Az elmúlt években a YouTube nem igazán tudott innovatív lenni, ezt minden további nélkül kijelenthetjük. A szolgáltatás ugyan továbbra is piacvezető, de bármilyen újítással rukkolt elő az elmúlt évek során, azok a legtöbbször más cégek fejlesztésein alapultak, és általában nem is arattak túl nagy sikert.
Maga a YouTube vezetése is tisztában lehet azzal, hogy igazából nem jó irányba haladt az elmúlt időszakban, és csak a korábban kivívott pozíciójának köszönhetően élvez kiemelt figyelmet. A jövőben éppen ezért megpróbál majd nagyobb figyelmet szentelni arra, hogy az új irányokat hatékonyabban érezze meg, és a trendek követése helyett elkezdje azokat diktálni. Napjainkban pedig a blokklánccal kapcsolatos dolgok azok, amik a legtöbb ember figyelmét felkeltik.
Az NFT-láz valósággal dübörög, és jelenleg egyáltalán nem lehet azt látni, hogy ezen a fronton pontosan milyen jövőnek nézünk elébe. Susan Wojcicki, a YouTube vezérigazgatója pedig ennek kapcsán kiemelte, hogy javasolta az illetékesek számára, hogy keressék annak a lehetőségét, hogyan lehetne beágyazni az NFT-kből való bevételszerzési lehetőséget a videomegosztóra.
„Mindig is a YouTube ökoszisztéma bővítésére összpontosítottunk, hogy segítsük az alkotókat az olyan új technológiák, mint például az NFT-k kiaknázásában, eközben pedig tovább erősítjük és javítjuk a YouTube által nyújtott élményt az alkotók és a rajongók szempontjából egyaránt” – nyilatkozta a vezető.
Wojcicki szerint a Web3-ban (a magántulajdon internetében) hatalmas potenciál lesz a továbbiakban, és a YouTube ezt a lehető legtöbb módon szeretné meglovagolni. A szakember úgy fogalmazott, hogy ez a terület pillanatnyilag egyfajta inspirációforrásként szolgál. Az NFT-k mellett külön kiemelte ezen a téren Wojcicki a decentralizált autonóm szervezeteket (DAO-k), melyekről éppen a közelmúltban volt olvasható honlapunkon egy rendkívül átfogó cikk, amiből mindenki számára világossá válhat, hogy mik is ezek és miért lehetnek érdekesek. Valamint a YouTube első embere általánosságban a kriptopiacban rejlő lehetőségek kutatásáról is említést tett.
Nehéz azt megmondani, hogy a YouTube mennyire gondolja ezt valóban komolyan, ugyanis részletekről nem kaptunk információt. Az is benne lehet a pakliban, hogy egyszerűen csak nem akarják, hogy úgy tűnjön, hogy megint lemaradtak. Hiszen a Meta a napokban nyilatkozott arról, hogy a közösségi felületeinél terítéken van az NFT fejlesztések megvalósítása több szempontból is. A Twitter pedig nemcsak beszélt erről, hanem el is indította az első hitelesített NFT-profilkép használati lehetőséget.
A videók NFT-ként való értékesítése eléggé ingoványos talaj egyelőre, azonban vannak már olyan tartalomgyártók, akik egy merész mozdulattal elindultak ebbe az irányba. Talán a leghíresebb ilyen jellegű NFT-aukció a legendás „Charlie bit my finger” című videóhoz köthető jelenleg. Ennek a digitális tulajdonjogát 761 ezer dollárért cserébe adták el, és az értékesítést követően le is került az eredeti felvétel a YouTube-ról. Ezt azonban nem minden esetben teszik meg azok, akik NFT-ként eladnak egy videót.
A YouTube a tartalomkészítők támogatása mellett az új játékos és vásárlási lehetőségek megteremtésére koncentrál majd. Továbbá a zenei funkciók is fejlődni fognak, és a hagyományos pénzkeresési lehetőségek is tovább bővülhetnek. Kiderült, hogy tavaly éves szinten 40%-kal nőtt azoknak a csatornáknak a száma, amik 10 ezer dollárnál nagyobb bevételt könyvelhettek el.






































