A Huawei ellen továbbra sincs konkrét bizonyíték arra vonatkozóan, hogy összejátszana a kínai kormánnyal, és ezért nemzetbiztonsági kockázatot jelentene más országokra nézve, de mégis egyre nagyobb tábor ellenzi a vállalat termékeinek a használatát. Most már a Vodafone is szünetelteti a cég készülékeinek az alkalmazását, ez pedig minden korábbinál nagyobb csapást jelenthet a számára.

A Vodafone Csoport a világon a legnagyobb szolgáltató, aki nyíltan fellép a Huawei ellen, és tekintve, hogy Európa elsőszámú piaci szereplőjéről beszélhetünk, ez a mostani ügy lehet a vállalat számára az eddigi legfájdalmasabb. A vörösök egyelőre nem azt mondják, hogy betiltják a kínaiak által tervezett megoldásokat, hanem „mindössze” felfüggesztik az ilyen komponensek alkalmazását a maghálózat építésénél. A döntésről személyesen Nick Read, a Vodafone vezérigazgatója számolt be, aki korábban is utalt már arra, hogy a biztonsági rétegeknél és a maghálózatnál igyekeznek távol maradni a kínai megoldásoktól.

Galéria megnyitása

A brit vállalat esetében egyébként nem elsősorban az vezetett a mostani döntéshez, hogy nem találja kellően biztonságosnak a cég készülékeit, hanem sokkal inkább az, ahogy a Huawei kezeli a kialakult helyzetet, és hogy az egész ügy egyre jobban kezd elharapódzni. Bár a kínaiak rendre elutasítják az összes vádat, ami őket éri, azonban a Vodafone úgy véli, hogy valójában nem kezelik megfelelően az ügyet, nem lépnek fel olyan határozottsággal, ahogy az ilyen esetben elvárható lenne. Miközben már több telekommunikációs cég kezd leállni a Huawei hálózati berendezéseinek a használatával, és a Deutsche Telekom is elrendelte a beszerzési stratégiájának a felülvizsgálatát, a vállalat szinte csak ugyanazt szajkózza.

Az ügy súlyosságát egyébként az is jól jelzi, hogy a mostani lépés a Vodafone Csoport számára is fájdalmas lehet, mégis meghozták a döntést. A Huawei 2017 óta Európa legnagyobb hálózati eszköz beszállítója az Ericsson előtt, és a cég technológiáit aktívan alkalmazza a Vodafone is, szóval a mostani szünet miatt a vállalat valószínűleg nem olyan ütemben halad majd az 5G-s fejlesztésekkel, ahogy azt korábban tervezte. Márpedig a Vodafone a világ egyik legnagyobb szolgáltatójaként nehezen engedheti meg magának az új generációs hálózat rajtjának a küszöbén, hogy önmagát jutassa hátrányos helyzetbe. A cég vezetése lényegében a piaci verseny elé helyezte azt, hogy nyomatékosan meggyőződjön a felhasználásra kerülő eszközök megbízhatóságáról. Márpedig ilyenre valószínűleg csak akkor kerülhet sor, ha a szolgáltató is azt érzi, hogy valami tényleg nincs rendben.

Galéria megnyitása

A Huawei szóvivője elmondta, hogy a Vodafone már tájékoztatta az ügyről, és igyekeznek az illetékesek mielőbb megtalálni a megfelelő megoldást. Emellett pedig igyekezett kihangsúlyozni a vállalat megbízottja, hogy ez a partnerkapcsolat 2007 óta virágzik, ez a mostani eset pedig csak az jövőben bevetésre kerülő 5G hálózati megoldásokat érinti, a már működő eszközökre nincsen hatása, a szolgáltató nem vonta ki a cég eszközeit a rendszeréből. A Huawei továbbra is úgy véli, hogy hamarosan minden az eddigiek szerint mehet tovább.

A kínai alakulat az elmúlt években nagyon magasra tört, ezt senki nem vitathatja, de az is egyre biztosabbnak tűnik, hogy ő lesz az 5G elterjedésének a legnagyobb vesztese, és az apró lépésekkel felépített telekommunikációs birodalom hamar megrogyhat, ha ez így megy tovább. Kíváncsian várjuk, hogy a következő csapást honnan fogja elszenvedni a cég, és meddig tűri többé-kevésbé tétlenül.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bihus
Bihus
2019. jan. 28. 17:48
#2

"Emellett pedig igyekezett kihangsúlyozni a vállalat megbízottja, hogy ez a partnerkapcsolat 2007 óta virágzik"

... csak eddig nem vetttetek észre semmit, höhö

ThomasSteve
ThomasSteve
2019. jan. 27. 9:39
#1

Az angolok valamiért nagyon kezdik kigyomlálni a kínaiakat az IT oldalon az országukból.
Érdekes, hogy egyre több mobilgyártó kerül megszorító poziciba. iPhonokat Kínában nem lehet eladni és már Németországban is kezdi fontolgatni.
Az angolok pedig rendre szorítják ki a Huawei és a Zte megoldásait.

fofoka
fofoka
2019. jan. 31. 19:45

punchman: pusztán azért mondtam el mindezt, mert olyan vehemensen védted az amerikaiakat. Nem azért, hogy valakik mellett állástfoglaljak.

Vissza az oldal tetejére