A Spotify rendszeresen erősít felvásárlásokkal, és most is egy olyan újításról számolhatunk be, ami egyértelműen egy korábbi felvásárlásnak köszönhetően jöhetett létre a mostani formában. A Spotify Live nagyon fontos része lesz a jövőben a platformnak, és a podcastok vonalát fogja ez lényegében kiegészíteni.

Beszélgetős műsorokat már hosszú ideje lehet publikálni a Spotify felületén. Az emberek egyre több podcastot fogyasztanak a zenestreaming szolgáltatáson belül, szóval egyértelműen sikerként könyvelhette el ezt a fejlesztést a vállalat. Viszont esze ágában sem volt a műsorkínálat téren megpihenni, egy ideje már azon dolgoztak, hogy élő adások közvetítésének a lehetőségét is megoldják.

Galéria megnyitása

Tavaly a cég felvásárolt egy startupot, a Betty Labs-et, az sem titok, hogy 62 millió dollárt fizetett ezért. A vállalkozásnak volt egy Locker Room nevű alkalmazása, ami élő audió tartalmaknak a kezelésére lett megalkotva, és eredendően sporteseményekkel kapcsolatos területre fókuszált.  Annak idején a Spotify ezt villámgyorsan át is nevezte Greenroomra, és a megjelenését is átalakította, hogy a színvilágát tekintve hasonló legyen a Spotify más felületeihez.

Most pedig a Greenroom szolgáltatás újabb átnevezésével indította el a Spotify a Live funkciót. Már hetekkel ezelőtt rebesgették, hogy erre a lépésre készül a vállalat, most pedig valóban beigazolódott, hogy jön a Spotify Live. Most már nemcsak egy átnevezésről beszélhetünk, ugyanis a fejlesztők a korábbi applikáció megtartása mellett bevezetik az újítást a Spotify alkalmazásba is. Elérhetővé válik minden funkció, és közvetlenül lehet majd az élő bejelentkezéseket fogyasztani külső app nélkül is.

Galéria megnyitása

A Greenroomról Spotify Live névre átkeresztelt programnak a megtartása valószínűleg leginkább azért szükséges, hogy a platform egyáltalán ne veszítsen el korábbi hallgatókat. Nem lenne meglepő, ha idővel ezt az appot kivezetné, de addig is lépéseket tehet azért, hogy az embereket fokozatosan átirányítsa. A Greenroomban egyébként tavaly már elkezdett különböző élő adásokat indítani a Spotify heti rendszerességgel. Ezek általában magának a Spotify-nak a különböző funkcióihoz, népszerű előadókhoz kapcsolódtak, a szolgáltatást próbálták népszerűsíteni.

A továbbiakban élő bejelentkezéseket indíthatnak majd a podcast csatornák és előadók is. Így szélesebb közönség számára lehet majd ez a fejlesztés érdekes. Akik alapvetően nem rajonganak a podcastokért, de sok zenei előadót kedvelnek és követnek, hallgathatják majd az általuk kezdeményezett beszélgetéseket. Egy külön központot hozott létre a Spotify az élők számára, hogy ezeket mindenki könnyen megtalálja.

Galéria megnyitása

Meg lehet majd nézni előre, hogy milyen előadók fognak a közeljövőben beszélgetést indítani, így nem maradnak majd le az emberek a meghallgatni kívánt műsorokról. Egy külön gombot kap az élő adásnak az indítása, ami ki lesz emelve a Spotify-on belül. Már most bele lehet futni néhány tervezett élő adásba, de, ha minden a vállalat várakozásai szerint alakul, akkor idővel ezek tucatjával lesznek fellelhetőek.

Galéria megnyitása

Elsősorban az Egyesült Államokban várja a Spotify Live felpörgését a vállalat, de egyébként globálisan elérhető a felhasználók számára, nincs regionális korlátozás.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
fekpat
fekpat
2022. ápr. 17. 19:17
#1

Se élőben, se offline, se sehogy nem kell ez a szarhalmaz. Google --> youtube to mp3 és minden fasza. Nem kell ilyen libsi szar program.

Vissza az oldal tetejére