Szebb napokat is megért már a Tumblr, mint ahogy mostanában áll, de az utóbbi időben újra felfelé ível a népszerűsége, ami részben annak is köszönhető valószínűleg, hogy a fejlesztések is beindultak. Novemberben támogatni kezdte a mikroblog az ActivityPub nevű decentralizált közösségi hálózati protokollt, most pedig jöhetnek az élő bejelentkezések.
A Verizon Communications tulajdonában álló Tumblr eléggé hányatott sorsú, hiszen többször is tulajdonost váltott különböző felvásárlások révén. Az utóbbi időben egy kicsit emelkedett a népszerűsége, és a vállalat most próbál olyan fejlesztésekkel előállni, amikkel szélesebb felhasználói bázist tud behálózni. Miközben képes növelni a felületen töltött időt is, amire az új Tumblr Live is kifejezetten alkalmas lehet.
A 2010-es évek első felében volt a népszerűsége csúcsán a Tumblr, és a jelek szerint a Verizon Communications megelégelte, hogy folyamatosan csökkent a felhasználói aktivitás. Nem is igazán voltak már friss számok arról, hogy áll mostanában a szolgáltatás, 2019-as adatok szerint közel 500 millió regisztrált fiókkal rendelkezett a platform, és valamivel több mint 170 milliárd bejegyzést hoztak létre a felületen a felhasználók. Az élő stream teljesen új formátum lesz a Tumblr közönségének.
A videózási lehetőséget a Tumblr egy külső partner segítségével hozta létre. A Meet Group részét képező Livebox áll majd az élő streamelési funkció mögött. Ennek köszönhetően a Tumblr Live névre hallgató újítás remélhetőleg gördülékenyen fog üzemelni, hiszen a Liveboxnak már van tapasztalata ezen a területen. De azt többször kiemelték, hogy egy natív Tumblr streamelési opcióról van itt szó, attól függetlenül, hogy harmadik féllel közösen alkották meg a fejlesztők.
Egy ideje már lehetett streameket megosztani a Tumblren, de mostantól tudják majd a felhasználók ténylegesen a mikroblogon kezelni az élő bejelentkezéseiket. Android és iOS rendszerű készülékeken lehet majd streameket indítani. Emellett pedig regionális korlátozás is van jelenleg, mivel kizárólag az Egyesült Államokban lehet ezt kipróbálni.
Bevételt is szerezhetnek majd a felhasználók a Tumblr Live révén, mivel lehetőség lesz a felhasználóknak a bejelentkezések közben „borravalót” adni. A Diamonds nevű digitális valutát lehet használni a tartalomkészítők jutalmazására a streamek alatt. A szolgáltatás meg lesz toldva egy moderációs rendszerrel is, amit a Livebox biztosít a rendszer számára. Erről azt kell tudni, hogy egyszerre használ gépi tanulást és hús-vér személyzetet is, akik a rendet igyekeznek fenntartani.
Leszögezte a Tumblr, hogy a Tumblr Live szolgáltatást idővel globálisan elérhetővé kívánja tenni, szóval csak a kezdeti időszakban lesz az amerikai közönségre korlátozva. Emellett pedig a mobilos kötődés is átmeneti, személyi számítógépről, weben keresztül is lehet majd élőzni a jövőben. A fejlesztőkre sok munka vár még ezzel az újítással kapcsolatosan.
A Tumblr most a Twitter kaotikus helyzetéből is próbálhatna előnyt kovácsolni, de szerencsétlenségére hiába tudna hasonló funkciókkal szolgálni, mint a legnagyobb mikroblog, igazából nem kaptak rá az emberek. A Mastodon az, ami kirobbanó sikernek örvend, mióta Elon Musk kezébe került a Twitter. De talán néhány „lepattanót” sikerül értékesíteni a Tumblrnek is, most, hogy azt lehet látni, hogy komolyabb fejlődésnek indulhat.































