MÁR HAZÁNKBAN IS ELÉRHETŐ A YOUTUBE-ON A SZUPERKÖSZÖNET FUNKCIÓ

Lehet majd jattolni a videósoknak, akik pedig mélyen a zsebükbe nyúlnak, kiemelt hozzászólásokat fűzhetnek a felvételekhez.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. ápr. 29. 11:35
Már hazánkban is elérhető a YouTube-on a Szuperköszönet funkció

Az elmúlt évek alatt a YouTube-on nagyon sok lehetőség bukkant fel a videósok támogatására. Ezek közül az egyik legfrissebb megoldás a Szuperköszönet, Super Thanks, amit most a vállalat igazán széles körben elérhetővé tesz a videósok számára.

A YouTube tavaly jelentette be a Super Thanks funkciót, ami hazánkban Szuperköszönet néven lett honosítva, a kezelőfelületen hozzá tartozó gomb pedig egyszerűen Köszönet néven fut egy szívbe zárt dollárjellel karöltve, ezzel utalva arra, hogy igazából mire is szolgál. Bizony, pénzt lehet küldeni a fejlesztés révén a videókat készítő emberek számára, hogy ezzel fejezzék ki az emberek a tetszésüket, támogatásukat.

Galéria megnyitása

Ez a bevételszerzési eszköz már 2021-ben elindult tesztelési jelleggel, de a béta stádiumban csak korlátozottan volt elérhető. Néhány kiválasztott, nagyobb követői bázissal rendelkező kreátor tudta ezt próbára tenni főleg az Egyesült Államokban. Most azonban ez a helyzet megváltozott. Innentől már globálisan 68 országban lehet ezt a funkciót kihasználva extra bevételre szert tennie az elkötelezett videogyárasoknak. A fentiekből pedig már nyilvánvaló lehet olvasóink számára, hogy Magyarországon is felbukkant ez az újítás.

A Szuperköszönet révén az USA-ban 2 és 50 dollár közötti összegeket lehet küldeni lényegében tényleg pillanatok alatt – néhány kattintással – a videósok számára. Itthon ennél egy kicsit szolidabb korlátok között fog mozogni ez a dolog, 400 forint a legkisebb küldhető összeg, a legnagyobb pedig már 10 ezer forint, és a szélső értékek között két opció van még, 1000, illetve 2000 forinttal lehet még a köszönetet kifejezni.

Galéria megnyitása

A funkció elérhető a webes felületen és okostelefonon is a dedikált alkalmazásból, mobilon böngészőből viszont egyelőre nem. Közvetlenül a videó címe alatti sorban lesz a gombja a megosztást (letöltést) követően, a klipek vágására szolgáló eszköz előtt. A megnyomást követően alapból a 400 Ft lesz kiválasztva és mellé csatolva egy „Köszönjük!” szöveg, de pillanatok alatt át lehet állítani az összeget, és bármilyen köszönő üzenetet lehet írni hozzá.

Galéria megnyitása

A Szuperköszönet támogatások a hozzászólások között fognak megjelenni, és mindegyik összegnél más színnel lesz jelölve a támogatás mértéke. 400 és 1000 forintnál még csak a kicsi ikon árulkodik a felajánlott összegről, 2000 és 10 000 forint esetén azonban már az egész hozzászólás egy színes kiemelést fog kapni. A legnagyobb összegeket felajánlók hozzászólásai pirossal kihúzva virítanak majd a kommentszekcióban. (A fizetések visszavonhatók, ilyenkor a kommentek törlődnek.)

Galéria megnyitása

A készítőknek manuálisan kell bekapcsolnia a csatornáján a Szuperköszönet funkciót, a bevételszerzés szekcióban lesz ennek a kapcsolója. Amennyiben egy csatornán már aktív ez a funkció, onnantól külön részen lehet majd azt is figyelni, hogy mekkora bevétele származik a felhasználóknak a Szuperköszönetekből. A videók alatt pedig lehetőségük nyílik arra, hogy külön kiemeljék a felajánlásokat tevők hozzászólásait, és ezekre gyorsan tudnak reagálni, a felmerülő kérdésekre válaszolni.

Valószínűleg nagyon népszerű lesz majd ez a támogatási forma az egyszerű kezelhetőségének és a folyamatos szem előtt levőségéből eredően. A YouTube szerint ezáltal elkötelezettebb és jobb közösségek jöhetnek majd össze, a videósok pedig közvetlenebbül tudnak majd kapcsolatot teremteni azokkal, akik tényleges fizetséggel ismerik el a munkájukat. Az olyan készítők, akiknek a reklámbevételeik elenyészők, különösen örülhetnek ennek a funkciónak. A fejlesztők pedig már további bevételszerzési lehetőségeken is dolgoznak a színfalak mögött.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

18 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
IEndre
IEndre
2024. febr. 17. 18:28
#6

1

Meleardil
Meleardil
2022. máj. 1. 18:35
#5

Aha... Az egyik videora irtam egy valaszt, es lozsit is tettem melle, mert tetszett amit lattam. Youtube eltette szepen a zsozsot, es aztan sehol nem volt a hozzaszolas. Nyomat nem lehet talalni.   Namost ha a kommunista cenzoroknak nem tetszik amit irok, akkor a penzt se tegyek zsebre. Gerintelen banda... Legkozelebb akkor koltok rajuk, ha benzint kell vinni az oltashoz.

PPotyka
PPotyka
2022. máj. 1. 10:29
#4

Szerintem a videója válogatja, egy jó oktató filmért, mondjuk programozás, hálózat, ami érdekel, még lehet fizetnék is párszáz forintot.

pdx006
pdx006
2022. ápr. 30. 7:33
#3

Elképzelésem sincs,  hogy lehet valaki annyira elborult hogy videósoknak fizetgessen, vagy kinek az a legnagyobb sikerélmény, hogy megjelenik a hozzászólása a videón ha fizet.

IEndre
IEndre
2024. febr. 17. 18:30

@nyerek01 A pdx006 által megfogalmazottakat - pláne ilyen mértékben - alulmúlni komoly teljesítmény. Gratulálok!

j0ttemlukra
j0ttemlukra
2022. ápr. 29. 22:50
#2

Persze a "dislike" gombot meg eltüntették.
Az nem publikus mások számára.
Milyen érdekes!

fekpat
fekpat
2022. ápr. 29. 12:36
#1

Menjenek el dolgozni, ezek a semmirevaló, modernkori koldusok. Van melóhely bőven.

Bootman
Bootman
2023. febr. 7. 6:52

@PARASZT gondolom te is ott kapálsz egész nap vért izzadva! :)

Vissza az oldal tetejére