valamilyen formában hirdetések, főleg akkor, ha azokat ingyen, vagy minimális összegért kínálják a fejlesztők. Ma már az sem meglepő, ha egy a gyártó által előre telepített programban találkozik az ember egy-egy hirdetéssel felugró ablak vagy egy kisebb sáv formájában, de ezeknél indirektebb módokkal is össze lehet futni.

Az agresszívabb programok esetében van úgy, hogy értesítésekkel is felbukkannak reklámok a mobilon. Ezeket persze a legtöbben egy mozdulattal „kidobják”, de az az igazság, hogy mégis nagyon jó elérést tudnak az értesítések felmutatni. Ennek pedig részben az az oka, hogy a lezárt képernyőn is azonnal lehet ezeket látni, és kitatások szerint az emberek a lezárt képernyőn megjelenő dolgokra naponta többször néznek rá, és ezekre nagyobb figyelmet szentelnek.

Galéria megnyitása

Erről már korábban az Apple is beszélt, amikor az iOS 16 operációs rendszert bejelentette. Az iOS 16-tól kezdve az emberek csinosíthatják a lezárt képernyőt, cserélgethetik majd a csinos grafikákat használó órákat, alakíthatják a megjelenő szövegek betűtípusát, és színekhez igazított háttérképeket alkalmazhatnak. Minden eddiginél több információ is megjelenhet majd a lezárt képernyőkön, alkalmazásokat is ki lehet majd ide emelni, és igen, elvileg akár reklámok is felbukkanhatnak. Az Apple nem emelte ki, hogy hirdetéseket pakolhatnak majd a gyártók a lezárt képernyőre, de ez a téma egyre felkapottabb.

A lezárt képernyőt hirdetésekkel megtöltő alkalmazás nem új dolog, Ázsiában már egészen ismert jelenségről van szó, de a nyugaton ez még nem annyira jellemző. A mostani hírek egy indiai cég fejlesztését kapták fel, a Glance az, aki már egy ideje kínál erre a reklámformára egyedi megoldást. Az iOS 16 újítása és a Glance fejlesztése között nincs semmilyen párhuzam. Legalábbis egyelőre nincs arról szó, hogy az Apple azért fejlesztette tovább ezt a felületet, hogy képes legyen rajta hirdetéseket megjeleníteni, és bízunk abban, hogy a fejlesztőknek nem ez lesz az első gondolata, amikor elkezdenek optimalizálni az iOS 16-ra.

Galéria megnyitása

Az Apple egyébként a zártsága mellett nem is egyszerű terep ebből a szempontból, a Glance által fejlesztett alkalmazás sem az iPhone-okat vette célba, hanem az androidos eszközökre lett szabva. A program képes arra, hogy az egyéb grafikus elemek hátterében jelenítsen meg akár teljesképernyős reklámokat az okostelefonokon. A Glance nemcsak a reklámozásra szolgál, folyamatosan, minden feloldásnál frissül és változatos tartalommal tud szolgálni, híreket, videókat, játékokat tud mutatni. A megjelenő tartalmakat kártyákon tálalja a szolgáltatás.

Galéria megnyitása

A cég elmondása alapján az emberek átlagosan 65 alkalommal néznek rá a lezárt képernyőjükre naponta. Szóval nem meglepő az, hogy a reklámos ágazat ebbe az irányba halad, és éppen ezért az emberek már most aggódnak amiatt, ha bármilyen formában ezen a területen van mozgolódás, ami teljesen érthető. A Glance a fejlesztők bevallása szerint már 400 millió készülékre lett telepítve Ázsiában.

Ameddig csak egy ilyen felkapott programról van szó, addig talán nem kell attól tartani, hogy ez a reklámforma gyorsan utat törne magának. Legalábbis ezt lehet gondolni. Azonban a helyzetet árnyalja, hogy a Glance fejlesztője, InMobi Group bizony olyan körökben mozog, amikben benne van a Samsung és a Xiaomi is, sőt mi több, a Google befektetőként van mögötte jelen. Ráadásul biztosan lesz idővel konkurense is a Glance-nek, mert ha a fejlesztők azt látják, hogy ennek sikere van, akkor biztosan megpróbálnak majd a népszerűségből részesülni.

Galéria megnyitása

Érdekesség egyébként, hogy az Amazon már nagyon régen „feltalálta” ezt a reklámozási formát, és az Egyesült Államokban igazából emberek millióihoz jutott már el olyan eszköz, amin ezzel szembesülhettek. A Kindle készülékeket kicsit olcsóbban lehet megvásárolni reklámokkal támogatva, és ezek a reklámok például a lezárt képernyőn jelentek meg.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére